Mielőtt még mindenki üdvözülne…

2018. szeptember 10. 21:02

…és megtérne, azelőtt még biztosan érdemes megnéznie a Budapesti Operettszínházban a Szente Vajk rendezte Bill Steinkeller-Cheri Steinkeller-Glenn Slater-Alan Menken: Apáca Show-ját. Már csak azért is, hogy tudja, mi az, ami egy musical tényleges, minőségi sajátja, és mi az, ami csak a szirupos show kedvéért erőltettetődik bele egy efféle előadásba. Persze lehet, hogy itt ma már minden csak a show kedvéért van? Nem hiszem, feltéve, ha egy musical nem akar hipsz-hopsz mindent – flitnek-flottnak gondolva – gyorsan megúszni.
Show ez a javából, jurta méretű diszkógömbbel, kivetítőkkel a fókuszban (díszlet: Rákay Tamás). Ebben élünk, mozgunk, vagyunk, hisz legyen éjszakai lokál avagy zárdaélet, épp olyannyira a látszatnak szóló kirakat áru az utóbbi, mint az előbbi. Nincs is ezzel baj, sőt!

Eme önkéntelen egybecsúsztatás, a csillogó, szándékosan “lebutított” enteriőr még fel is dobja ezt a két -és átvitt értelműségét a darabnak. Az persze már jóval kevésbé érthető, érezhető, hogy a megannyi belógatott, virtuális díszletelemként, attraktívan váltakozó, LCD-kijelzőn megjelenített vizuális tartalom miért hajaz némileg – igényesség híján – valamely Walt Disney meseimitációra. Fölösleges, ártóan, ízléstelenül nagy a kontraszt – ha úgy tetszik: már-már kontraproduktív.

Holott ez tényleg a lehető legjobb értelemben vett show! És nemcsak azért, mert ez a musical valaha a Broadway-re készült, hogy milliókat szórakoztasson, hanem azért is, mert az ipari méretű egyházi és világi képmutatás showbizniszéről rántja le a leplet. Persze nincs is már nagyon mit  lerántani róluk, hiszen sok-sok évszázada pőre Ádám-kosztümben a képünkbe tolva ott virít előttünk mindkettő. Egy lokálban énekelgető dívának, Deloris Van Cartier-nek (Peller Anna) miután látta a Bandafőnök, ex-szerető (Szabó P. Szilveszter) gyilkosságát, bujkálnia kell, nehogy maga is hullaként végezze. Az érte epedező gimnáziumi osztálytársa, Eddie Souther nyomozó (Peller Károly) egy apáca zárdában bújtatja el.

A helyzet- és jellemkomikum garantált. És Peller Anna a “szőke nők” ösztönös butaságával és az érzékenyek veleszületett intelligenciájával hozza közénk ezt a nagyvilági énekesnőt,  aki egyszerre félszeg nyuszi és felvágott nyelvű amazon. Kacagunk, nevetünk a poénokon, de legfőként azon a gyermeki, őszinte naivságon, ahogy ezeket a poénokat nekünk tálalja. Kendőzetlen, ártatlan nyíltsággal megélt játéka “kezünknél fogva” húz, ránt magával e darabba.

Peller Károly Eddie-je  kiskamaszos rajongással sóvárog, és ebben a sóvárgásban rejlik megejtő humora is, ami miatt mi magunk ripsz-ropsz beleszeretünk. Kettejük játéka, énektudása, könnyed profizmusa az, ami ezt a rendezést visszasegíti a musical magas nívójú szintjére.

Szente Vajk olvasatában ez az Apáca show mintha nem merne, nem akarna a saját hangján szólni. Bármennyire is köt egy külföldi licence-szerződés, annyira azért talán mégsem, hogy a rendezői következetességgel végigvitt ízlést ne lehessen szóhoz juttatni. Adva van egy kimunkált alapanyag, amihez még hozzátehető lenne a saját, karakteres koncepció. Másként fogalmazva: egy profi show-t utánzó rendezői megoldás nem azonos egy igényesen megrendezett musicallal, ami már önmagában, különösebb erőlködés nélkül is showként lenne képes működni.

A zárda élete felbolydul, feje tetejére áll: a zárdatársnők kórusából Deloris profi kórust rittyent. Az ütem, a tempó felgyorsul, átragad ránk is e lüktetés. A Túri Lajos Péter koreografálta mozgás az apácák “show-jában” magas precizitással szól, ám sok más jelenetben ugyanez a magas igényűség már könnyedén beéri félig-meddig működő koreográfiai összhatásokkal- sajnálatosan.
Sebaj, minden jó, ha a vége jó – olyannyira, hogy én is könnyekig meghatódom Peller Anna szólója alatt, melyben hitet tesz a zárdatársnőihez való ragaszkodása mellett a színpadi karrierrel szemben. Bravó! Működik a show! Ez igen, de egyből fel is kacagok, hisz a záró jelenetben mindenki együtt táncol, mint valami afroamerikai istentisztelet avagy egy HIT gyűlis happening végén.

Hullámzik minden és mindenki, ahogy maga e rendezés szakmai kidolgozottsága is. Magasra törő musical színésznői, színészi profizmust, igyekezetet szétkerget a rendezői ugrabugra – holott a társulat messze többre,  igényesebbre is képes, –  és a végén a mindenki üdvözülni fog vízióját belénk szuggerálni vágyó, kevesebbel is beérő megoldás. Műsor ez is, show, amelyet egészen más vezetni, mint rendezni – a  művészi, igényes profizmussal átadott humor azonban jótékonyan rendez, akaratán kívül is – apácákon innen, bandavezéreken túl.

(2018. szeptember 8.)

Csatádi Gábor