Home / Aktualitások / “…megpróbáljuk elhozni a nagyharsányi udvart Pestre…” – szombaton A baranyai gyöngyösbokréta a MU Színházban
“…megpróbáljuk elhozni a nagyharsányi udvart Pestre…” – szombaton A baranyai gyöngyösbokréta a MU Színházban

“…megpróbáljuk elhozni a nagyharsányi udvart Pestre…” – szombaton A baranyai gyöngyösbokréta a MU Színházban

2018. október 5. 14:43

Most szombaton kétszer is láthatjuk  A baranyai gyöngyösbokréta című, a k2 Színház idei XI. Ördögkatlan Fesztiválra készült előadását a MU Színházban. A k2 csapatának két tagjával, Borsányi Dániellel és Horváth Szabolccsal egy villáminterjúban beszélgettünk improvizációról, a gyöngyös bokrétákról, a fesztivál teremtette színházról és a történelem nem feledhető pillanatairól…

  • Melyikőtök mennyire kezeli jól, érzi magát otthonosan a spontán helyzetekben?
  • Dániel: Azt gondolom, hogy jól tudok improvizálni, nehéz zavarba hozni. Körülbelül 5 éve megismerkedtem Vajdai Vilivel és a Táp Színházzal, jó pár “minden rossz” varietében égethettem magam, ami teljesen kiirtotta belőlem az olyanfajta színpadi félelmeket, hogy merjek-e szarul próbálni, vagy gátat szabjak-e egy spontán rám törő érzésnek a jelenetben csak azért, mert más van bepróbálva.
  • Szabolcs:  Akkor érzem magam komfortosan az ilyen helyzetekben, ha valamilyen keretek közé vagyok szorítva, melyeken belül már lehet improvizálni, újdonságokkal “meglepni”a kollégánkat. Kifejezetten szeretem, ha a partner nyitott arra, hogy újítsunk – ha az a jelenet előnyére válik. Vegyünk egy példát: leesik egy pohár véletlenül jelenet közben, szerintem nagyon kevés olyan szituáció van, amikor arra nincs reakció – a színházban. Ám az életemre is ugyanez vonatkozik.

@Pécsistop

  • Hogyan képzeljünk el egy baranyai gyöngyösbokrétát?
  • Dániel: Dús, kerek csokor, rövidre vágott szárakkal, sok zölddel és mezei virágokkal, melyeket az 5 éves unoka letépked, hogy aztán az aranykezű nagymama összeállítsa. Az egyik korábbi katlanos előadásunkhoz, ami Villánykövesden volt, kaptunk egy helyi, sváb származású nénitől, Anna nénitől egy “vájpisül-t” (fogalmam sincs, hogy írják, nem is találtam rá), ami egy tradicionális sváb csokor, mezei virágokból. Ilyen a baranyai bokréta.
  • Szabolcs: Erős és kitartó. Furfangos és agyafúrt. Közvetlen és kedves. Bátor és elszánt.

A k2 Színház kilenc éve vendége az Ördögkatlan Fesztiválnak. Ebből a kilenc évből az utóbbi öt alkalommal speciális előadásokat hoztak létre a fesztivál ideje alatt. Az eseménynek helyet adó falvakat járták körbe (Nagyharsány, Kisharsány, Villánykövesd, Beremend és végül ismét Nagyharsány), ahol a helyi, idősebb emberekkel beszélgetvén gyűjtöttek anyagot a készülő bemutatókhoz. Ezekből a történetekből, melyek rendszerint a negyvenes-ötvenes évek tájának csendes-nyomorúságos történéseit mesélték el, egy saját, részben fiktív történetet tákolt össze a csapat a fesztivált megelőző héten, melyet aztán a falubeliek és a fesztiválközönség elé tártak. Ezek közül az egy hét alatt íródó-tanulódó-próbálódó projektek közül az utolsó történet A baranyai gyöngyösbokréta címet viseli, és kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a 2018/19-es évadtól a budapesti közönség is betekintést nyerhessen a baranyai falvak történelmébe úgy, hogy a MU Színház (mely a k2 idei bemutatóinak helyszíne is egyben) repertoárra tűzi. Emellett keddtől szombatig, valamint az előadások idején megvásárolható lesz a MU Színházban az Ördögkatlan Fesztivál jóvoltából megszületett drámakötet, A nagyharsányi menyasszony, amely az eddigi négy katlanos drámát tartalmazza (A nagyharsányi menyasszony, A kisharsányi vőlegény, A villánykövesdi vőfély, A beremendi lakodalom). A vásárlással kapcsolatos információkat a k2 Színház Facebook-oldalán, valamint a honlapján találják.

  • Számotokra milyen érzés, milyen emlékeket idéz ennek a vidéknek a történeteit játszani?
  • Dániel: Őszintén szólva én hazajárok a katlanos falvakba. A legjobban azt az időt szeretem, amikor még nem megy a fesztivál, csak mi vagyunk és Nagyharsány. Ismerem a községet, a tájat és nagyon sok ott élőt. Jó érzés, amikor régi ismerősként, barátként köszönnek rám, ahogy várják, hogy érkezzünk. Szabó Gábor készíti a legjobb vadpörköltet, amit valaha ettem.
  • Szabolcs: Hozzám közel állnak a falusi emberek és a történeteik. Élvezettel hallgatom őket, és azt hiszem, nekik is jó, hogy elmesélhetik valakiknek, akik aztán készítenek belőle egy mini népszínművet. Felszabadult vagyok, amikor ezen dolgozunk. Hihetetlen izgalmas karaktereket lehet “elcsípni”, vagy az elmondottak alapján elképzelni és létrehozni. És a pikantériája, hogy ezek a históriák sok esetben meg is történtek.
  • Hogy egy sajátos “terepen” születő előadást ott a helyszínen, illetve a fővárosban, egy színházi térben játszotok el – ebben van-e, kell-e, hogy érződjék különbség?
  • Dániel: Alapból hátránnyal indulunk Pesten, azt gondolom. A “díszlet”, amiben ott játszunk, nem áll rendelkezésünkre, mert az valakinek a háza és udvara, ezt nem érdemes zárt, színházi térben reprodukálni, nem is igazán lehet. Nincs meg a fesztiválhangulat a levegőben, az az egész miliő, amiben a nézők is léteznek velünk együtt. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nézzék meg akkor egyáltalán? Nos, nyilván tovább kellett kicsit gondolni az előadást, megoldani a már felsorolt problémákat. Van, lesz néhány stilizált elem, de alapvetően  a Mu Színházban fogunk játszani.
  • Szabolcs: Az Ördögkatlan Fesztiválon adott a helyszín, ami maga a díszlet, és az úgy van jól, ahogy van – valahova le kell rakni székeket, és kész. Ezen nagyon keveset kell alakítani. Mindez egy “fekete dobozban” nem működik. Nyilván ugyanazt a teret berendezni egy színpadra butaság volna, ezért megpróbálunk  olyan teret kialakítani, ami”kiszolgálja” a jeleneteket, de mégsem az, mint a fesztiválon. Színészként nincs különbség: frankón kell tudnod eljátszani!

@Pécsistop

  • Melyikőtöknek mit jelentett, jelent ezzel a konkrét anyaggal dolgozni?
  • Dániel: A negyvenes-ötvenes évekhez koromnál fogva nincs közöm. Persze a történelmi eseményekkel igyekszem tisztában lenni, van véleményem is, de ennyi. Nem érint meg. Ami viszont meg tud,az az, amikor ezek a végtelenül egyszerű (és ezt a szó legpozitívabb értelmében tessék érteni!) emberek, nénik-bácsik, vendégül látnak a házukban és mesélnek. Nehezen nyílnak meg, mindig azzal kezdődik, hogy ,,hát itt nem volt semmi”. Mesélnek az unokákról, arról, hogy mit néznek a tévében, hogy mennyi lett most a paradicsom ára. De ha türelmesek vagyunk, és szerencsénk van, akkor egyszer csak meghallunk egy félmondatot. Volt egy hölgy, akit az utcán leszólítottunk és megkérdeztük, hogy mit tud mesélni a negyvenes évekről. Mosolyogva kezdett bele a válaszba és csak egy pillanatra érzékenyült el közben:,, Mit meséljek a negyvenes évekről? Akkor jöttem haza a haláltáborból.” Aztán belekezdett a történetébe, amiből pazar film készülhetne… Nem az volt a legmegragadóbb amit mondott, hanem ahogy mondta. Ezt keresem ezekben az előadásokban…abban, ahogy megformálom az adott karaktert, ezt a hogyant. És a borzalmak mellett persze ott van a humor, és az, hogy mennyire imádják és becsülik az életet, és amijük van.
  • Szabolcs: Nekem arról szól leginkább, hogy egy kis közösség életébe mennyire és milyen módon szól bele egy történelmi szituáció. Hogy a hatalom hogyan “szivárog” bele a családok mindennapjaiba, és milyen rombolást végez. Egészen pontosan, tömören pedig: amit elfelejtünk, az nincs is?!!

A baranyai gyöngyösbokréta

– a k2 és az Ördögkatlan népszínmű-bemutatója a MU Színházban Játsszák: Piti Emőke, Boros Anna, Szvetnyik Kata, Kucsov Borisz, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Benkó Barnabás Látvány: Horváth Jenny és Szakács Ferenc Rendezőasszisztens: Erdélyi Adrienn Író/rendező: Fábián Péter és Benkó Bence Ördögkatlan Produkció A bemutató időpontja: október 6., 15h és 20h A helyszín: MU Színház, Budapest, Kőrösy József u. 17, 1117

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: