Home / A függöny mögött / Interjúk / “Csehov: a színház kaviárja!”- interjú
“Csehov: a színház kaviárja!”- interjú

“Csehov: a színház kaviárja!”- interjú

2018. október 19. 21:32

Október elején mutatták be Csehov Három nővérét a Miskolci Nemzeti Színházban Rusznyák Gábor rendezésében. A Csehov klasszikus Olgájával, Másájával és Natasájával, Szirbik Bernadettel, Czakó Juliannával és Tenki Dalmával beszélgettünk régóta dédelgetett vágyakról, a Csehov-játszás unikumairól, a nehezen telő idő mozgalmasságáról, a szellemi sötétség kilátástalanságáról és a gondolkodás okozta boldogságról…

  • Melyikőtöknek mi volt az a vágya, álma, ami akár éveken, évtizedeken keresztül elkísérte?
  • Bernadett: Nekem az egyik  az volt, hogy legyen majd egy kutyám! Kutyás ember szerettem volna lenni. A másik pedig az, hogy ha nekem egyszer majd autóm lesz, akkor soha nem fogok  vonatra ülni – és ez aztán így is lett, tényleg. A kutyára huszonhat-huszonhét éves koromig kellett várnom, az autó viszonylag korán, a főiskola befejezésével már megvolt, ha jól emlékszem.

Számomra Csehovnál a hogyan a fontos. Azt megfejteni, érthetővé tenni. Lehet persze, hogy egy Csehov Három nővér  kicsit “elcsépeltnek” hat, és biztos minden nézőnek van már valamilyen Csehov-élménye, amikor beül ezt a darabot megnézni.

  • Dalma: Számomra az utazás volt ilyen vágyálom: Olaszország, Róma – és ez most idén nyáron teljesült is. De talán ez első utazással kapcsolatos vágyam az volt, hogy eljussak a tengerhez. A másik, még előttem lévő, beteljesülésre váró vágy, hogy férjhez menjek.
  • Juli: Elég duci kislány voltam…
  • Bernadett: Nem hiszem! Mutatsz majd képet?
  • Juli: Emlékszem, hogy amikor az osztályban a súlyméréskor rám került a sor, a többiek mindig felszisszentek, hogy: “húúú!”. Nagyon szerettem volna a többiekhez hasonlítani. Aztán persze a serdülőkorra ez is változott, teljesült, de addig ez  nagyon meghatározó dolog volt számomra.
  • Közületek ki hogyan kezdett bele ennek a Három nővérnek a próbafolyamatába?
  • Bernadett: Most találkoztam először életemben ezzel a darabbal. Először játszom Csehovot.
  • Juli: Miért, te nem játszottál a főiskolán a Sirályban?
  • Bernadett: Istenem, azt teljesen töröltem valamiért…! Polina, tényleg – de az  annyira kellemetlen, rossz próbafolyamat volt, hogy egész egyszerűen törölte az agyam…- anélkül, hogy mentegetőzésbe kezdenék most.(nevet)Olyan fiatalon Polina Andrejevnát játszani…úgy éreztem, hogy ezt a szerepet bőven ráérek még majd jóval később eljátszani. Most viszont már inkább azt érzem, hogy Olgát eljátszani lehet késő.(felnevet)Ti valószínűleg közelebb vagytok a megírt szerepetekhez testi, szellemi értelemben. Persze az is igaz, hogy én  folyamatosan “időkapszulában” élem az életem, velem mindig, minden teljesen más sorrendben történik, mint ahogy általában a dolgok sematikus rendje szerint az az emberekkel történni szokott.

©Hajdufi Péter

  • Ti is így vagytok ezzel?
  • Dalma: Nagy kedvencem ez a darab, és amikor a szerződtetésen megtudtam, hogy lesz Három nővér bemutatónk, akkor valamiért biztos voltam benne, hogy én leszek  Irina. Mert valamiért azt hittem, hogy én vagyok a legkisebb lány…és amikor megtudtam, hogy Natasát játszom majd, akkor mégis örültem, mert éreztem, hogy ez  nagyobb kihívás és feladat lesz számomra. Próbálom megtalálni benne magam, és egyre inkább azt érzem, hogy megyeget is!
  • Juli: Szeretek Csehovot játszani, az mindig  hatalmas “lutri”! Mindig nagyon át kell magadon folyatni ezeket a szerepeket, át kell magadat adnod nekik. Ezt éreztem akkor is, amikor korábban Rusznyák Gáborral a Sirályt, vagy amikor Szőcs Artúrral a Ványa bácsit csináltuk. Nagyon bírom Csehovot, és valamennyire Csehov-színésznek érzem magam!(kacag)

Egyáltalán nem biztos, hogy lesz  olyan előadás, amire majd mindenki azt mondja: “hú, ez most milyen jó előadás volt!” – mert ez mindig egy kicsit másképpen fog  alakulni. A versinyini “majd két-háromszáz év múlva minden jobb lesz!” gondolkodásmód, vagy épp az idő elmúlásának a fájdalmassága is olyan, ami ma épp úgy nagyon sokunkban ott van belül, mint hajdan. Anélkül lesznek ezek a kérdések, gondolatok időszerűen időtlenek, hogy egy pillanatra is érzelgőssé válna ezek miatt a darab.

  • Csehov “zavarba ejtő”, mert nála úgy történnek nagy dolgok a színpadon, hogy közben egy adott A pontból talán sosem érünk el abba a másik B-be…
  • Juli: Számomra Csehovnál a hogyan a fontos. Azt megfejteni, érthetővé tenni. Lehet persze, hogy egy Csehov Három nővér  kicsit “elcsépeltnek” hat, és biztos minden nézőnek van már valamilyen Csehov-élménye, amikor beül ezt a darabot megnézni. Ezért is gondolom, hogy itt a hogyan lehet az érdekes.
  • …úgy van cselekménye ennek a darabnak, hogy a mai, impulzusokban gazdag környezetünk felől nézve nincsen cselekménye.
  • Bernadett: Pont ettől szép és nehéz. Ma bármely színésznek Csehovot játszani: kuriózum!
  • Julcsi: A színház kaviárja!
  • Miért is?
  • Julcsi: Egy színész számára Csehov iszonyúan érdekes – és ehhez Gábor szerintem a lehető legtöbb információval lát el minket. Arra törekedtem a próbák alatt, hogy egy pillanatra se jussanak szóhoz Czakó Julianna gondolatai, hanem minden egyes,  még a legkószább gondolatfoszlány is  Másáé legyen! Ez a fajta feladat egy színész számára rettentő érdekes! Ha például az évad elején csinálok  egy Csehov-szerepet, akkor én  ezt a típusú gondolkodást az évad végéig vagy akár évekig tudom utána magamban görgetni!

©Hajdufi Péter

  • Dalma: Natasa kicsit ki is lóg ebből az  A-ból B-be jutási versenyből, hiszen ő az, akinek sikerül “elérnie” azt a célt, amit maga elé kitűzött.
  • Bernadett: Olgából pedig igazgatónő lesz – bár ha valami, akkor pont az tökre nem akart lenni Olga! Ám odáig, hogy kimenjen a pályaudvarra, és megvegye a jegyet, odáig azért ő sem jut el.
  • Julcsi: Nem látványos történések, de mégis meghatározó történések zajlanak itt. Olga összetartja a családot, mindenki ügyes-bajos dolgára figyel, Mása, még ha eredménytelenül is, Versinyin iránt rajong…

Onnantól kezdve, hogy meg tudják fogalmazni,  mit szeretnének, mire vágynának, onnantól kezdve lesz valamilyen értelemben vett életcéljuk is. Rájuk telepszik, persze, valami általános mélabú, üresség – hiszen egy olyan városban élnek, ahol gyakorlatilag nem történik semmi, – de talán ez a “céltudatosságuk” is okozhatja azt, hogy nem látszanak kifejezetten boldogtalanoknak. Most nagyon abban a korban élünk, hogy “öleld meg, és már attól tök heppi leszel!”, “idézz valami bölcsességet, és akkor már egyből népszerűvé válhatsz!”

  • …ha intenzíven játszanak a szemed előtt Csehovot, akkor ez az “eseménytelenség” fel sem tűnik.
  • Bernadett: Ha bárhol, bármikor, bármelyik Csehov-darabot rendezik, arra mindig, mindenki valamiért, de felfigyel: “Melyiket? Hol? Kivel?”
  • Dalma: Olyan embertípusok sorakoznak benne, hogy mindegy is, 1850-ben vagy 2018-ban élünk, mindig lebilincselnek minket, akik nézzük őket.
  • Julcsi: Egyáltalán nem biztos, hogy lesz  olyan előadás, amire majd mindenki azt mondja: “hú, ez most milyen jó előadás volt!” – mert ez mindig egy kicsit másképpen fog  alakulni. A versinyini “majd két-háromszáz év múlva minden jobb lesz!” gondolkodásmód, vagy épp az idő elmúlásának a fájdalmassága is olyan, ami ma épp úgy nagyon sokunkban ott van belül, mint hajdan. Anélkül lesznek ezek a kérdések, gondolatok időszerűen időtlenek, hogy egy pillanatra is érzelgőssé válna ezek miatt a darab.

©Hajdufi Péter

  • Annak ellenére, hogy a vágyakozásaik nem igazán teljesednek be, mégsem tűnnek boldogtalannak ezek a nők…
  • Bernadett: Onnantól kezdve, hogy meg tudják fogalmazni,  mit szeretnének, mire vágynának, onnantól kezdve lesz valamilyen értelemben vett életcéljuk is. Rájuk telepszik, persze, valami általános mélabú, üresség – hiszen egy olyan városban élnek, ahol gyakorlatilag nem történik semmi, – de talán ez a “céltudatosságuk” is okozhatja azt, hogy nem látszanak kifejezetten boldogtalanoknak. Most nagyon abban a korban élünk, hogy “öleld meg, és már attól tök heppi leszel!”, “idézz valami bölcsességet, és akkor már egyből népszerűvé válhatsz!”

Ma bármely színésznek Csehovot játszani: kuriózum!

  • Julcsi: Ez a három lány, Andrejjel együtt négyen, teljesen más léptékkel nézik, olvassák azt az életet, ami körülveszi őket – ők  alapvetően tanultak. Ők érzékenyek, tanultak, művészlelkek abban a városban, ahol sötétség “veszi őket körül – Natasa hozza be ezt igazán – ők különálló lények. Natasa el sem gondolkozik valójában azon, hogy mire is vágyik! Ezeknek a lányoknak már a gondolkodás is maga boldogság!
  • Dalma: Natasa a “helyi” lány, aki ott nőtt fel, neki az a normális, ami ott van, velük ellentétben, akik úgy költöztek oda, és nem találják fel magukat.
  • Bernadett: Natasának megadatott az a józan paraszti észjárás, amely által tudja, hogyan kell kifordítania négy embert a vagyonából.
  • Julcsi: Hogy a nővérek most itt “tartanak”, annak az is lehet az oka, hogy ők gondolkodnak, gondolkodó emberek!

Csatádi Gábor

©Hajdufi Péter

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: