Home / Pótszéket mindenhova / A “perc-emberkék dáridója”
A “perc-emberkék dáridója”

A “perc-emberkék dáridója”

2018. október 21. 18:29

A Magyar Hírlap pénteki számában terjedelmes interjú jelent meg Kásler Miklós egészségügyért, oktatásért, kultúráért és más úri huncutságokért felelős miniszterrel „Az egészségügy nem üzlet” címmel. Önmagában ez a tény még nem kívánkozna egy színházi portál hasábjaira, ha az emberminiszter az interjú végén kérdésre válaszolva oda nem vetette volna, hogy a Magyar Színház vezetésére kiírt pályázatot az egyetlen pályázó, Zalán János nyerte, a Budapesti Operettszínház igazgatói székébe pedig Kiss B. Atilla operaénekes fog ülni.

Persze különösebben nem csodálkozhatunk a bejelentés módján: ha az egészségügy sem érdemel szalagcímeket – mint ismeretes, a kórházak állapota rendben, ezt sajtóértesülések szerint maga a legfőbb autoritás nyilatkoztatta ki –, akkor a kultúra teljes joggal kerül a lap aljára.

De máris pontosítanunk kell, az utóbbi időben a kultúra ugyanis hirtelen a legfontosabb politikai témák közé lépett előre, miután a legfőbb autoritás Tusványoson kinyilvánította a kulturális honfoglalás igényét. A kultúrharc persze már jóval előbb elindult, legalább harminc éve, csak éppen mostanára tudta annyira kinőni magát, hogy már a futballstadionok VIP-páholyából is látható. Mint minden rendes harc, a kultúrharc is szedett már áldozatokat: nemrég Prőhle Gergely kényszerült távozásra a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, miután a kormányközeli sajtóbirodalom ügyeletes viceházmestere Mein Kulturkampf-sorozatában nemcsak kóstolgatta, hanem egészben le is nyelte a legfőbb autoritás egykori államtitkárát. A következő áldozat szintén polgári berkekből érkezett: a független Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, nevezett Kiss B. ugyanis Lőrinczy Györgyöt váltja, aki egykoron maga is jó káder volt, de nem eléggé.

Jól értesültek szerint a politikai széljárás fordult meg, bár az sem lehetett másodlagos szempont, hogy az Operettszínház az utóbbi években megpróbált kinőni kishazánk operettvalóságából, és olyan, a nagybőgőbe ugráláson túlmutató produkciókat tett le a színpadra, mint A chicagói hercegnő, a Dorian Gray vagy az István, a király. De talán még ezek a bűnök sem voltak szükségesek Lőrinczy leváltásához, Kiss B. Atilla ugyanis az MMA elnökségi tagjaként a művészet felkent papja, ami a kulturális menedzser Lőrinczyről nem mondható el, továbbá balettigazgatónak azt az Apáti Bencét kívánja kinevezni, aki balettos múltja után szakmát váltva a kormányközeli médiabirodalomban vív szellemi ökölharcot az ellenzéki sajtó maradékával. A kormányemlőkön csüngő Apáti annak rendje és módja szerint a kultúrharcba is beszállt, még egyet rúgva a földön fekvő Prőhle Gergelybe, akinek a „kacsója” szerinte „a balliberálisok túlzásba vitt simogatásától bőrkeményedéssé vált”.

Apáti azonban nem éri be ezzel a bon mot-val, tárgyalt cikkében politikai filozófiai mélységekbe is alászáll, amennyiben Prőhle Gergely kiebrudalását „a legmagasabb szintű demokrácia megnyilvánulásának” nevezi. Demokráciaelméleti érvelése kristálytiszta logikát követ: Prőhle ugyanis a „mindent letaroló, agresszív balliberális világképet” uszította rá a PIM-re, a magyarok többsége viszont a tradicionális jobboldali értékek mellett foglalt állást április 8-án. A magyarok többsége tehát többek között azért is járult az urnákhoz, hogy eltakarítsa az útból a Petőfi Irodalmi Múzeumnak egyébként az Orbán-kormány által kinevezett igazgatóját, amit a Századvég közvélemény-kutatással bizonyára alá is támasztana. Innen már csak egy lépés annak kijelentése, hogy népünk április 8-án Apáti Bence operett-balettigazgatói kinevezésére szavazott, és hát ugye a népakaratnak még egy olyan kemény harcos sem állhat ellen, mint Apáti.

A kultúrharc ugyanakkor nemcsak az élők, a holtak közül is szedi áldozatait: szintén a legfőbb autoritás személyes szócsövétől tudhattuk meg ugyanis, hogy Ady Endre gyáva ember volt, aki ahelyett, hogy valamelyik lövészárokban halt volna hősi halált, kávéházakban melegedve írogatta verseit, amiből persze az is következik, hogy minden, amit az első világháborúról papírra vetett, teljesen hiteltelen. A cikk szerzője, Vastag Andrea irodalomtörténész szerint ugyanakkor Ady legfőbb bűne nem is ez volt, hanem az, hogy a magyarság fennmaradását a cikkben név szerint meg nem nevezett zsidósággal összeolvadva „vélte biztosítottnak látni”. Pedig a zsidóság éppen hogy a magyarság elpusztítására szőtt összeesküvést, ahogy ezt már a cikkben legfőbb szellemi iránytűként bemutatott Bangha Béla jezsuita szerzetes is írta volt.

Ha fellapozzuk a Vastag Andrea által ma is programadónak javasolt Magyarország újjáépítése és a kereszténység című Bangha-művet, ilyen és ehhez hasonló mondatokat találunk benne: „nem egészen alaptalan az a felfogás, amely szerint már az első forradalom, de főleg a kommunizmus nem volt egyéb a destruktív zsidóság összeesküvésénél a keresztény és nemzeti Magyarország megsemmisítésére. (…) A zsidóság ezzel csakugyan a legfenyegetőbb nemzeti veszedelemmé lett s e veszedelem ellen védekezni oly jog és kötelesség, amelyet nem lehet egyszerűen a felekezeti gyűlölködés jelzőjével megbélyegezni és félretolni.” Ebben persze semmi különös nincs, a cikkben ugyancsak szellemi lángoszlopnak bemutatott Raffay Ernő történész, mellesleg Vastag férje, például a szabadkőműveseket okolja Trianonért, akik természetesen többnyire zsidók voltak, és Raffay történészi kutatómunkája szerint magát a nagy Adyt is engedelmes szolgájukká tették.

Vastag Andrea a zsidóság helyett a kereszténységet ajánlja országunk megújulásának zálogául, ámde itt sem árt az óvatosság, a lélekben igaz keresztények közé ugyanis befurakodtak az álkeresztények, akik valójában a liberálisokkal és szocialistákkal konspirálnak a nemzet elpusztítására. Mivel az inkvizíció korán már túl vagyunk, Vastag nem küldené máglyára az olyan álkeresztényeket, mint a cikkben ugyan nem nevesített, de név nélkül is felismerhető Prőhle, megelégszik azzal, hogy kétségbe vonja igaz hitüket. Vastag egyébként annak a bölcsességnek a visszhangozásában is az inkvizíció főpapjait követi, miszerint az eretnek rosszabb, mint a pogány, és ezt nem rest ki is mondani: „Ha jobban belegondolunk, valójában ez a két irányba játszó embertípus a legkártékonyabb, legveszélyesebb a nemzetre s annak megtartó kultúrájára nézve; még a baloldalnál is kártékonyabb.” Ennek a gondolatnak a gyakorlati konzekvenciáit látjuk valósággá válni napjaink kultúrharcában.

„Most perc-emberkék dáridója tart” – írta a hazaáruló Ady Endre 1913-ban. A perc-emberkéket elfeledtük, Adyra ma is emlékezünk. Egyszer ez a dáridó is véget ér, de addig még szedi áldozatait.

B. Kiss Csaba

A szerző: B. Kiss Csaba

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: