Bezárt szerelem

2018. november 5. 14:53

Ám gyakran nem a fizikai elrekesztettség, hanem önnön döntésünk zárja be és el a szerelmet önmagunktól. A Faktor Terminál Bálsój szerelem a Málenkij robot idején előadása a Trafó Klubjában ezt az elzártságot, mint az erekben pulzáló vér áramlását, erősíti egészen lüktetővé. A Hárs Anna által írt dráma Végh Zsolt rendezésében megállás nélkül, az önmaga diktálta ritmusban idézi elénk az emberi bezártság nyomorúságai között is szárnyalni képes szerelmet, érzelmi kötődést – minél inkább akadályokba ütközik, megbicsaklik ez a szerelem, a szárnyalásának ereje annál feltartóztathatatlanabb.

Egyetlen találkozás elég volt, hogy Váradi Mihály (Terhes Sándor) és Pogány Irén (Schermann Márta) egymásba szeressenek. Két egymást és önmagát kereső lélek egymásba kapaszkodása. Szép, már-már sablonszerű is lenne mindez, ám a negyvenes évek háború utáni miliőjében mégsem az. Mert nem is tudna az lenni. E két egymással betelni vágyót a munkaszolgálat – Váradi Miklós Gulágra hurcolása, munkaszolgálatra kényszerítése messzire helyezi egymástól.

Mert itt, ebben a pici térben pont a távolság, a messzire elszakítottság az, ami a legdominánsabb. Felborogatott székek és dobogók között, mint egy labirintus zegzugos járataiban, üljük, lakjuk be a teret. Persze ennek a kaotikus térhasználatnak csak lélektani ereje van – az viszont erős – hisz félhomály, ha nem épp teljes, ami körülvesz minket. Csak a két szereplőnk monológjait, levelet író és levelet olvasó beszédeit halljuk, és a semmiben a másik tekintetét fürkésző mimikájukat látjuk. Sajátságos színház lesz ez így, mondhatni dramatizált szövegszínháznak is.

Ám ezzel sem mondtuk ki, adtuk vissza azt, ami Schermann Márta alapötletéből ezen előadásban életre kelt. Végh Zsolt sajátságos egyveleggé alakította ezt az előadást, amelyben a szerelmi szenvedély lángolása és a levélváltás szövegszerűségéből megelevenedő történelmi atmoszféra egymást hol erősítő, hol egymást kioltó eleggyé lesz. Nehezen szétszálazható, ám annál koncentráltabban hatni, működni képes eleggyé.

Schermann Márta Pogány Irénje a kezdeti mindent csak a saját lelki jólétem felől nézni kívánó, megtört, lelki zaklatottságok között hányódó bizonytalankodóból, gyermekét szíve alatt hordó, a nehéz körülmények ellenére derűvel, bizakodással, belső szilajsággal nevelő anyává “cseperedik” a levelezgetések során. Mert e két ember a szerelmet egymástól elválasztva, egymás nélkül, mégis egymásba olvadva tanulja meg. Eggyé olvadás a távolságban, megismerés fizikai közelség nélkül.

Terhes Sándor Váradi Miklósa keménykötésű, lelkében mégis roppant sebezhető férfi, aki egészen másképp éli, látja e  szerelmet, kapcsolatot. Benne a kiszolgáltatottság türelmetlensége helyett az egyetlen szóba is boldogan kapaszkodni kész reménykedés lüktet. Lüktet úgy, hogy az könnyedén dacolni képes, megteremtve önön belső világát, azzal, ami az orosz fogság embertelenségével reá szakad.

Mert egyre inkább téren és időn kívül zajlik számukra, számunkra ez a történet, annak ellenére, hogy mindinkább kézzelfoghatóvá lesz az a világ, amelyben akár szabadon, akár munkaszolgálatosként egyre kevésbé lehet élni. Ahogy a Rákosi-diktatúra izmosodik, ahogy a munkaszolgálat körülményei egyre kegyetlenebbé válnak, úgy lesz Váradi Miklós és Pogány Irén távszerelme egyre időtlenebb, a megszületett gyermek ellenére, vagy tán pont azért – egyre távolodóbban közelivé. Megfoghatóságaiban egyre légneműbbé. Mert a távolság védekezésre szólítja Pogány Irént. Önmagának védekező körülsáncolására. Olyanra, melyet a munkaszolgálatból érkező egyre kevésbé derűs hangvételű levelek már nem igazán képesek lebontani.

Holott ez a Bálsój szerelem a Málenkij robot idején pont ezt a kényszerű távolságot és elzárkózást akarja megszüntetni, minimálisra csökkenteni. Végh Zsolt rendezésében ez a távolság minden fizikai messziség mellett sokkal inkább a lelkünkben teremtődik meg, és épül, erősödik falakat emelővé. Olyanná, amelyet a magunk saját, belső diktatúráit, egyeduralmait megdöntve kell elbontanunk, lerövidítenünk.
(2018. október 26.)