Home / Megnéztük / Vége az előadásnak!?
Vége az előadásnak!?

Vége az előadásnak!?

2018. november 13. 15:26

Lehet, kérem, hazamenni! Vagy lehet, hogy éppen most kezdődik igazán! Mindez csupán nézőpont kérdése. Így van ezzel  Szabó Zoltán   színpadra írt monodrámája is, mely Királyhegyi Pál Első kétszáz évem című művéből készült. A darab Bánki Gergely rendezésében – egy darabka  20. századi,  fájdalmas magyar valóság, mély életszeretettel és a már mindent látottak és értők derűjével – szájtátásunkat előhívóan – átitatva.

A Jurányi sötét kamaratermének játéktere egyetlen forgatható, óriási faládát, dobozt rejt, ami lehet lakás, állatkerti kereskedőbódé vagy épp az, amit akarunk, amit ez a nyolcvan percnyi, pergő dinamikájú játék kíván (díszlet: Jankó Mátyás, Kovács Tamás). Fadoboz, melyben elfér egy élet, és amellyel el is mesélhető teljességgel egy élet.. Mindig máshol, máshogy nyílva, akárcsak egy bűvészdoboz, átstrukturálva azt, ahol épp járunk. Persze  ennek az építménynek a gyalulatlan deszkái önkéntelenül, magától érthetődően vissza is rántanak a tenyeres-talpas, minden illúziótól mentes 1900-as évek valóságába.

©Burszán Sándor

Királyhegy Pál életének valóságába. Ám ez a valóság egészen  másféle is lesz, hisz a keserűen derűs, a minden fölött eltekinteni képes,  a mindig egérutat találó humor rajzolja meg és át ezt a valóságot. Oly virtuóz szenvedéllyel, az önmagukat elszórakoztatni képesek megsemmisíthetetlen életszeretetével, hogy rabjaivá leszünk ennek a humorhegyekből, gegekből összeépített életvalóságnak. Bánki Gergely rendezésében a humoré a főszerep, az jelöl ki mindent – mégsem nevetünk felhőtlen önfeledtséggel, mert ez a humor – a legmegfoghatatlanabb – nevel, tanít, elgondolkodtat, így adva egészen más, mély értelmet az önfeledtségünknek.

Szabó Zoltán Királyhegyi Páljának mindent elhiszünk. Monodrámája a legkevésbé sem hat annak, mert a szerepeit, nézőpontjait fregoli módjára a másodpercek tört része alatt váltogatni képes tehetsége feledteti velünk, hogy elvileg csupán csak ő, egymaga játszik a térben. Elvileg igen, ám mégsem. Mert életre kel sziporkázóan, minden zsáneres sablonosságot messzire kerülve, Királyhegyi Pál életének minden lényeges helyszíne, szereplője. Zseniális, mondanám, ha ez a szó mondhatna egyáltalán bármit is. De nem mond, mert Szabó Zoltán játéka talán attól, azért nehezen leírható, mert maga sem tudja, hogy játszik,  más és más szerepekbe bújik bele egymás után, más és más személyiséget vesz fel.

A mesélés szent, sebezhetetlen játéka az övé, melyben mindent ennek az elmondani, átadni akarásnak rendel alá. Ő egymagában a fiú és a neki pofonokat úri eleganciával kiosztogató apja. Ő az udvarló Pali, és ő az állatkerti bódéban málnaszörpöt áruló Évike, ő a reménytelenül “csakazértis” szerelmes, és ő a fején virágkoszorúval  hezitáló, meghódítás után áhítozó is. A léleknek nem neme van, hanem akarata, tájoltsága, amplitúdója, élni akarása vagy épp élhetetlensége Szabó Zoltán játéka nyomán.

©Burszán Sándor

Mesélésében lobog az önmagának elmondani akarás tüze, azért, hogy saját maga megértsen mindebből valamit, mert ha ő maga megérti, feldolgozza mindezt, akkor mi magunk is jobban értjük őt és önmagunkat. Amerikába  utazását, nincstelenségét,  önkéntes száműzetését a Horthy-rendszerből oly magától érthetődően osztja meg, játssza el nekünk, hogy lenyűgöz bennünket.

Mert pont ez a szétszálazhatatlanság, az eljátszás és az elmondás egymástól elválaszthatatlansága, magába húzó dinamikája az, ami Szabó Zoltán  virtuozitásának a titka lehet. A mindent ismerő bohócok könnyeden mázsás és a cipelhetetlen nehézségben is toll könnyű életterhe az övé. Az, mely mint tőkesúly, a felszínen egyensúlyozni képes ezt az előadásnyi életet és ezt az életegésznyi előadást.

A honvágy nagy úr, Királyhegyi életében talán érdemtelenül – ám mégis magától érthetődően – a legnagyobb. Így aztán a hollywoodi  1000 dolláros forgatókönyírói karriert becseréli a Szálasi-diktatúrás Magyarországról Auschwitzba tartó marhavagonra. Jönnek a lágerborzalmak a füstölgő krematóriumként működő fadoboz mellől –  a krumplit fésűvel hámozva, és közben mesélve-játszva.  Szabó Zoltán játéka maga a humorban megbúvó életbölcselet, a csorbíthatatlan életderű legszebb diadala, mely megsemmisíti a kegyetlenségek és borzalmak sorát. Kicsattanó szenvedéllyel mesélt történetéből minden csata kimenetele feledhetetlen evidenciával lesz érthető.

©Burszán Sándor

A nyolcvanperces előadásnak, ennek a humorba göngyölt, kataklizmacunamik sorából építkező Királyhegyi-életnek is a végére érünk. Ám az előadásnak, ennek az életderűtől tótágast állónak mégsem lesz vége. Észrevétlen belénk épül, bennünk folytatódik tovább. A maga totális komolytalanságával, véresen, nevetve, egész komolyan.

(2018. november 9.)

Csatádi Gábor

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: