2018. november 19. 14:12

2004 szeptember elsején 35 csecsen terrorista tört be az Oroszország Észak-Oszétia tartományában lévő Beszlán városka iskolájába, és túszul ejtett több mint ezer gyermeket, tanárt és szülőt. A férfiakat rögtön kivégezték, majd a nők és gyermekek százait egy fülledt, kicsi tornaterembe zsúfolták be, miközben kint nyári meleg tombolt. A túszdráma három napig tartott; egy robbanás, majd az orosz katonák támadó akciója vetett véget neki. Az eredmény: több mint 300 áldozat – nagy részük gyerek – és a modern kor egyik legtöbb emberéletet követelő terrormerénylete.
Egy túszdrámát nem könnyű színházban megjeleníteni, habár már a magyar színpadon is történt rá kísérlet: 2011-ben a Kamrában mutatták be a kortárs német drámaszerző, Torsten Buchsteiner darabját, a Nordostot Forgács Péter rendezésében, amely a beszláninál két évvel korábban történt, ugyancsak csecsen terroristák által a moszkvai Dubravka Színházban elkövetett terrortámadást dolgozta fel. Most pedig az Orlai Produkció előadásában láthatjuk a Jurányiban Fehér Balázs Benő rendezését, aki a belga írónő, Carly Wijs Mi és ők című drámáját vitte színre a beszláni túszdrámáról.

©Takács Attila

Mindkét darab néhány résztvevő elbeszélésén keresztül mutatja be az eseményeket: a Nordostban három nő meséli el a történteket – az egyikük terroristanő, – a Mi és őkben egy kisfiú és egy kislány számol be a végzetes napokról. De míg Buchsteiner alakjainak az élettörténete is kirajzolódik, Wijs szereplői jóval absztraktabbak: ők két gyerek a több száz közül, akik sajátos gyermeki nézőpontból ismertetik meg velünk a történéseket. Wijs tehát nem egyes emberi sorsokra fókuszál, hanem arra, hogy hogyan tükröződik egy gyerekben egy ilyen borzalmas esemény. Műve szándéka szerint nem is felnőtteknek, inkább gyerekeknek szóló darab.
A két színész, László Lili és Vilmányi Benett nem annyira gyerekeket játszanak, mint inkább eljátsszák, hogy gyerekek. Különösen érezhető ez Vilmányi Benetten, aki színlelt idegességgel fogad minket a folyosón, némi instrukcióval beterelve mindünket egy kis terembe, ahol a tornatermekből ismert padokra, illetve székekre ülhetünk kétoldalt. A túszdrámát a két túlélő gyerek játssza el nekünk, vagyis nem maga a túszdráma kerül színpadra, hanem a két gyerek által már dramatizált változata.

Az eszközök minimalisták: az iskolát a ragasztószalaggal a padlóra ragasztott alaprajza szemlélteti, a bombákat fekete lufik, a drótokat piros szalagok, a vérfürdőt egy vödörből kiöntött piros víz. Fehér Balázs Benő rendezésének egyik izgalmas pontját éppen ez jelenti: hogyan képes ilyen minimalista eszközökkel átélhetővé tenni számunkra az eseményeket. Ebben pedig kiváló partnerre lel László Liliben és Vilmányi Benettben, akik erős játékkal, csöppet sem sztereotipikusan vagy sablonosan játsszák el a két gyereket.

©Takács Attila

A jó rendezés és a jó színészi játék rá is fér Carly Wijs darabjára, amely önmagában nem túl erős alapanyag. Az események bemutatásán kívül ugyanis nem sokat kapunk: nem gondolkoztat el, nem tesz fel kérdéseket, nem mutat be más szempontokat, nem ad lehetőséget többféle értelmezésre, és még csak szót sem ejt olyan nehezen elhanyagolható körülményekről, mint a beavatkozó orosz hadsereg súlyos hibái (amelyek miatt mind a moszkvai, mind a beszláni merénylet sokkal véresebb végkifejletet hozott, mint kellett volna).

Az egyetlen mozzanat, amikor némileg elemelkedünk ettől az egysíkúságtól, a két gyerek eltérő reflexiója a történtekre: míg a László Lili játszotta gyerek fantáziája elszabadul, és szerencsés befejezést adna a történetnek, addig Vilmányi Benett visszarántja a valóságba, a több száz ember halálának borzalmába. Ez a momentum jelzi, hogy a dráma kicsit több akarna lenni, mint ami, de nem sikerül átlépnie saját határait. A Mi és ők mint színház jól működik, de gondolatilag jóval kevesebbet ad, mint amennyit magától is megkíván.

B. Kiss Csaba

©Takács Attila