2108. november 21. 12:29

És ez most nem feltétlenül  költői kérdés, hanem  egymás idegtépő nyüstölésére, önmagunk érzelmi ellehetetlenítésére való. Woody Allen Férjek és feleségek című komédiája Szabó Máté rendezésében  a Belvárosi Színházban ezt a lehetetlen lehetőséget pórbálja bejárni a finom, értő, érző, intellektuális humortól a röhejességig ívelve – és bár érezni a tengeren túli miliőt a karaktereken, ennek ellenére apránként egyetemlegesen önmagunkra ismerünk,  ez viszont már annak rendje és módja szerint a legkevésbé sem kellemesen derűs.
Holott van itt min nevetni, Woody Allen erre a minimál dizájnnal berendezett, már-már sablonosra csupaszított fehér lakásbelsőre (díszlet: Ondraschek Péter) remekbe szabott, New Yorkban játszódó komédiát írt a tőle megszokott intellektuális szarkazmusokkal feldúsítva. Ebben a fehérségben semmi sem tereli el a figyelmet a két házaspár: Gabe (Ötvös András) és Judy (Radnay Csilla), illetve Jack (Pataki Ferenc) és Sally (Járó Zsuzsa) egymást és önmagukat is lelkiekben véresre kaparó évődéseiről. Ez az egyetlen nappali tulajdonképpen kettő, egymás paralelje, melyből a fehér plexi falon nyíló tolóajtókon közlekednek ki, be és  el  egymás mellett.

©Szokodi Bea

Nehéz ezt a már ős klasszikusnak számító, eltagadhatatlanul az amerikai értelmiségi szubkultúrára remekül ráírt komédiát harminc évvel később kelet-közép-európai környezetben megszólaltatni, úgy, hogy ne “beszeller” másolásos remake szülessen, hanem a színpadon érvényesen „az itt és most”-ban megszólaló előadás. Szabó Máté az önmagának ily módon feladott leckét értő, érző, lélekrezdülésre fókuszáló rendezéssel oldotta meg. Kijár, bejár és legfőképp egymás mellett eljár, elközlekedik itt mindenki – hisz a darab tragikussága mellett ebből ered a vígjátéki komikusság is.
Egymás mellett, de nem egymásért vagyunk – párbeszédnek álcázott monologizálásainkba beletemetkezve. Mindez hatalmas előny és buktató is a színpadon, mert a fergeteges szöveg “önjáróságát” a karakterformálás itt és mostjában kell realizálni, úgy, hogy aztán pont ettől, ezért válhasson keserűen derűssé, könnyfakasztóan szatirikussá és gyógyítóan terápiássá is a nevetés. Mindezek között egyensúlyozni színésznek, rendezőnek nem kis feladat. A Szabó Máté által instruált előadás társulatának pengeélen bár, de sikerült.

Erős karakterjáték nélkül, mely mindeközben, az intellektuális komédiából adódóan, önmagára is szorosan reflektálni kénytelen, lehetetlen vállalkozás ez a darab,  ez adja ez egyik emberes kihívását is. Ötvös András Gabe-je, az egyetemen kreatív írást tanító író, történetünk kakukktojás csodabogara is. Életének, házasságának diszkomformitása egyben a hajtóereje: tehetetlenkedő érzelmi téblábolása, óriáscsecsemőként való érzelmi tipegése oly természetes ballasztanyagként válik benne éltető erővé, hogy minden látszólagos szánalmassága ellenére is a darab egyetlen masszív, mozdíthatatlan figurája lesz. Ötvös András Woody Allen-olvasata önálló entitás, igazi Woody Allen-es abszurd komikusság, tengernyi távolságokat annuláló.

©Szokodi Bea

Az “ellen-házaspár” feleségeként Járó Zsuzsa Sally-je idegőrlő kényszerességgel próbál nyitott házasságukban randevúzgatni, majd feleségeként társává lenni Paulnak (Ficzere Béla), ám minél jobban igyekszik, csak annál jobban hatalmasodik el rajta a kényszeresség, az a mindent a szőnyeg széle alá söprő. Nézzük, nézzük és elkezdünk megijedni magunktól: talán mi is pont így viselkedünk a flegma lazasággal leterített párkapcsolati kríziseinkben, és mi magunk is pont ennyire vagyunk mindennek tudatában, mint ő.

Férjének, Pataki Ferenc Jack-jének ujjmozdulat könnyedségével sikerül belehabarodnia Sam-be (Ullmann Mónika), annyira gyorsan, mint leszállni az egyik járműről és felszállni egy másikra. És azon, hogy mindez kellemes, boldogító és önfeledt-e, azon, mint a nagy zabálásaink utáni gyomorrontás lehetőségén, csak jóval később kezd el tépelődni. Ám Ullmann Mónika felső kategóriás konzumhölgyből avanzsált fitness edzője,  messze nem kifinomult akcentusával, olyan autentikusságot teremt ennek az amerikai komédiának, hogy minden intellektuális képességünk és a nevetőizmunk rátapad játékára.

Itt mindenki önmagát keresi, mert hát nem bír egyedül lenni. Önmagát és a másikat, de persze kínosan csak úgy és annyira, hogy még véletlenül se találja azt meg. És hogy mindezt még véletlenül se kelljen tudatosítaniuk magukban, hát tapadnak a másikra, mint légy a papírra, önkéntelen automatizmussal. Gambó Viola Lotti Rain-je pont így nyomul tehetséges diákjaként Gabe-re,  a szerelem, a testiség ebben csupán szükséges körítés a másikat magamnak megszereztem, birtokba vettem érzése mellett. Avagy Jack exfeleségeként Radnay Csilla Judy-ja úgy mászik rá az építész munkatársára, Michael-ra (Nagy Dániel Viktor), mintha az élet élhetősége, a lélegezni tudás képessége múlna ezen.

©Szokodi Bea

És pont ez az! Ezek a férjek és feleségek nemhogy egyedül nem képesek élni, hanem még “lélegezni” sem képesek önmaguktól. Talán csak Gabe a kivétel, aki ezt a másik mellettünk nem léte okán beállt légszomjat beismeri önmagának, és ez a beismerés már-már  alpesi hegyi levegőként hat az oxigénpalackos fuldoklás helyett. Szabó Máté olvasatában ez az “oxigénpalackos” fuldoklás kap nagytotált, amin a jól megírt szöveg okán harsányan nevetünk – nem is tehetünk mást. A nevetéssel is valamelyest levegőhöz jutunk Woody Allenen innen és túl, és ez már egyáltalán nem is kevés a továbbéléshez.
(2018. november 15.)

Csatádi Gábor