Az álom valósága

2018. november 27. 14:58

Mert az álmokat a valósággal szemben nem érdemes kijátszani, nem egyenrangúak egymással. Más a természetük, és pont ettől, ezért segítik  egymást. Jókai Mór A leaotungi emberkék című meséjéből Horváth Péter írt A császárfiú álma címmel magyar-kínai, kínai- magyar darabot, melyet Novák János rendezett meg a Kolibri Színházban, hogy megértsük és – éljük: az álmok és a valóság egymást táplálja, segíti.  Egzotikusan  ismerős, kalandos utazás ez, amelyben az álmok ereje élteti, erősíti a valóságot.
Jókai Mór időette, szürkés-zöldes bronzszoborként kezdené a mesét, ám Takla Makán (Ruszina Szabolcs), az aranymenyét kijavítja: legyen inkább A császárfiú, Csia Csingi (Nizsai Dániel) álma a mese címe. Huzakodik a szobor és a menyét: huzakodik egy valaha élt magyar író bronzszobra és egy meseszereplő, az aranymenyét, akiről még a darab szereplői is váltig állítják, hogy nem létezik, csupán a mesékben. Egy szobor “valósága” és egy aranymenyét realitása kellőképpen megágyaz egy olyan történetnek, amely tömény, jó értelemben vett vadromantika.

A Novák János rendezte előadás a színpad fekete, üres semmi és mindenjébe teremt valóságos álmot, megmutatva, hogy a küzdelmek közepette a józan ráció csak elengedhetetlen másodhegedűs, hisz az álmok motorja nélkül semmi sem tud igazán, “valóságosan” működni. A gyerekek meg csak nézik, nézik követve a történet kanyarulatait, miközben egyetlen pillanatra sem válik elvontan teoretikussá mindez, annál inkább kézenfekvő mindennapisággá, amely aztán  az álom és a valóság között talán egyedüliként képes utat mutatni.
Álmot látni: a másik, szeretett, vágyott személynek, a társunkul választottnak a képét, ahogy kölcsönösen Nizsai Dániel Csia Csingi császárfiúja és Liu-Liu (Michl Juli), Leaotung hercegnője egymást kölcsönösen meglátják álmukban, maga a csoda. Persze ez az álom nem  homályos talányként dereng fel kettőjüknek, hanem minden más kézzelfoghatóságot maga mögé utasító evidenciaként. Mert az álom Novák János olvasatában nem ködös, bizonytalan megfoghatatlanság, hanem minden más bizonyossággal egyenértékű magától érthetőség.

Kovács Ivó digitális képei szolid, hathatós bizonyosságként mesélnek erről a Kínáról. Mert nem a megfoghatatlant akarják megjeleníteni, hanem a történelmi környezetet egészen közel hozni. Hisz a megfoghatatlanra, az álmokra ott a minden vizualitással dacolni képes képzeletünk. Az előadás egésze is erre törekszik, a szemmel láthatót, elmével felfoghatót vizualizálja csupán, talán pont azért, hogy az álom megfoghatatlan és a valóság nagyon is tenyeres-talpas mindennapisága közötti határt ekképp tegye képlékennyé.

Hiszen ettől eltekintve ez a mese a hajthatatlan racionalitás talaján áll, lásd a Császár anyját, Nio -Linget (Török Ági) és a leaotungi hercegnő apját, Huj-Pejt (Szívós Károly), akik hajthatatlanok, amikor a gyermekük házasságáról van szó. Mert a kínai több ezer éves hagyomány a racianalitásra kötelez, ahol ábrándoknak, sugallatoknak és álmoknak helye nincs. Kínai népviselet, fejdíszek, kézmozdulatok jó arányokban, visszafogott ízlésességgel alkalmazott együttese (tervező: Orosz Klaudia, mozgás: Lakatos János) hozza közénk a kérlelhetetlen tántoríthatatlanságot, azt, amely az intuíciót, az álmokat messzire száműzi e kínai hagyományos mentalitásból. Épp ezért e szigorú keretek között élő kultúra szereplői is elbújnak a szabályos mozdulatok, érintkezési formák mögé, minimálisra redukálva így a karakterek személyre jellemző megnyilvánulásait.

A két fiatal, a császárfiú és a hercegnő, Nizsai Dániel és Michl Juli játéka csupán az, amelyen keresztül a vágyakozó lelkek vonzódása, eltökéltsége számunkra is “olvashatóvá” válik. Az is persze csak annyira, hogy ezeket az ősi hagyományokat fel ne rúgják teljesen. Még Jókai Mór Csia Csingi nézőpontjából láttatja a mese történéseit, addig e rendezés tükörképként, egymás paraleljeiként mutatja mindkettőjüket. A nagy, fehér paraván hol jobbra, hol balra hajlik el, hol Peking, hol Leaotung látképe vetítődik rá. Mert az álom és valóság dilemma egyként érinti mindkettőjüket, mindannyiunkat – ez nem világlátás, neveltetés kérdése, hanem az emberi mivoltunk egyetemes része. 

A Novák János által írt zene is ezt a zárt rendben működő kultúrát visszhangozza, egy-egy jelenet dallamvilágába becsempészve azért a magyar népi dallamkincset is. Oly elegáns könnyedséggel, hogy szinte összenőve egymást meg is termékenyíti e kettő. A zene amellett, hogy ütemet, tempót ad “kínaivá” téve ezt a mesevilágot, ennek a sajátos kultúrának a maga “metronómjaként” is szolgál. Kínában élünk, mozgunk, vagyunk általa.

A két fiatal egymást kereső szenvedélye addig marad intenzív, míg nem találkoznak: a “Kína hatalmas” szlogent tradicionálisan önmaga bátorítására is mondogató Csia Csingi és a pöttöm méretű, leaotungi Liu-Liu a méreteikben rejlő akadályt,  eltérést már nem tudják áthidalni. Bár a találkozásig elvezető útjukon minden létező, valóságosan maximálisan próbára tevő nehézséget leküzdöttek addig. De valóban nagy-e a nagy, és kicsi-e a kicsi?  A leaotungiak bábként árnyjátékban nagyítódnak a pekingieknél is hatalmasabbá   az egy hídon épp átkelő Csia Csingi küldöttségével összetalálkozva.

A kínai árnyjáték tradíciója elegáns finomsággal, grandiózus visszafogottsággal sejtet, tanácsol, üzen: a valóságnak hitt csak egy árny illúziója, pont ahogy a kivetülő, hatalmasra nőtt képek is csupán a parányi bábok valóságai. Látszólagos áthidalhatatlanságról szól Novák János rendezésében ez a magyarosan kínai és kínaian magyar mese. És legfőképpen arról, hogy ne cövekeljünk le csupán  a látszatnál, mert akkor a kicsi és nagy végletes dilemmája közötti őrlődés marad csak számunkra.

Mégis az áthidalhatatlanságot – mert lehetetlen nincs, mondják főszereplőink – csakis az álmok és a valóság szándékos egymással  való szembefordítása szünteti meg. E rendezés nem „vagy, vagy”-ot kér, hanem az álom valóságként való megélésére hív, jól értve, tudva  felnőttként is gyermekfejjel, hogy csak ekként lehet a valóság is személyiséget formáló álommá. És ez az, ami kultúráktól, meséktől függetlenül  mindig ránk fér.
(2018. november 16.)

Csatádi Gábor