Home / Megnéztük / Ami kívülről nem látszik…
Ami kívülről nem látszik…

Ami kívülről nem látszik…

2018. november 30 14:12

…talán az az, ami a legmeghatározóbb. Egymásra aggatott címkékkel nem sokra megyünk, ha a mindennapok tekervényes összefüggéseit akarjuk megérteni. Ami kívülről nem látszik, azt csak a megismerni akarás vágyával sikerülhet megérteni. Shakespeare A velencei kalmárját Zsótér Sándor rendezte meg saját V. évfolyamos prózai színész osztályával a Színház- és Filmművészeti Egyetem Menzáján. Teli lendülettel, élni és halni akaró szenvedéllyel, ismét bizonyítva nekünk a színház és az élet egymástól való szétválaszthatatlanságát.

Állunk a Vas utcai Menza emberes nagyságú, befelé buktatható ablakai előtt az utcán egy kupacban, hisz itt kívül indul az előadás. Kint, kívül, amikor adok-veszekről, kölcsönkérésről van szó: Bassanio (Konfár Erik) kérne Antoniótól (Koroknai Sándor) háromezer dukátot, már ha lenne ennyije a velencei kalmárnak.  Az utcán hétköznapi jövés-menéseink része, magától érthetőség a kölcsönkérés, és az is, hogy kölcsönt  kapunk is – ha mástól nem, hisz Antoniónak nincsen pénze, hát Shylocktól (Hevesi László).

©Éder Vera

Shylock épp egy parkolóautomata tetejéről hüledezik, önmagából önmagába ki-be tekeredve e szokatlan kérésén Antoniónak. Higanymozgásában pulzál a düh, a felháborodás és egyszersmind a keresztény uzsorást megsemmisíteni vágyó bosszúszomj. A Vas utca így lesz velencei utcává, a Menza lenyitott ablakai az ablakközeivel együtt egy sikátor zegzugosságává, ahol elbújni, hirtelen előbukkanni, a másik elé toppanni szinte szükségszerűség, egyben  bohózati szükségszerűség is.

Pont úgy,  ahogy Hajdu Tibor Lanzelót és apját, Gobbót, illetve Szalay Bence Lorenzót játszva nekünk, hol az egyik, hol a másik ablakban feltűnve komédiáznak azonos felsőben: mindenki lehet önmaga és egyben egy másik valaki is, ez csupán döntés és érzékelés kérdése. Mintha ez az intermezzo  előrevetítve le is képezné azt a feszültséget, drámát, ami Shylock és Antonio között zajlik, miként azt a másikat is, amely a darab szerelmi “drámája”: Shylock lánya, Jessica (Bajor Lili) és Lorenzo, illetve Bassanio és Portia (Nagy Katica) között.

Bajor Lili  apai háztól már rég elszakadt Jessicája vonakodva, mégis boldogan menekül el, magával víve apja dukátjait, gyűrűjét, tudva, hogy nem lop attól, aki a vagyonára zsákmányként tekint. Mert itt a szerelem élet- és létszükséglet, a fiatalok egymás iránti vágyakozó tekintetében az egymáshoz való ragaszkodásban rejlő erő csillog, amely a pénzen, hatalmon túli nagyobb vagyon és hatalom. Ebből a nagyobb hatalom-ismeretből, ösztönös tudásból táplálkozik az a csendes, mégis szilaj tántoríthatatlanság, mely evidenciaként jellemzi  szilárd egymás felé törekvésüket. A szerelem lét- és életszükséglet itt, ami csak annál erősebbé válik, minél kevésbé hangsúlyozzuk ki.

©Éder Vera

Mert a történések, a döntő szándékok itt a mélyben csatáznak egymással, amiből a felszínen csak heves ajtó-, ablakcsapódások, és villany kapcsolgatások érzékeltetnek valamicskét. Érzékeltetnek pont annyit, amennyit érzékeltetniük kell, a lényegi történések azonban – a játszókkal közösen – bennünk, belül történnek. Bár Hevesi László Shylockja  az elmebomlás határáig viszi el a gátlástalanság kárörömét, bosszúszomját, ez a rendezés mégis a külsőkről a bennünk belül zajló drámára tereli az intenzív figyelmet. Ezért aztán időről időre a történet folyását megszakítja egy-egy Schumann-dal. Áriaként hat, mert meditálni, elmélyedni és elmélyíteni segít, pedig tán nem is ez a célja. Mindez bennünk játszódik most, a játszókkal együtt, és tőlük függetlenül is. És talán ez a “függetlenül is” az, ami ennek a Velencei kalmár-olvasatnak az eszenciáját adja.

Koroknai Sándor már félmeztelenül, a menza falifogasaiba kapaszkodva, mint a megfeszített, várja a szerződése szerint a font húsát követelő,  azt kimetszeni készülő Shylockot. A kalmár nem elmenekül, hanem kalmárságát meghazudtolva és így is betöltve: föltárulkozik. Projektor vetíti ki a leereszkedő vetítőre egy műtéti beavatkozás nagy totálját. Szikék, csipeszek, branülök, sebtágítók csatáját látjuk egy test eleven szövetei között.

Ám a vászon előtt, mint Rembrandt Nicolas Tulp doktor anatómiáján, ott állnak Antoniót körülvéve a szereplőink. Mi az, ami egy kölcsönszerződésből a darab negyedik, tárgyalási jelenetében megérthető? A jog életmentő csűrése-csavarása, amit az álruhás, fekete atlétára vetkőzött Koller Krisztián hideg, száraz logikával felvázol, számon kér és betartat Shylockkal? Vagy csak az érthető, érvényes, ami felboncolva megismerhető, szikével feltárható?

©Éder Vera

Zsótér Sándor és az ötödéveseinek közös munkájában ezek közül egyik sem teljesen, mégis mindegyik valamelyest. Ahogy az egyik visszaakasztani elfelejtett ablaktábla is pont akkor zuhan le, és törik szilánkjaira, amikor épp a kését emelné Antonióra Shylock – nem megkomponált, ám tökéletes dramaturgia. Mindennek, mindenkinek belecsorbul a kése az emberi bosszúszomjba, a megvetni kész gyűlöletbe, pont úgy, ahogy az önmagát felkínáló legyőzöttségbe is. Ha valami a pénzzé tehető és a pénzben mérhetetlen adok-kapokjában megérthető, akkor az csak önmagunk pőrén hagyott sebezhetőségén keresztül érthető igazán – színház nélkül is, avagy azáltal még inkább.

(2018. november 16.)

Csatádi Gábor

 

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: