2018. december 4. 18:24

„Bűn, vagy túlélési taktika belesimulni az éppen aktuális rendszerbe? Meddig tart kiszolgálni az eszméket, és honnantól épülnek be azok az egyén személyiségébe? Megteheti-e, feladata-e egy korszakos színésznek, hogy politikailag állást foglaljon és elfogadja a felkínált pozíciókat? És vajon mennyiben jellemzi az igazságszolgáltatást a bosszúállás, és mennyiben a megtörtént események feldolgozásának szándéka?” – kérdezi az Ítél a nép színlapja. Kár, hogy maga az előadás elfelejtette feltenni ezeket a kérdéseket.
A második világháború utáni népbíróságok egy zavaros korszak ítélőszékei voltak, és bár több háborús bűnöst (Szálasi Ferenc, Sztójay Döme, Endre László, Baky László) bitóra juttattak, hamar a kommunista önkény eszközévé lettek. A magyar színház eleddig nem nagyon nyúlt a témához, a Stúdió K azonban most pótolni kívánta a mulasztást. Bár azt nem mondanám, hogy pótolta is.

@Mátyás Attila

Pedig sztorijául egy izgalmas, ráadásul színházzal kapcsolatos történetet választott: Kiss Ferencnek, a Horthy-korszak híres színészének népbírósági perét és elítélését. Kiss Ferenc a nyilasok Hendrik Höfgenje volt: tehetséges, népszerű művész, aki a tömeggyilkos diktatúra kurzusszínészének állt, learatva a kurzusművészek dicstelen dicsőségét.
Kezéhez nem tapadt vér, de gazsulált a véreskezű hóhéroknak. Az ő életéből valóban egy magyar Mefisztót lehetne írni, és talán valami ilyennek a képe lebegett Simányi Zsuzsanna rendező és munkatársai, Fabacsovics Lili és Boronkay Soma szeme előtt is. Eszközül a dokumentumszínházat választották: a szövegkönyv nagy részét az eredeti peranyagok képezik.

A probléma ott kezdődik, hogy az Ítél a nép több vagy más akar lenni, mint dokumentumszínházi előadás, és ilyen-olyan eszközökkel megpróbálkozik egyfajta furcsa misztériumjátékot tenni a Stúdió K nézőtérből átalakított, emeletes színpadára. Az egyik színész egyszer csak fura hangokat kezd kiadni magából, egy másik, addig a nézők között rejtőzködő színésznő hirtelen előlép, és mintha be akarna vonni minket az előadásba, de mikor egy néző válaszol a feltett kérdésre, meg sem hallja.

@Mátyás Attila

Hárman Kiss Ferenc nevét kezdik mondogatni, aztán miközben az egyik színész olvas, a többiek állványra állított üvegekre írják fel azt, amit mond. Ezalatt másikuk furcsa maszkban ül a színpadon, hogy aztán egyszer csak Kiss Ferencként szólaljon meg.
Egyszer úgy tűnik, a színpadi történések valami általunk ismeretlen logikát követnek, máskor úgy, mintha csak azért kerültek volna egymás mellé a maguk összevisszaságában, hogy történjen valami színházszerű: mozgás, cselekvés. De az egész élettelen marad, egyedül Spilák Lajos humoros közjátékai visznek bele valamilyen színt. Ennél is nagyobb baj, hogy az előadás önnön témájával sem tud mit kezdeni.

@Mátyás Attila

A bírósági jegyzőkönyvek felmondása, a korabeli rádióbejátszások keretezetlenül lebegnek az előadásban: alig kapunk többet annál, mintha mi magunk olvasnánk el, hallgatnánk meg őket levéltári magányunkban. Az Ítél a nép olyan szakdolgozatra hasonlít, amelyben a forrásokat és az idézeteket már összeszedték, csak éppen a főszöveg helyére díszes rajzok kerültek, az érdemi munkát pótolandó. Jó osztályzatot adni pedig nehéz erre.

(2018. november 16.)

B. Kiss Csaba