"Mindig is sóvárogtam férfiszerepekre" - interjú Pótszékfoglaló

2018. december 6. 18:53

Advent elején Tasnádi Bencével beszélgettünk az Ed Is On zenekarukról, a Gólem Színház Kiválasztottakjáról, maximalizmusról, hegedülésről és ötös alákról, katonás fegyelemről, egyre karcosodó férfiszerepekről és a készülő Jeanne d’Arc angol katonájáról…

Olyan alkat vagy, akit zavarba lehet hozni bármivel is?

Abszolút. Például a Bea is zavarba tud hozni most azzal, hogy fényképez.(nevet) Bonyolult dolog ez… Tegnap délután mérges lettem magamra valamiért, és ilyenkor azt sem igen tudom elviselni, ha mások szeretnek.

Sok életrajzi könyvet olvastam akkoriban, Freddie Mercury-ról, Kurt Cobainról, James Morrisonról. Magukkal ragadtak ezek az akhilleuszi életpályák: az ember huszonhét-huszonnyolc éves koráig alkot valami örökérvényűt, egyedülállót, majd miután “elvégezte a dolgát”, pofátlanul meghal, elenyészik. Azt éreztem, hogy ezek a tiszavirág életű, ám annál jelentősebb életművel bíró zsenik valami nagyon lényegeset tudnak a világról.

Lehet ez egyfajta maximalizmus is?

Igen, lehet… Alapvetően bosszant, ha figyelmeztetnek olyan dolgokra, amiket jobb lett volna, ha én magam veszek észre. Sokszor bántom magam akkor is, amikor nem kellene!(mosolyog)

Ezen az Ed Is On zenekar mennyit tud módosítani, mennyire tud oldani?

A legutóbbi két klipünk képi világával meg vagyok elégedve, viszont a hangfelvételekkel, stúdió felvételekkel már korántsem. Szeretnék az Ed Is Onnal valami olyasmit csinálni, ami tíz-húsz év múlva is büszkeséggel töltene el, valamit, ami időtálló. Ha meg tudnék élni zenék jogdíjaiból, akkor biztos, hogy egy stúdióban ülnék, és zenékkel ökörködnék életem végéig! – annak ellenére, hogy a színészetet is nagyon szeretem, és szeretnék minél jobbá válni benne.

@Szokodi Bea

Tényleg, az Ed Is On hogyan indult annak idején?

Hegedültem nyolc évig az általános iskolában, aztán amikor elkezdtem serdülni, a komolyzenéről átpártoltam a könnyűzenére. Megkötöttem első “ismeretségeimet” kedvenc rockzenekaraimmal, a Queennel, a Doors-szal. Gimiben kicsit cikivé vált a hegedű, hisz addigra már vagy tart ott az ember, hogy komolyan foglalkozzon vele, egy zeneművészeti iskolában tovább tanulva, vagy elkezd másfelé orientálódni. Sok életrajzi könyvet olvastam akkoriban, Freddie Mercury-ról, Kurt Cobainról, James Morrisonról. Magukkal ragadtak ezek az akhilleuszi életpályák: az ember huszonhét-huszonnyolc éves koráig alkot valami örökérvényűt, egyedülállót, majd miután “elvégezte a dolgát”, pofátlanul meghal, elenyészik. Azt éreztem, hogy ezek a tiszavirág életű, ám annál jelentősebb életművel bíró zsenik valami nagyon lényegeset tudnak a világról.

A Ed Is Onra is tiszavirág életűként gondoltatok az indulásakor?

Nem! Végtelenül komolyan gondoltuk, hittünk benne! Kamaszos lelkülettel azt gondoltuk, hogy meg fogjuk váltani a világot – koncepciótlanul álmodoztunk csak, de nagyon elszántak voltunk. Nem poénból alakult a zenekar, hanem véresen komolyan!(nevet)Közben aztán a barátság kicsit megkopott az eredeti tagokkal, 2015-ben az albumot még felvettük, de akkorra már a zenekar tagjai egészen másfelé tendáltak szakmailag, megbomlott az egység. El kellett dönteni, hogy feladjuk, vagy szintet lépünk. Szabolcs mindeközben már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre járt – ő az egyetlen, aki kezdetektől fogva benne van az Ed Is Onban, – és felajánlotta, hogyha komolyan szeretném folytatni, akkor toboroz új tagokat. Azt éreztem akkor, hogy nagyon szomorú lennék, ha feladnám. Pedig most is elég nehéz helyzetben vagyunk, egy menedzser- váltás miatt a teljes szervezés, levelezés is a nyakamba szakadt, ami rettenetesen megterhel, egyáltalán nem fekszik nekem ez a szerepkör.

Az apukám szigorú, precíz ember. Ez a poroszos mentalitás föllelhető a családfánkban is. Az egyik dédnagypapám egy rettegett, ám nagy tiszteletnek örvendő falutanító volt. Figyelmet, fegyelmet követelő emberekből áll a férfi szakosztály nálunk a családban. De egyébként ha a nagymamámra gondolok, ő is egy tüchtig, tisztaságmániás, szorgalmas nő.

Ebben az időszakotokban talált meg a Gólem Színház Kiválasztottakja is, nem?

Nagyon örültem egyrészt Szabi miatt, aki kiélhette a zeneszerzői ambícióit, másrészt a külsős munka is felvillanyozott! Emlékszem, még régen láttam a Lefitymálva című előadást, és rendkívül tetszett. Gondoltam, hogy Borgula Andris és a Gólem Színház garancia arra, hogy ez az előadás menő legyen. Katona Lacit a Nézőművészeti Főiskola előadásain többször láttam gyerekkoromban, ezért felettébb különös élmény egy színpadon állni vele. Mindezek mellett jó volt az is, hogy Budára kellett átjárni próbára, másik útvonalon, másik busszal közlekedni, mint amit általában megszoktál. Néha már az is inspiráló önmagában, ha egy másik BKV vonalon utazhatsz, nem?(nevet)

Nehezen szabadulok az említett maximalizmusodtól: emlékszel, hogy gyerekkorodban vagy később mi válthatta ki belőled?

Ez jó kérdés… Általános iskolában egy ötös alá miatt is képes voltam sírni. Emiatt az osztálytársak strébernek tituláltak – bár szerintem a stréberség inkább nyalizás, helyezkedés. Nekem fájt egy ötös alá, bántott, hogy hol hibáztam, hol rontottam el? Amikor harminc pontból huszonhetet értem el, akkor mi az a nyamvadt három pont? A bőgésig hergelt az a kis vonalka az ötös alatt. Később igyekeztem ezen változtatni, mert ez nem mindig hasznos…

@Szokodi Bea

Nálad ez a fajta maximalizmus mikor hasznos?

Amint eszem valamit, rögtön elmosogatok- zavar, ha ott marad a mosatlan. Szabolcs barátomnál meg az az alap, hogy csak azt mosogatja el, amire épp szüksége van.

…vagy csak épp azt az inget vasalom ki, amit aznap, akkor veszek fel…

Vasalni, mondjuk, nem szoktam, az nem hoz lázba. Bár harminc tájékán elkezdett izgatni, hogy ne legyen gyűrött az ingujjam… Bizonyos dolgokban nagyon tróger tudok lenni, van viszont, amit kényszeresen nem tudok elengedni.

Miközben egyik szerepből átlépsz a másikba, aközben telnek az évek, változol te magad is, sokat tanulsz a szerepeidből. Mostanában tapasztalom például, hogy olyan szerepeket kezdek kapni, amelyekben apa vagyok – a Minden kombi cirkó… szerepem is ilyen, abban egy tizenhárom éves fiam van- és most ezt látom Warwick grófon is: nem valakinek az unokaöccse, nem egy gimis srác, hanem egy férfi, igazi férfi! Ez a szerep inkább már egy negyvenes karakter, de hát én is elmúltam már harminc, s ezek szerint megértem annyira, hogy ezeket a szerepeket rám lehessen bízni.

Emögött valami katonás fegyelmezettség lehet, vagy inkább egyfajta igényesség, ami néha kényszerességet ölt?

Mindkettő. Az apukám szigorú, precíz ember. Ez a poroszos mentalitás föllelhető a családfánkban is. Az egyik dédnagypapám egy rettegett, ám nagy tiszteletnek örvendő falutanító volt. Figyelmet, fegyelmet követelő emberekből áll a férfi szakosztály nálunk a családban. De egyébként ha a nagymamámra gondolok, ő is egy tüchtig, tisztaságmániás, szorgalmas nő.

Számodra milyen az az angol katona, akit majd most a Jeanne d’Arcban fogsz alakítani?

Férfiasnak gondolom ezt a katonát. Intelligens és érzelmileg is intelligens férfinak, aki rendkívül higgadt, diplomatikus. Olyan, akiről azt érzed olvasva, vagy a vászonra képzelve, hogy szexi, jó megjelenésű manus. Van a darab végén egy csodás jelenet, melyben gratulál az önmegtagadásért Jeanne d’Arcnak, holott mindvégig azt szerette volna elérni, hogy megégessék, hiszen Anglia királyának és kormányának ez az érdeke. Gratulál, hogy jobb belátásra tért, és megtagadta a “hang”-jait, elkerülve így a máglyát. A küldetésem alatt, melyben el kell járnom, maximálisan félre tudom tenni az érzelmeimet. Végig azt sürgetem a tárgyaláson, hogy égessük meg ezt a lányt, majd a végén, habár nem teljesen a számításaim szerint alakulnak a dolgok, elismerem a hősies helytállását. Ebben a magatartásban egyszerre van egyfajta alázat és méltóság. Nagyon tetszik.

@Szokodi Bea

Szereptől függetlenül is inspirál egy ilyen alkat?

Igen, szimpatikus. Miközben egyik szerepből átlépsz a másikba, aközben telnek az évek, változol te magad is, sokat tanulsz a szerepeidből. Mostanában tapasztalom például, hogy olyan szerepeket kezdek kapni, amelyekben apa vagyok – a Minden kombi cirkó… szerepem is ilyen, abban egy tizenhárom éves fiam van- és most ezt látom Warwick grófon is: nem valakinek az unokaöccse, nem egy gimis srác, hanem egy férfi, igazi férfi! Ez a szerep inkább már egy negyvenes karakter, de hát én is elmúltam már harminc, s ezek szerint megértem annyira, hogy ezeket a szerepeket rám lehessen bízni.

Hogyan hat rád ez most?

Jól! Mindig is sóvárogtam a férfiszerepekre. Amíg fiatalabb vagy, addig jól tud jönni egy Ahogy tetszik vagy A nők iskolájának hősszerelmes szerepe. Ám egy idő után meg is elégeled ezeket a tőled már egyre távolabb kerülő, ájtatosan ömlengő karaktereket – még egy ilyen szereppel biztosan ki lehetne kergetni a világból. Szeretem a színészetben, hogy ahogyan kérgesedsz, ahogyan öregszel, újabb és újabb feladatok, szerepek találnak meg az adott életszakaszodnak megfelelően, s ezt se feltartóztatni, se siettetni nem tudod.