"Juhhi, juhhi, ol hikk muff: siess, siess, el ne késs!" – interjú

2018. december 14. 14:31

Holnap este mutatják be az Ódry Színpadon az ötödéves Novák-Selmeczi osztály hallgatói a Na’Conxypánban hull a hó c. darabot Galambos Péter rendezésében. A darab egyik szereplőjével, Imre Krisztiánnal  beszélgettünk hóesésről, Gulácsy pokoljárásairól, a na’conxypáni szótárról, ambícióról, az SZFE utáni létről és egy festmény univerzális világáról…

• Számodra a hóesés mit jelent?

• Szánkózást! A gyerekkoromat, amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy esik a hó, és olyankor apu felkiáltott: gyerekek, menjünk szánkózni! És ez akkor azt jelentette, hogy a család a három fiúval Szeged egyetlen dombjára indult szánkózni. Számomra a hóesés – különösen most – a karácsony illatát jelenti, az önfeledt szünetet, amikor nincs más dolgod, csak hogy készülődj az ünnepre.

Maga ez a Na’Conxypan – Gulácsynak a képzelt világa – nagyon sok költőt megihletett azóta. Ehhez a képzelt, kitalált világához írt egy külön szótárat is – bár nem terjedelmes ez a szótár, mégis tele van ennek a na’conxypáni nyelvnek a sajátos kifejezéseivel. Ilyen például a juhhi, juhhi, ol hikk muff, ami annyit tesz: siess, siess, el ne késs! Na’Conxypan egy negédes álomvilág, amely több festményén is megjelenik.

• A Na’Conxypánban hull a hó c. darabban téged mi fogott meg elsőre?

• Emlékszem, hogy mikor először felolvastuk a Galambos Péter által kiosztott szövegkönyvekből a Na’Conxypánban hull a hó-t,  utána hosszú percekig meg se nagyon tudtam szólalni – rettentő durván arcul csapott az egész. Előtte nem igazán ismertem Gulácsy Lajos életét ilyen mélységében – egyetlen nagyon hosszadalmas pokoljárás ennek a festőnek az élete. Ott és akkor szembesültem azzal, hogy mennyire emberpróbáló feladat is lesz majd ez az egész. Egy alkotó ember, aki folyamatosan szembesül a mulasztásainak a következményeivel! Mindig, újra és újra elront, elhibázik valamit, nem tud kikerülni ennek a negatív önbeteljesítésnek a magába szippantó körforgásából. Ahelyett, hogy egy-egy rossz élményed után, tanulva belőle, nem fogod azt  még egyszer elkövetni, ehelyett újra és újra, egyre mélyebben éli meg a már elkövetett hibáit, botlásait Gulácsy – borzalmas ez a monoton egy helyben forgás.

• Mindez az a sorsából vagy a személyes alkatából adódik?

• A történet szerint ezt az utat kellett bejárnia, mert egy magasabb erő szánta neki ezt a fajta pályát. A szenvedése tehát nem hiábavaló, ám ettől még megmarad a tény: szenved!

@Szokodi Bea

• Ebben a szenvedésben milyen és mekkora szerep jut a képzeletnek?

• Egészen hatalmas! Maga ez a Na’Conxypan – Gulácsynak a képzelt világa – nagyon sok költőt megihletett azóta. Ehhez a képzelt, kitalált világához írt egy külön szótárat is – bár nem terjedelmes ez a szótár, mégis tele van ennek a na’conxypáni nyelvnek a sajátos kifejezéseivel. Ilyen például a juhhi, juhhi, ol hikk muff, ami annyit tesz: siess, siess, el ne késs! Na’Conxypan egy negédes álomvilág, amely több festményén is megjelenik.

• Egy ilyen álomvilág mennyiben segít, avagy épp mennyiben hátráltat?

• A darab szerint egyszerre segíti is és hátráltatja is a művészt. Gulácsy a történetünkben igencsak hajkurássza a nőket, akik pont ennek az elmesélt álomvilágnak a hatására szeretnek bele. Mindeközben viszont egyre jobban el is veszik ebben az álomvilágban – menekül a való élettől. Menedék, de  a pokol kapuja is számára, melybe bele is őrül a végén.

Az elején ez még az ismeretlenbe való fejesugrás volt. Most viszont már a kilépés kapujában állunk, és innen kezdve már mankók nélkül kell közlekednünk ebben a szakmában – és ez most megijeszt. Az elején az volt a legnagyobb gondunk, hogy mit mutassunk másnap Novák Eszternek? Hogy készüljünk? Vajon tetszeni fog-e neki? Most viszont már az: lesz-e munkánk jövőre? Mert ez már sajnos egyáltalán nem is annyira biztos…- az SZFE jó és nehéz hely, de talán még nehezebb lesz majd utána.

• Próbálkoztál magad is már  saját világ teremtésével?

• Ennyire erősen még nem! Gulácsynak valószínűleg tengernyi órája, rengeteg teremtő munkája van ebben a kitalált világában. De a mindennapi képzelgések szintjén, amiket otthon vagy a trolin ülve képzelsz el magadnak, azon a szinten magam is szoktam, persze! Talán nyomasztana a tudat, hogy kreálnod kell egy másik világot, hogy bele menekülhess, mert az, amelyben élsz, elviselhetetlen számodra. Ez a gondolat, bár iszonyat érdekes, engem megterhelne, úgy érzem.

@Szokodi Bea

• A színműről az első év elején elképzeltek hogyan változtak, alakultak benned mostanra, az ötödév közepére?

• Az elején ez még az ismeretlenbe való fejesugrás volt. Most viszont már a kilépés kapujában állunk, és innen kezdve már mankók nélkül kell közlekednünk ebben a szakmában – és ez most megijeszt. Az elején az volt a legnagyobb gondunk, hogy mit mutassunk másnap Novák Eszternek? Hogy készüljünk? Vajon tetszeni fog-e neki? Most viszont már az: lesz-e munkánk jövőre? Mert ez már sajnos egyáltalán nem is annyira biztos…- az SZFE jó és nehéz hely, de talán még nehezebb lesz majd utána.

Van egy téves sztereotípia az ismert és a kevésbé ismert színészekről: az ismertek boldogok vagy boldogabbak, mint azok, akik kevésbé vannak benne a nézői köztudatban. Ám néha látok ismert színészeket az Úri muriban – és bár nem ismerem személyesen mindegyiküket, – de nem feltétlenül róluk sugárzik az, amire azt mondanánk: ő egy boldog ember! – a sikeresség és a boldogság nem feltétlenül esik egybe. Komoly feladat az, hogyan is célozd be a boldogságodat – mert nem feltétlenül az a siker, amit sikernek gondolnánk ebben a szakmában.

• A színmű utáni időszakra az öt év alatt kaptatok valami muníciót, fölvértezettséget?

• Nem annyira. Igyekeztünk viszont magunkba szívni azt, amit magunk körül láttunk, azoktól, akik már kikerültek. Tanácsokat kaptunk persze, de arra nem helyeződött hangsúly, hogy te hogyan is éld majd túl az életet.

• És mi az, amit tanácsként – ahogy említetted – láttatok, láttok magatok körül?

• Ambiciózus, harcos emberek tömkelegét, akik igenis fontosnak tartják, hogy harcoljanak azért, ami érdemes rá. Ezt az ambiciózusságot nagyon jó látni. Fontos számomra, hogy olyan közeg vesz körül, amelyben akarják csinálni azt, amivel foglalkoznak, és ezzel engem is húznak magukkal egyre magasabbra. Ha mindenki pörög körülötted, akkor jó átvenni a ritmusukat neked is – ez roppant hasznos számomra.

• Az ambíció és az a saját, belső világ hogyan tud hasznosan összefonódni?

• Vélhetőleg vagyok annyira intelligens – hisz ez nem tanítható, – és kaptam olyan ízlésbéli nevelést itt az egyetemen, amelynek segítségével, remélem, el fogom tudni dönteni, hogy az a munka, amit majd  épp csinálok, megéri-e a befektetett ambíciót vagy nem. Mert ha nem, akkor ott fogom hagyni, és más munkába kezdek egy olyan helyen, ahol ezt a belső világot is bele tudom építeni a feladatomba. A törekvés  az, hogy jól érezzem magam, és minél nagyobb energiákat tudjak belerakni abba a munkába, amit kapok.

Gulácsynak valószínűleg tengernyi órája, rengeteg teremtő munkája van ebben a kitalált világában. De a mindennapi képzelgések szintjén, amiket otthon vagy a trolin ülve képzelsz el magadnak, azon a szinten magam is szoktam, persze! Talán nyomasztana a tudat, hogy kreálnod kell egy másik világot, hogy bele menekülhess, mert az, amelyben élsz, elviselhetetlen számodra. Ez a gondolat, bár iszonyat érdekes, engem megterhelne, úgy érzem.

• Van egy téves sztereotípia az ismert és a kevésbé ismert színészekről: az ismertek boldogok vagy boldogabbak, mint azok, akik kevésbé vannak benne a nézői köztudatban. Ám néha látok ismert színészeket az Úri muriban – és bár nem ismerem személyesen mindegyiküket, – de nem feltétlenül róluk sugárzik az, amire azt mondanánk: ő egy boldog ember! – a sikeresség és a boldogság nem feltétlenül esik egybe. Komoly feladat az, hogyan is célozd be a boldogságodat – mert nem feltétlenül az a siker, amit sikernek gondolnánk ebben a szakmában.

• A Na’Conxypánban hull a hó mintha a boldogságkeresésnek és a rátalálásnak is a kulcsa lenne, nem?

• A Na’Conxypánban hull a hó eredetileg egy Gulácsy-festmény, amely része is az előadásunk díszletének. Egy kávézó ablakából néz ki a festő az utcára, ahol épp esik a hó…

Csatádi Gábor