„Mintha minden eltérés meg minden különbség meg minden idegenség
mellett, vagy fölött, vagyis inkább alatt olyan valami összefüggés, olyan közösség volna bennünk, minden élőlényben, mint a levegő, amelyben élünk : mintha egyugyanazon szervezet és sejtelem volnánk, egyugyanazon közös test, millió apró formára vagdalva, s mindben az a közös lélek, mint a gyöngyöző ásványvíz milliárd üvegbe szétosztva. S kitárul-e valaha ez a bújó sejtelem, fogunk-e valaha többet megérezni, s többet magunkra venni egymásból, fejlődik-e valaha odáig az aazonosság, hogy aki mellettem áll, annak a fogfájását éppen úgy érezzem, mint ő maga s előre szenvedjem azt a kínt az eszméletemen, az idegeimen, amit az fog szenvedni, akit megsértek?”