2018. december 27. 22:31

18 előadás az elmúlóban lévő 2018-as évből, amit láttunk, és amit bátran ajánlunk másoknak is. Szigorúan szubjektív lista és persze nagyon is korlátozott, hiszen nem láthattunk mindent. Határon túlra alig jutottunk el, így az államhatárokon belül maradunk, és sajnos vidékről sem láttunk annyit, amennyit szerettünk volna. De amelyek itt szerepelnek, azokért kezeskedünk.
Holt lelkek (Dankó István, Katona József Színház – bemutató: január 4.)

fotó: Dömölky Dániel

Dankó István Szakonyi Károly Gogol-adaptációja nyomán írt és rendezett a Katona Sufnijának terében hihetetlenül pörgő, intenzív előadást arról, amiben élünk – csak győzzük kapkodni a fejünket, és közben megélni a darab hátborzongató valóságát, amely egyben a mi jelenünk is.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
III. Richárd   (Andrei Şerban, Radnóti Színház – bemutató: február 18.)

@Dömölky Dániel

Alföldi Róbert Nemzetije után a Radnóti Színházban láthattuk újra a világhírű román rendezőt, Andrei Şerbant, ezúttal az Alföldi címszereplésével készült III. Richárddal. Şerban a tőle megszokott groteszk–humoros stílusban mondja föl Shakespeare machiavellista klasszikusát, Alföldi showman-Richárdjával, László Zsolt, Kováts Adél vagy éppen Schneider Zoltán nagyszerű alakításaival.
Dühöngő ifjúság (Znamenák István, Orlai Produkció – Belvárosi Színház – bemutató: március 16.)

@Takács Attila

John Osborne darabja a maga korában egy nemzedék életérzését kifejező Zeitstück volt, ma már inkább csak egy kor lenyomata, de értő kezekben most is kortárssá tehető. Így történt ez a fordító, Nádasdy Ádám és a rendező, Znamenák István kezeiben, akik egy mai nyelven megszólaló, a mában is értelmezhető darabot és előadást írtak Osborne poros klasszikusából. Mindezt a kiváló színészi alakítások teszik teljessé: Szabó Kimmel Tamás szemétkedő Jimmy-je, Ötvös András tohonya Cliffje, Kovács Patrícia beletörődő Alisonja és Járó Zsuzsa cselszövő Helenája.
Kabaré (Mohácsi János, Miskolci Nemzeti Színház – bemutató: március 23.)

fotó: Gálos Mihály Samu

Mohácsi János rendezésében ez a Kabaré vészjósló kabaréja lesz az életünknek, ahol a zenei feloldás nem musicali könnyedséget – hisz itt a zeneiség csak „aláfestés”, apropó, – hanem vészterhes komorságot hoz, mesterien.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
A hattyú (Polgár Csaba, Örkény István Színház – bemutató: március 24.)

@Horváth Judit

Molnár Ferenc vígjátékát Polgár Csaba állította színpadra az Örkény Színház színészeivel, pontos arányérzékkel föl-alá róva a vígjáték egyszerre komikus és mégis egy pillanatig sem vicces térfeleit. Azokat, melyeken egy ország alattvalói játszanak, miközben az „uralkodói” elitjük már a maga sírnivalóan röhejes hattyúdalát járja.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Woyzeck (ifj. Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház – bemutató: április 11.)

©Nemzeti Színház

Ifj. Vidnyánszky Attila latin-amerikai szappanoperába oltja Büchner klasszikusát a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében, pofátlan összevisszakuszaságba rendetlenkedve a tragikus, egyszersmind komikus históriát. Igazi csemege ez mind a közönségnek, mind a fiatal színészeknek, akik még a halál árnyékában is képesek bolondozni.
A salemi boszorkányok (Alföldi Róbert, szombathelyi Weöres Sándor Színház – bemutató: május 11.)

©Mészáros Zsolt

Alföldi Róbert megkerülhetetlen stílusjegyei, a játszók önazonossága és a mindenkire érvényes halálzajos vészcsengő jól szabott együttesének varázslata Arthur Miller klasszikusában Szombathelyen.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Egy piaci nap (Mohácsi János, Radnóti Miklós Színház – bemutató: május 13.)

fotó: Véner Orsolya

Az emberi indulatok lelket cibáló szele süvít a színpadról közénk újra és újra nekiiramodva ebből az előadásból, abnormális indulatoké, melyeket az tesz igazán borzongatóvá, hogy e történet szereplői magától értődőnek és normálisnak tekintik. Így élik meg, és ettől hátborzongva érteni–érezni kezdjük: ennek egyszer nem lesz jó vége…
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
A gömbfejűek és a csúcsfejűek avagy gazdag a gazdaggal társul szívesen (Zsótér Sándor, Nemzeti Színház – bemutató: május 24.)

©Nemzeti Színház

Zsótér Sándor már nem először – és vélhetően nem is utoljára – nyúl Brechthez, újra Vidnyánszky Nemzetijében alkotva, ezúttal már a Gobbi Hilda Színpadon. A hitlerájt és a zsidóüldözést a gömbfejűek és a csúcsfejűek mesterségesen keltett ellenségeskedésében parafrazeáló Brecht-darab rávilágít az államilag keltett rasszizmus mechanikájára, de a Zsótér által négyzetre emelt humort sem nélkülözi. Udvaros Dorottya először dolgozik együtt Zsótérral és fordítva, de az egész kompánia brillírozik a számtalan szerepben.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Ithaka (Székely Kriszta, Katona József Színház – bemutató: május 19.)

 ©Horváth Judit

Székely Kriszta rendezésében a Katona társulatának szinte összes női tagja felvonul, hogy kedvére tegyenek Odüsszeusznak, azaz Nagy Ervinnek, aki pedig hol lelkesen, hol már unatkozva hagyja is ezt. Pénelopé, Kalüpszó, Nauszikaá és Kirké ostromolják, miközben Mészáros Blanka Pallasz Athénéje narrálja végig a történetet. Izgalmas Odüsszeia-átdolgozás a saját macsószerepeit parodizáló Nagy Ervinnel.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Varsói melódia (Kocsis Gergely – Orlai Produkció – Hatszín Teátrum – bemutató: július 19.)

©Pénzes Kristóf

A lassan, végzetesen és eltéphetetlenül szoros egymásba elveszést, gabalyodást rendezte meg Kocsis Gergely érzékeny finomsággal, ellenállhatatlan magába húzással – pont, ahogy egy dallam tekervényei is egymásba és a fülünkbe, a lényünkbe költöznek.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Mi és Ők (Fehér Balázs Benő, Orlai Produkció – FÜGE Produkció – bemutató: július 21.)

©Takács Attila

Bár a kortárs drámaszerző, Carly Wijs darabja nem nyűgözött le minket, Fehér Balázs Benő rendezése, valamint Vilmányi Benett és László Lili játéka olyan elemi erejű és letaglózó, hogy itt van a helye az év számunkra legfontosabb előadásai között. A beszláni túszdráma szörnyűségét gyermeki nézőpontból bemutató előadás játékra invitálva ismertet meg minket az iszonyattal, a végzet szálaival fonva össze minket.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Rómeó és Júlia (Dicső Dániel, 3K Kaszásdűlői Kulturális Központ – Hatszín Teátrum, bemutató. július 21.)

©Kállay-Tóth Anett

Dicső Dániel nem könnyfakasztó szerelmi történetet komponál. Mert ösztönös magabiztossággal, profikat zavarba ejtő módon  érti, érzi Shakespeare-t, kinek a világa nem rózsaszín tinikomédia vagy -tragédia, hanem az életre és annak a megélésére való képtelenség funkcionális zavara. Bár ha az élet egyenlő a viszállyal és a gyűlölködő marakodással, akkor itt mindenki profi,  talán nem európányi, csak országnyi buszmegálló-Shakespeare-egyetemesség.

Shakespeare örökzöld romantikus tragédiája nyáron utcaszínházi előadásként volt látható Kaszásdűlőn, decembertől pedig a Hatszín Teátrumba költözik. A címszerepekben Márfi Márk és Döbrösi Laura.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Táncórák (Dicső Dániel, Rózsavölgyi Szalon – bemutató: szeptember 14.)

©Gordon Eszter

Egy nappalinyi valóságot vagy vélt valóságot rendez egészen parányian sűrűvé Dicső Dániel, elkerülve mégis a fülledt romanticizálás könnyedén kínálkozó csapdáit.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Édes Anna (Rusznyák Gábor, Miskolci Nemzeti Színház – bemutató: október 12.)

©Éder Vera

A lelki nincstelenséget rendezte Rusznyák Gábor Kosztolányi Dezső Édes Annájának kapcsán vaskos fájdalmasságában is éteri érzékenységgel a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínpadára – sajgó múlt és mostani századunk, mely annyira feneketlen mélységek felé vitt és visz, hogy már rá sem eszmélünk, holott épp ideje lenne.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
A művésznő és a rajongói (Valló Péter, Radnóti Miklós Színház – bemutató: október 20.)

@Szokodi Bea

Valló Péter Osztrovszkij darabját rendezte a Radnóti Színház kisebbé lett színpadára, olyan finom, a nevetés szabadságában születő előadássá, melyből hamar megérteni: ha nem vigyázunk, egészen valóságos halottá válhat az emberségünk, a tehetségünk.
Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében (Hegymegi Máté, Katona József Színház – bemutató: december 18.)

@Dömölky Dániel

Tiszta fekete, rockeres renitensségben, alázatos kíváncsisággal, mintegy prológusként, kijön közénk Mészáros Blanka Jeanne d’Arc-ja, és kérdez hitről, elszántságról, eltökéltségről. Filozofikusan magasröptűnek is tűnhetnének a kérdései, ahogyan a gyermeki őszinteség nyitottságával, szemkontaktusunkat keresve, bátortalan tétovasággal nekem, neked, nekünk szegezi őket. Mert hát a történelem egyetemleges, nem egy régmúltban lezajlott, befejeződött valami, hanem folyamatosan velünk élő, bennünket kérdező jelenvalóság. A Pilinszky-sorokkal tűzdelt tudakolódásai, önvallomásai kérlelhetetlen, az elodázni akarást megzavaró fényeket gyújtanak – gyermeki tisztasággal, mániákussággal kérdező, kérő szavai láthatatlanul magukhoz és Jeanne d’Arc-hoz kötnek.

Kritikánk az előadásról itt olvasható.
Leláncolt Prométheusz (Tarnóczi Jakab e. h., Katona József Színház – bemutató: december 20.)©Szokodi Bea

Mit lehet kezdeni a 2010-es évek végén Aiszkhülosz drámájával? Erre Tarnóczi Jakab markáns választ adott a Katona József Színház Sufnijában: a Leláncolt Prométheusz nem elsősorban az önmagából nehezen kihámozható, de az elmúlt évszázadokban mégis alaposan kihámozott üzenete(i) miatt érdekes, hanem mert izgalmas színházi kísérletezésekre ad lehetőséget. A Leláncolt Prométheusz kihívás: hogyan lehet ma színre vinni egy ennyire színre vihetetlen darabot? Hagyományosabb színházi megközelítéssel ugyanis valószínűleg semmire nem megyünk, ez már az avantgárd kísérletezések terepe.

Kritikánk az előadásról itt olvasható.

B. Kiss Csaba – Csatádi Gábor