Home / Megnéztük / Nézz a szemembe!
Nézz a szemembe!

Nézz a szemembe!

2019. január 17. 14:21

Nézz, mert akkor jelen vagy, akkor számolnod kell velem, akkor nem tudsz kliséket a szemembe vágni csak úgy sztereotip megszokásból. Székely Csaba Öröm és boldogság c. darabját pont ez az intenzív szembenézés fűti, és Andi Gherghe a marosvásárhelyi független 3G Színház csapatával kérlelhetetlen őszinteséggel vesz rá minket is a szembenézni tudásra, a tekintettől tekintetig kommunikációjára a melegségről ebben az előadásban – mert hiszen ez az, ami a legnehezebb.

A Szkéné játéktere egy-két rongyszőnyegtől  és a tér szélére tolt széktől, asztaltól eltekintve teljesen üres. Mégis otthonos ez az üresség, olyan, aminek a megtöltésére jólesik várni. Bármi jöhet, bármi, és ezzel a bármivel kapcsolatban nincsenek előzetes elvárásaink. Holott lehetnének, hisz Fodor Piroska prológusában a közömbösök eleganciájával a romániai melegekről, homoszexuálisokról kezd kötetlen felszabadultságban beszélni. A melegekről,  mint olyanokról, akik első ránézésre teljesen megegyeznek a homo sapiens-szel, az emberi fajjal. Székely Csaba szövege álsterilitásával kíván csőbe húzni: pont olyan sematikus, panelszerű elemekből építkezik, mint amilyenekkel e téma kapcsán mi is körbebástyázzuk magunkat.  Ezzel aztán tótágast is állítja e klisé hegyeinket – nevetségessé téve a használóival együtt. Humor, mely egyszerre leplez le és gyógyít – kíméletlenül.

@Simon K Attila

Ebben az Öröm és boldogságban semmi sem elvont, teoretikus, itt mindent a hús-vér szagú, a köznapiságba alaposan belehentergő dialógusok uralnak – Székely Csaba e műfajban most is verhetetlen. Az igazgatónője (Fodor Piroska) és az által vegzált magyartanár (Benedek Botond Farkas) kirúgásig ívelő párbeszéde maga  a melegségen élvezettel kérődzés  – egy erkölcsfelelős csámcsogása.

Csámcsogás átvitt és konkrét értelemben, amely egyre kínosabban röhejes,  sokaknak azonban ez maga a normalitás. A szöveg nem foglal állást, ahogy a rendezés sem ilyen vagy olyan párti, mert szükségtelen is lenne itt lándzsát törni meleg és heteró “lobbik” között. Az  egyre kínosabb nevetségesség gördülékenyen vág itt rendet magának, és ezután az értelem kapitulál.

Mert alapvetően nem a melegekkel van dolgunk, bajunk, hanem egyetemes egyszerűséggel: saját magunkkal. Ahogy Benedek Botond Farkas és Kovács Károly egyetlen éjszakát együtt eltöltő “kapcsolata” is a másikat maga mellett fizikailag elviselni képtelen Benedek Botond Farkas magába gubódzásán feneklik meg. Az elküldött “szerető” aztán a szülőfalujáig meg sem áll, ahol a helyi kocsmatulajdonos (Orbán Levente) veszi oda magához a károkozásait ledolgozandó. Orbán Levente mellénnyel eltakart macsós félmeztelensége sem tudja leplezni vonzalmát az újonnan felvett kisegítő iránt.

@Simon K Attila

Ám mindezt csak sejtjük, érezzük, mert hisz a barátok, családtagok “az emberek mindenfélét beszélnek”- jére kocsmárosunk bikkfafejű humorával mindent hárít. Mi pedig ismét nevetünk, és e nevetésünk mindent elmond rólunk és a helyzetről is. Szánalmasan álszent, csak a látszatnak élő, csípőből hárító zsigeri automatizmusainkat hozza ez a humor egyre inkább zavarba.

Már ha zavarba jövünk, mert könnyen lehet, hogy ami Marosvásárhelyen, Erdélyben jelen idejű probléma a melegség terén, az Magyarországon már jó pár éve csupán unásig ismételt, közelről egyre kevésbé élesen érintő probléma-góc. Más a “sitz im Leben-je”, az életben elfoglalt helye ott, és más nálunk. És egyben ez  az, amitől ez az előadás másképpen revelatív a Szkéné Színházban vendégjátékként és másként Marosvásárhelyen.

Egy dologban azonban mindenképpen élesen hatni képes a magyarországi miliőben is ez az Andi Gherghe-olvasat: a párbeszédek hamisítatlan kontinuitást teremtenek. És ebben a kontinuitásban nyilvánvalóvá  válik az itteni és az ottani befogadói közegek közötti azonosság – a szembenézni nem tudás, a szemérmes szőnyeg alá söprés ösztönös megoldásai közti azonosság.

@Simon K Attila

Ennek a működésképtelenségnek a megmutatására, igaz, a párbeszédeknél nem komolyabb dramaturgiai felépítettség útján, ez az írói, rendezői olvasat emblematikus megoldást talált. Ha ez a szembenézés a melegséggel a társadalmunkban – határon innen és túl – működőképes lenne,  akkor magunkkal is képesek lennénk hatékonyabban szembenézni. Ennek pedig épp ideje volna!

(2019. január 12.)

Csatádi Gábor

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: