"…megnyílni arra, ami éppen jön, hogy tudj befogadni!" – interjú

2019. január 24. 15:55

Január elején mutatták be Joe Orton Mr. Sloane szórakozik című darabját a Jurányi Inkubátorházban Guelmino Sándor rendezésében. Mr Sloane-nal, Dékány Barnabással beszélgettünk kiszolgáltatottságról, egy sodródó ember megkapaszkodni akarásáról, belső középpontokról, a készülő Hurok című előadásról, a csapatmunka erejéről és az önismeret pótolhatatlanságáról…

• Milyen érzés számodra kiszolgáltatott helyzetben, helyzetekben lenni?

• Színészként nehéz, ahogy a Mr. Sloane szerepe is az, ha valamiért mégis jó egy-egy ilyen helyzet, akkor azért, mert segítőkész partnerek vesznek körül, mint ennél a munkánál. Amikor elkezdtem olvasni ezt a szöveget, akkor azt gondoltam még, hogy ez a Sloane micsoda manipulátor. Az elemzések során vált egyre világosabbá, hogy ezt a figurát mindig a többi szereplő  sodorja, mozgatja – ezt bármennyire kényelmetlen is megélni, eljátszani, a többiektől kapott impulzusok egyszersmind lendületet is adnak a megformáláshoz. Teljesen át kell állnod egy ilyen karakterhez már a próbák alatt is: megnyílni arra, ami éppen jön, hogy tudj befogadni! Sajátos, egyedi állapot ez, hisz színészként cselekvőnek kell lenned általában.

Sloane nem  tudatos ember. Az tuti, hogy nem tud róla, pedig közben erre vágyik egyébként. Az azonban, hogy ezt keresi, keresheti, az biztos, csak nagyon rossz eszközökkel. Olyan felhajtóerők, vágyak motiválják mégis, amelyeket mindnyájan magunkban hordozunk, én is, és amelyeket nem is jó megfogalmazni, szavakká formálni – én is megtartom magamnak őket titkokként az előadás alatt.

• Egyébként a Hurokban te alakítod majd a drogos figurát? – ha már kiszolgáltatottság…

• Nem, abban is egy meleg figurát játszom, ám most egy olyat – Mr. Sloane-hoz képes, aki biszexuális, vagy talán csak végletesen kiszolgáltatott – aki önmagát nyíltan fel is vállalja.

• Sloane végigbekkeli a napokat, de valóban szórakozás is ez számára?

• Csak a felszínen látszik ez szórakozásnak, a mélyben  iszonyatos hiány, hiányérzet van, ez az, ami mozgatja őt. Árva, ahogy el is mondja, kijárogat a szülei sírjához…Ám kérdés, hogy vajon mindent el lehet-e hinni neki abból, amit elmesél? Ott van benne az otthon- és társaságkeresés vágya, de a meg nem talált “központjából”  aztán mindig elbillen valamerre. Keresi a biztos helyét, ám ez folyamatosan változik körülötte, egyre jobban élesednek az ellentétek, melyek közepette próbálná megtalálni a stabilitást. Van persze mindezekben egy olyan szakasz is, amikor  szórakozik ezen, igen, de amit játszani kell ebben a figurában az az, ami e mögött a “szórakozása” mögött van.

• Hasonló szituációkban neked szokott sikerülni megtalálni azt, ami el tud szórakoztatni?

• Olyanokban, melyekbe Mr. Sloane kerül? Az utóbbi években, azt hiszem, sikerült stabilabbá válnom, és közelebb jutni ahhoz a bizonyos középponthoz. Ettől viszont még nem egy olyan pont is akad Sloane figurájában, amivel tudok azonosulni. Mindannyian küzdünk hiányosságokkal, amelyeket nem magunkban, hanem másutt és másokban próbálunk megtalálni…

• Hogy érzed, mihez képest tértél el a saját középpontodtól?

• Ez az önismeret folyamata: rengeteg dolog történik veled, melyekről nem igazán tudod, hogy miért azok és miért pont úgy történnek veled, aztán ahogy telik az idő, egyre jobban rálátsz ezekre is,  önmagadra is. Ez a fajta talpra állás – de gondolom, minden pályakezdő hasonlókat élhet meg, –  azaz az öntudat, vagy talán önbizalom kifejlődése az, mely nélkül nem tudsz megmaradni ezen a pályán.

Rengeteg kétséggel küzdöttem, de nagyon jó feladatok találtak meg, többek között az Orlai Produkciós Iroda és a Kultúrbrigád részéről. Sokat tanultam, sok kiváló színésszel találkoztam, széles skálán láthattam bele a színházi működésbe. Helyreraktam dolgokat és látom, miket kell még helyreraknom. Ezért most jól érzem magam a bőrömben. Van bennem annyi nyitottság, hogy bízzak abban, hogy a jövőben is azok a helyzetek találnak majd meg, melyekkel dolgom van, és ahol szükség van rám.

• A színészet, a színmű mennyire volt „mélyvíz” számodra?

• A színmű módszert „ad”, megtanít egy gondolkodási sémára, azokon túl, hogy a szakmai ismeretek elsajátításában segít. És megtanít arra, hogy hogyan hozz elő magadból dolgokat, hogyan lehess magaddal párbeszédben. Ezért is érzem, hogy mindezekben a színműs évek és a diplomázás utániak is sokat segítettek. Az egyetemen nem ritkán embertelenül sok dolgot kell egyszerre, párhuzamosan csinálnod, ezért azt gondolom, hogy ott még nem nagyon tud kialakulni ez a középpont benned.  A diploma után “csak” az előadások, próbák ritmusára kellett figyelned, hisz egyszerre már mindig  csak azzal az egy, éppen zajló produkcióval kellett  foglalkoznod, akkor tudott bennem is ténylegesen a helyére kerülni az, amit a színműn magunkba szívtunk. Az egyetem éveinek biztosan nem az a dolga, hogy a középpont keresésére adjon időt, bármennyire  hosszú, ötéves, már-már egy életszakasznyi idő is.

@Gyöngyösi Hunor

• Sloane is vágyik erre a középpontra, avagy csupán túlélni akar?

• Sloane nem  tudatos ember. Az tuti, hogy nem tud róla, pedig közben erre vágyik egyébként. Az azonban, hogy ezt keresi, keresheti, az biztos, csak nagyon rossz eszközökkel. Olyan felhajtóerők, vágyak motiválják mégis, amelyeket mindnyájan magunkban hordozunk, én is, és amelyeket nem is jó megfogalmazni, szavakká formálni – én is megtartom magamnak őket titkokként az előadás alatt.

• Miben, mennyiben segít ez a magadnak megtartás?

• Miután közösen megtaláltuk Guelmino Sándor rendezővel a figurát, illetve a rendelkező próbák után már rám bízta,  hogyan csinálom meg a karaktert – onnantól kezdve bizonyos belső folyamatokról már szándékosan nem beszéltem. Ezeknek a dolgoknak a jó része nem is feltétlenül tudatos: érzetek, “belső izmok”, amelyekről azt érzem, ha megfogalmaznám őket, akkor talán ki is oltódnának. Ez arról szól inkább, hogyan tudod működtetni azokat a dolgokat, amelyeket félig, vagy még annyira sem tudatosítasz magadban. Tudod, hogy hova kell eljutnod, ám azt, hogy oda hogyan jutsz el, azt előadásról előadásra magadra bízod. Mindeközben persze figyelsz arra, hogy az a szakmai háttértudás, amely egy ilyen szerep felépítéséhez kell, az mindennek  ne lássa kárát, természetesen. Ahogy Terhes Sándor mondta, magyarázta nekem: hogyan tudja újra és újra „megtörténtetni” magával az adott szerepet. Alapvetően “szabálykövető” alkat vagyok,  ennél az anyagnál mégis azt éreztem, talán pont az előadás igényeihez igazodva, hogy az a jó, ha hagyom így „megtörténtetni” a játékot.

• A Hurokban milyen alkatot játszol?

• Abban egy extrovertált, önmagát teljes mértékben felvállaló meleg figurát játszom, aki valakinek a szeretője… Persze csak most kezdtük összeolvasni a jeleneteket, próbálni a dalokat – de a csapat már most nagyon-nagyon jó! Nagy élmény, hogy az egyik volt osztályfőnököm, Bagossy László rendezi, és egy másik volt osztályfőnökömmel, Rába Rolanddal közösen játszom benne. Az összes partnerem olyan színész, akivel nagyon szeretek vagy szerettem volna dolgozni.

• Fontos számodra a jó csapat?

• Abszolút! Bár ez így szabadúszóként most furán hangozhat. Ez a helyzet egyrészt szabadságot ad, másrészt hiszek benne, hogy jelenleg így tudok önmagammal a leghatékonyabban fejlődni, de közben én teljes mértékben közösségi ember vagyok. E kettőt munkáról munkára együtt működtetni mindig kihívás. A színészetnek, ha szabadúszó vagy, van egy csapdája – ha jól csinálod, akkor persze nem futsz ebbe bele, – hogy az ember elkezd magával foglalkozni, önmagára a kelleténél talán nagyobb hangsúlyt fektetni. Partnerek nélkül, bizalom, emberi viszonyok nélkül nehéz ezt csinálni, legalábbis nekem nagyon sokat számítanak az emberi kapcsolatok. Azok az energiák, amelyek egy csapatban ott rejlenek,  számomra fontosak, azokból dolgozom!

@Gyöngyösi Hunor

• “Szándékosan” kerülted eddig a társulati létet?

• Nem, ez így alakult. Ugyanazt tettem, mint az osztályból mindenki más: arra indultam, amerre úgy láttam, hogy van lehetőségem előre jutni, fejlődni. Rengeteg kétséggel küzdöttem, de nagyon jó feladatok találtak meg, többek között az Orlai Produkciós Iroda és a Kultúrbrigád részéről. Sokat tanultam, sok kiváló színésszel találkoztam, széles skálán láthattam bele a színházi működésbe. Helyreraktam dolgokat és látom, miket kell még helyreraknom. Ezért most jól érzem magam a bőrömben. Van bennem annyi nyitottság, hogy bízzak abban, hogy a jövőben is azok a helyzetek találnak majd meg, melyekkel dolgom van, és ahol szükség van rám. Azt hiszem, egy pályakezdőnek mindegy is, hogy társulati vagy szabadúszó lét, mert a nehézségeket sem így, sem úgy nem tudod kikerülni. Azt, hogy önmagaddal, önmagadon dolgozz – hogy  ismerd meg  és tudd  önmagad kezelni. Mindenki mindig olyan helyzeteket kap, amelyekben tudja magát fejleszteni.

@Gyöngyösi Hunor

Az elemzések során vált egyre világosabbá, hogy ezt a figurát mindig a többi szereplő  sodorja, mozgatja – ezt bármennyire kényelmetlen is megélni, eljátszani, a többiektől kapott impulzusok egyszersmind lendületet is adnak a megformáláshoz. Teljesen át kell állnod egy ilyen karakterhez már a próbák alatt is: megnyílni arra, ami éppen jön, hogy tudj befogadni! Sajátos, egyedi állapot ez, hisz színészként cselekvőnek kell lenned általában.

• Az eddigiek után a következő időszakodat, időszakaidat hogyan látod most?

• Mintha egy szakasz lezárult volna, mintha eggyel beljebb, közelebb kerültem volna valamihez…- amellett, hogy rengeteg mindent kell még tanulnom, nyilván. Ezek amolyan önismereti körök, melyekben mindig egyre  beljebb és feljebb lépdelsz. Észrevettem, hogy a bennem zajló változások bevonzzák maguknak a hozzájuk illő helyzeteket, munkákat, feladatokat. Fontos, hogy olyan dolgokban tudjak részt venni, melyekben hasznos vagyok, amelyekben jó elemként szükség van rám.

• Mi miatt elengedhetetlenül fontos a jó önismeret?

• Tisztában kell lenned vele, mert ebből dolgozol – ennyire egyszerű! Fontos, hogy a magaddal való viszonyod őszinte legyen. Önismeret nélkül olyan, mintha aludnál.

Csatádi Gábor