Home / Megnéztük / Villanástól villanásig
Villanástól villanásig

Villanástól villanásig

2019. január 31. 16: 33

…tart az élet, vagy valami annak tűnő kerek egész. Ám az is lehet, hogy mindezt csak így és ilyennek akarjuk látni, hisz mindez nem több, csupán villanástól villanásig tartó ábránd. Pedro Calderón de la Barca Az élet álom című drámáját   Zsótér Sándor rendezte latinos temperamentummal, kelet-európai filozofikus töprengéssel misztériumdrámákba illően a Hegedűs-Marton-Forgács osztály negyedéveseinek a vizsgaelőadásává. Mi magunk is vizsgázunk az álomba szenderedés és álomból riadás “valóságainak” a megragadását illetőleg – és ez most nem az előadás értékítélete, hanem a meg nem szűnő létfeladatunk.

A Rákóczi úti Hevesi Sándor terem keskeny feketeségébe, az Uránia fölött nyíló erkély ajtóira négy reflektor világít csak, semmi több. Négy –  váltakozva, és ez a váltakozás tagol teret, időt. Azt, amelyet minden szereplő máshogy, másként érzékel, azt, amelyik a dráma szereplői számára másképp telik, és teljesen más jelentőséggel bír. Felvillan, kialszik, világosból sötétbe és sötétből világosba borul a tér.

@Éder Vera

Mert a tér itt nemcsak egy negyedik emeleti osztályterem, hanem a mindenség koordinátáktól eloldódott tere is – mint ahogy az álom és realitás “színterei” is lehetnek akár egyek és ugyanazok. Villanástól villanásig révületbe esünk, de csak azért, hogy a révület, az álmunk segíthessen értelmezni a világot, a bennünket körülvevőt, azt, amely könnyen lehet, hogy maga is csupán álomittas révület – Calderón ars poétikája négy reflektorral a  feketeségben, fehér-feketébe öltöztetetten elmesélve, Zsótér Sándor “szenvedéllyel csináljunk színházat” olvasatában.

A Kárpátok között járunk, és ide, lengyel honba érkezik orosz földről Rosaura (Dino Benjamin) és szolgája, Clarin (Rudolf Szonja).  Itt “botlanak bele” abba a toronyba, amelybe a lengyel király, Basilio (Kovács Máté) születése után bezáratta fiát, a világtól szeparálva  a trónörököst, Segismundót (Márfi Márk). Toronybörtönbe, mert félt, hogy a csillagjóslások szerint veszedelmet hozna és pusztulást birodalmára. Calderón drámája egy nap drámája, azé az egyetlen napé, amikor Basilio úgy dönt, hogy egyetlen napra kiengedi, és hatalomhoz juttatja elzárt fiát, Segismundót – mintegy próbára téve veszélyességét.

Az egy  napra kiszabadulás, “rászabadulás” története ez, egy a születésétől embert, az őrzőjén, Clotaldon (Ertl Zsombor, Lukács Dániel)kívül nem látó, nem ismerő herceg számára, aki fenevadként van családja és az udvar körében számon tartva. Márfi Márk Segismundója mégis oly gyengéd hévvel, az érintést szomjazó odafordulással viseltetik Rosaura iránt – miután csendesült haragja amiatt, hogy Rosaurát és Clarint rajtakapta, hogy tornyából kihallatszó sirámainak a tanúi voltak. Dinó Benjamin Rosaurája, a menekülők sorsvesztettségével, figyelemre éhezve bújik Segismundo érintései közé, mint békéjét meglelt, napfényen hengergőző macska.

@Éder Vera

Mint sivatagban egy apró pohárnyi víz, olyan kettejük találkozása. Eztán minden hihetetlenül felgyorsul, szolgák, udvarhölgyek, királyi bizalmasok jönnek-mennek, gyorsan, szusszanásnyi szüneteket se igen hagyva. Az egy napra uralkodóvá váló Segismundo körül forr a levegő: elégtételt kíván venni szabadsága első napján az eddigi börtönben töltött időért. Hiába Kovács Máté Basiliójának  megkövető, önnön pőreségét elénk táró, fekete fürdőnadrágjáig való testi-lelki levetkőzése, a féktelen dühöt nem enyhíti. Nem, mert a félelem és a megsebzettség ruhadarabjai a bőrünkké, a létünkké válnak.

Egyre sorjáznak az események: Estrellának(Rudolf Szonja, Ábel Stella) Segismundo ostromló “elcsábítása”,  vagy jegyesének, Astolfónak (Ertl Zsombor, Darvasi Áron) a herceg felé tett fogadkozása, “hűségesküje” vagy éppen Segismundo visszazárása a nap végén az eddigi toronybörtönébe – mind ebben a révület-villódzásban, a csúszkálás, kúszás mozdulatsorai között telnek, mert senki sem tud itt felszabadult önfeledtségben létezni a cselekedeteiben.

Mintha a barokkosan tekergődző dráma soraiban lelnének itt csak szárnyalást, biztonságot jelentő kapaszkodót – mi pedig pont e sorok burjánzásaiban veszünk el könnyedén,  ha csak egy közbeékelődő tagmondatról is lemaradunk. Mindeközben a jelenetben éppen nem játszók a  Kékszakállú herceg várából kórusként betéteket énekelve, táncolva körbe-körbejárják a termet folyamatosan – egyik ajtaján be, a másikon ki, mintha egy misztériumjátékot intonálnának, szép, különös, búsan édes derűvel.

@Éder Vera

Szaggatottá, zaklatottá komponáltak a villanástól villanásig tartó megszólalások, jelenetek egymásutánjai, ám ez a zaklatott szaggatottság állapotot, álom-lét állapotot teremt, ahol mi magunk is ezekbe a villanástól villanásig tartó álom-valóság vidékekbe fogódznánk. Így lesz a negyedévesek calderoni tandrámája hullámzó tengerúttá, ahol nem tengeribetegséget, hanem álomittasságot kapni. A legjobb értelemben vett álomittasságot, azt, amelyben igazzá válik kitapinthatatlan kézzelfoghatóságában is: “A világ egy álom álma”. Megfoghatatlan optimizmus a körülöttünk villanástól villanásig tartó esetlegességben – álom, olyan, mely nélkül, ahogy Csontváry is mondja, a világ nem jöhetett volna létre.

(2019. január 19.)

Csatádi Gábor

 

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: