Home / Megnéztük / Hosszan, tekervényesen
Hosszan, tekervényesen

Hosszan, tekervényesen

2019. február 6. 15:20

… tart általában mindig minden, aminek nagy feneket szeretnénk keríteni – most épp egy akadémiai székfoglalónak. Ám minden ilyen hosszadalmasság beszédes: egyszerre kölcsönöz komolyságot,  és ennek a komolyságnak a szelíd paródiáját is adja. Kárpáti Péter Díszelőadása pont e két minőség között hajózik ide-oda oly észrevétlen ügyességgel, hogy minket is folyton rászed, ám éppen ettől a csőbehúzástól érezzük igazán jól magunkat.

A Kárpáti Péter-Téri Gáspár által rendezett Díszelőadásnak nézői és szereplői is vagyunk egyszerre, amint egy kórtan búvár (Kárpáti Péter) narrálásában, azaz hosszúra nyúlt akadémiai székfoglalójában taglalja az “ebvészméreggel” való sikeresen sikertelen kutatásait, amelyeket elmeháborodottakon végzett. Körbeüljük a Trafó Klubban azt a hatalmas, öt-hat négyzetméteres, linóleummal borított dobogót, amely egyszerre egy tudományos értekezést végighallgatók asztala, és a kísérleti egyedek preparáló- vagy  ha jobban tetszik, boncasztala is, rajta vérfoltok, tenyér- lenyomatok.

@Véner Orsolya

Kárpáti Péter kórbúvárja elkezdi a történetet egy faluba vetődő farkasról, annak gyerekeket megölő, tíz másik férfit megsebesítő támadásáról, amely veszettséget okozott az áldozatoknál. Körülményes, hosszadalmas mesélés, ízesen, ékes akkurátussággal előadva. Megannyi jelző összetorlódása közepette haladunk a történetben. Nehéz követni, ha akár tíz-tizenöt másodpercre nem figyel az ember. Nehéz, mert szándékosan nem a mai füleinkhez szoktatott, hanem  jó száz évvel ezelőtti, veretes, ékes alapossággal elmondott előadás ez.

A Kárpáti Péter által írt szöveg önfeledten lubickol ebben a múltszázadi, körülményes veretességben. Mert a mesélés a fontos, a mesélésben a megértés és a megértetni akarás. Louis Pasteur, avagy ahogy kórbúvárunk emlegeti Pasteur Lajos mikrobiológus felfedezéséről, a Pasteur Intézet megalapításának előzményeiről szól a történetünk, amely azért metrikusan, újból és újból visszakanyarodik ahhoz a bizonyos farkashoz és az általa megmartakhoz. Kettőt előre, egyet hátra  haladás ez, ám nem bánjuk, mert ezenközben lelkiállapotot, korszellemet, gondolkodásmódot is magunkba szívunk.

A dobogó keskenyebbik oldalainak egyikén tíz szék áll két sorban, rajtuk a nézők és színészek hétköznapi ruhájukban össze is keverednek – hisz itt mindenki lehet néző és résztvevő egyszerre. Akik e tíz széken ülünk, mintegy kitüntetett helyen, közszemlére téve, mi vagyunk az a tíz bukovinai, farkasmarás utáni menekült. Kárpáti Péter mindig az épp említett szereplő-néző háta mögé állva meséli az  említettel kapcsolatos fejleményeket. Résztvevőkké válunk, pedig meg sem mozdulunk a helyünkön – a történetet érteni és megélni egybefolyatott játéka ez, hogy önkéntelenül is kiboríttassunk a már jól bejáratott nézői szerepeinkből.

@Véner Orsolya

Már ha van itt bármiféle szerep, bármiféle komolysággal előadott tudományos értekezés. Mert legalább ennyire igyekszik a mesélés mindezeknek a kifigurázására,  idézőjelek közé tételére is. Már maga a párhuzam: Pasteur Lajos és a kórtan búvár egymás mellé helyezése, munkásságuk egymás mellett való szerepeltetése is finom irónia. Pláne, mikor megtudjuk, hogy a hazai kórtan búvárunk kiken végzett kísérleteket: elmebajosokon, őrülteken, a Rókus Kórház hisztériás nőbetegein, kutyákon, nyulakon.

És megtelik a dobogó ezekkel a kísérlet alanyokkal: Heves László pörög saját tengelye körül végeérhetetlenül, mi magunk is szédülni kezdünk, majd jól kontrollált és szabálytalan mozdulatok keveredésében kezdi “körbejárni” ezt a dobogónyi életteret. Julia Jakubowska hisztériarohamokban, négykézláb keresi a szilárd fogódzót, majd Téri Gáspárral lassú kontaktolásban találnak valami megfoghatatlan megfoghatót. Mindez nem illusztrálása a kórbúvár által elmesélteknek, hanem annak újra elmondása egy másik kifejezési síkon. Hisz a beszéd, a mesélés szőttesében formálódó valóság ezekben a mozdulatokban lesz befejezetté, háromdimenzióssá.

@Véner Orsolya

Mindezt az első pillanattól a taps helyetti közös pezsgőzésig végighámozgatja, kötögeti Kárpáti Liza, a Díszelőadás háziasszonya, aki az előadás közepe táján körbe is kínálja annak a bizonyos tíznek a meghámozott répával, almával, egész belű dióval megtelt tálat, dobozos almalevek kíséretében. Hisz ez a Díszelőadás a saját magunk, türelmünk  tudományos eredmények kétséges kimenetelei közötti hánykolódásának a mesteri iróniával komolyan komolytalanná tett díszelőadása. És hogy mindez hosszú és tekervényes? Igen, pont olyan, mint a magyar, urambátyámozó kezdetlegességével a mával lépés tartani akaró tudományos világunk valósága, valóságos “tudomány”.

(2019. január 30.)

Csatádi Gábor

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: