Home / Megnéztük / “Ezzel a nővel nem lehet együtt élni!” – interjú
“Ezzel a nővel nem lehet együtt élni!” – interjú

“Ezzel a nővel nem lehet együtt élni!” – interjú

2019. március 6. 17:16

Február legvégén mutatta be Euripidész Médeiáját a KV Társulat Czukor Balázs rendezésében a Trafóban. A darab négy női szereplője közül kettővel: Száger Zsuzsával és Radnay Csillával beszélgettünk barbárságról, a nőknek “kijáró” lesajnálásról, a traumáinkat kezelni nem tudó jól szocializáltságunkról, a “barbarizmus” atavisztikus indulatkezeléséről, az érzelmek nyílt, őszinte megéléséről és a női őserőkről…

  • Számotokra mi, ki a barbár?
  • Zsuzsa: Valami vad, harcos kultúra, ami már nincs…
  • Csilla: Engem most  picit befolyásol, hogy Iaszón negatív értelemben használja ezt a jelzőt a darabban. De számomra is valami olyasmit jelent, mint amit Zsuzsa említett, csak egy kontextus nagyon tud befolyásolni…
  • Egy másik már sokkal inkább pejoratív “vezérgondolata” a darabnak: “te csak egy nő vagy” – a nőkkel való bánni tudásunk mennyire játszik meghatározó szerepet ebben az előadásban?
  • Zsuzsa: Balázs (Czukor Balázs, a rendező – a szerk.) választotta ehhez a közös munkánkhoz ezt az Euripidész szöveget, ahogy ahhoz is ő ragaszkodott, hogy négy nő játssza majd. Talán  munkálhatott benne az is – kicsi gyereke lévén, – hogy mit jelent egy nőnek, egy anyának a kiszolgáltatottság egy idegen környezetben. És vajon egy anya valóban el tud-e oda jutni, hogy megölje a saját gyerekeit? Ezért is lett  olyan befejezése az előadásnak, hogy ez a gyilkosság egyszerre meg is történik és nem is.

Nagyon izgalmas volt látni,  hogyan vagyok képes megérteni Iaszónt, az elhagyó férjet. Vajon mi az, amit fel tudok hozni Iaszón “védelmében”? Arra jutottam, hogy tényleg igaz: a klasszikus, euripidészi Médeiával tényleg lehetetlen együtt élni!

  • Milyen érzés, amikor ezt az antik történetet csak nők játsszák?
  • Csilla: Izgalmasabb, jóval bonyolultabb így, mint amilyennek olvasva tűnik, alaposan el is lehetett veszni a jellemekben, karakterekben a próbafolyamat alatt. Persze azt hiszem, hogy ezt a bonyolultnak látást a női gondolkodás és az arra reagáló férfi agy szülhette valószínűleg.
  • Zsuzsa: Csillának például igazán bonyolult karakter jutott:  egy terápiás szituációban játszik eleve egy olyan nőt, akit a férje elhagyott, ezen felül pedig fölkéri a terápiás csoportban egy másik nő – akit én játszom,- hogy játssza el számára az ő férjét, aki elhagyta – azért, hogy fel tudja dolgozni a saját elhagyástörténetének a traumáját. Ezalatt a terápia alatt tudatosodik az általam játszott nőben, hogy le tud számolni a saját szerencsétlenül végződött szerelmi kapcsolatával, elhagyottságával.

@Kovács JuJu

  • Arról is szól kicsit ez az előadás, hogy különböző kultúrából érkező, eltérő szocializáltságú emberek mennyire eltérő módon kezelik a saját traumáikat, nem?
  • Csilla: Abszolút! Ráadásul pont ellentétes végeredménye lesz, mint amit várnánk: minél jobban szocializáltak, pallérozottabb neveltetésűek vagyunk, annál kevésbé tudjuk jól kezelni a problémáinkat, vagy akár csak őszintén szembenézni velük – ezért aztán nem is tudjuk megoldani őket,  vagy legalább a belőlük származó feszültségeket csökkenteni…
  • …sőt, inkább növeljük, nem?
  • Csilla: Igen, még inkább feltupírozzuk így azokat!
  • Zsuzsa: Célunk is volt, hogy ezzel az előadással ezt is megmutassuk!
  • Csilla: Van egy nő, aki úgy érkezik ebbe a csoportba, hogy a meglévő traumáját meg szeretné itt oldani, ám az az indulati mód, ahogy ezt megteszi, az a többi, “magasabban szocializált” nő, avagy az őt épp körbevevő társadalom számára mégis elfogadhatatlan. Mert nem szoktunk ennyire nyersen “emberiek” lenni egymás előtt – és ez bántó, ha  valaki mégis megengedi magának!
  • Zsuzsa: …és fura módon ezzel még a terápia vezetője is így van, holott tekinthetné sikerélménynek is ezt.

Azt érzem, élem meg ebben a történetben, hogy pontosan így nyesik le a női akaratot, mint Szent György a sárkány fejét: felülről, fensőbbségességgel. A Médeiában dúló hatalmas fájdalomra, érzelem tömegre valaki képes csak egy mondattal reagálni, egyszerűen csak így: “ez a nő sok, ezzel nem lehet együtt élni!”

  • Vajon a jól szocializált emberek miért tudnak a saját indulataikkal kevésbé mit kezdeni?
  • Zsuzsa: Az általam játszott nőt az igazságérzete, megbántottsága fűti…
  • Csilla: Mert azok nélkül a fékek nélkül, amelyeket magunkra rakunk, a társadalmunk nem tudna létezni – mondja az előadás. Azért, hogy sikeresek legyünk, hogy lehessen velünk együttműködni, hogy ne mondják ránk azt, hogy ez egy hülye idióta! Ám ezekért a fékekért – amitől részei tudunk lenni egy közösségnek – cserébe elveszítjük azt, hogy őszintén tudjunk megnyilvánulni, és megküzdeni a saját traumáinkkal.
  • A mi kultúránkban a nőktől még több “féket” várnak el?
  • Zsuzsa: Egy nő eleve nehezebb, kiszolgáltatottabb helyzetben van, főleg, ha úgy válik el… Sok nő a gyerekek miatt “fogja be a száját”, hisz mit tud tenni, hova tud menni a gyerekeivel? Nagyon együtt tudok rezegni ennek a nőnek a szerelem, a szexualitás terén kapott megsebzettségével, és azzal a hihetetlen mélyen benne lévő fájdalommal, ami miatt azt a kapcsolatát mindenestül képes, megbosszulni. Szerintem azért öli meg a gyerekeit, mert számára ők ennek a szerelemnek a közös gyümölcsei, ezért pusztítja el őket szimbolikusan, mert így tud leszámolni ezzel a szerelemmel. Így tud csak továbbélni…

@Kovács JuJu

  • Ez az előadás lehet egyfajta fricska is arra, hogy a látszatmegoldások szülte továbbélés mennyire életképtelen ahhoz képest, mikor valamit teljes lényünket bevonva megoldunk, és úgy élünk, lépünk tovább?
  • Csilla: Azt gondolom, hogy egyáltalán nem baj, ha valaki ezzel a következtetéssel megy haza az előadásról!
  • Zsuzsa: Az a jó, ha valamilyen fajta hideget-meleget kap a néző…
  • Hogy érzitek: jobban emészthető ez az antik történet így, hogy egy kortárs kerettörténetbe van foglalva?
  • Csilla: Igen, mindenképpen! A bemutatón például  kifejezetten nevetős, nevetni tudó közönségünk volt, amire nem is számítottunk, meg is lepett jó értelemben minket! De ez  olyan előadás, mindennek ellenére, amin nem lehet nem nevetni. Amikor először végigolvastuk a darabot, akkor szinte lehetetlennek tűnt, hogy hogyan lehet ez ma érvényes abban a formában, ahogy Euripidész annak idején megírta.
  • Zsuzsa: Gyúrtuk is ezt az anyagot rendesen…- több koncepcióváltáson is átesett, mire elkészült – nehéz egy szülés volt…

Iaszón maga a társadalom, a társadalmi elvárás, akinek baromi könnyű dolga lesz azáltal, hogy Médeia túlmegy minden normán, mert onnantól kezdve már a legkönnyebb azt mondania, és azzal felmentenie magát, hogy “anyukám, te nem vagy százas, csodálkozol!?”

  • Csilla: Időt vet igénybe, mire megszületett a kerettörténet. Mindenben kell-e egyeznie akár az én általam játszott nő életének  a Iaszón történetével? Vagy  elég, ha csak a sarokpontok egyeznek? Iszonyatosan terjedelmes, túlbeszélt az Euripidész-szöveg, amiből rengeteget kellett húzni, hogy egyáltalán behozható legyen.
  • Zsuzsa: …vagy akár az, hogy hogyan és mikor hozzuk be a gyerekmotívumot…
  • Miért lehet hasznos – ha “jól működik” a közönség, – ha egy antik drámán nevetni tudunk?
  • Zsuzsa: Így, ezen a darabon nem lehet nem nevetni, szerintem!
  • Csilla: A nevetés mindig azt jelenti, hogy valami föllazul bennünk, feloldódnak a gátjaink, és képesek vagyunk valamit befogadni. Ha tükröt tartanak valaki elé, és azon hajlandó és tud is nevetni, akkor az számomra azt jelenti, hogy képes szembenézni magával, a korral, a társadalommal, amiben él… A nevetés egyben azt is jelenti, hogy felfokozott befogadási folyamatban vagy.
  • Zsuzsa: …mert valamit felismersz! A keretjáték szembeállít, segít ráismerni valamire…
  • Csilla: E nélkül a kerettörténet nélkül akkora lenne a távolság a néző és az antik történet között, amitől sokkal kevésbé lenne érthető talán.
  • Zsuzsa: A Médeiát általában kőszínházak nagyszínpadán szoktuk látni, itt viszont a Trafó Klubban egy intim térben egészen közel van hozzánk.
  • Miért lehet fontos, hogy Médeia történetét értsük és jó értsük ma?
  • Zsuzsa: Csilla a próbákon, Iaszón fejével gondolkodva többször mondta: “ezzel a nővel nem lehet együtt élni!” Azt érzem, élem meg ebben a történetben, hogy pontosan így nyesik le a női akaratot, mint Szent György a sárkány fejét: felülről, fensőbbségességgel. A Médeiában dúló hatalmas fájdalomra, érzelem tömegre valaki képes csak egy mondattal reagálni, egyszerűen csak így: “ez a nő sok, ezzel nem lehet együtt élni!” Minden nő ezeket az érzéseket, fájdalmakat, ezeket az archetipikus érzelmeket hordozza magában, amit egyetlen egy ilyen mondattal elintézni – felér egy lefejezéssel.

@Kovács JuJu

  • Csilla: Nagyon izgalmas volt látni,  hogyan vagyok képes megérteni Iaszónt, az elhagyó férjet. Vajon mi az, amit fel tudok hozni Iaszón “védelmében”? Arra jutottam, hogy tényleg igaz: a klasszikus, euripidészi Médeiával tényleg lehetetlen együtt élni! Ő egy olyan “tűzgolyó”, akihez úgy érzed, jó lenne tartozni, aztán egészen hamar rájössz, hogy ezt a valamit képtelen vagy tolerálni, elfogadni. Nőként érdekes belegondolni, mi vezetett Médeiában oda, hogy képes a szomszéd ország királyát megmérgezni, saját gyerekeit megölni – hogy mi is, honnan is ez az indulat?

Van egy nő, aki úgy érkezik ebbe a csoportba, hogy a meglévő traumáját meg szeretné itt oldani, ám az az indulati mód, ahogy ezt megteszi, az a többi, “magasabban szocializált” nő, avagy az őt épp körbevevő társadalom számára mégis elfogadhatatlan. Mert nem szoktunk ennyire nyersen “emberiek” lenni egymás előtt – és ez bántó, ha  valaki mégis megengedi magának!

  • Létezik egyáltalán Médeiához passzoló férfi?
  • Csilla: Biztos, csak az nem  olyan “civil”, prózai fickó, mint Iaszón! Minimum egy frankó félisten kellene Médeia mellé.
  • Zsuzsa: Ám könnyen meglehet, hogy még egy ilyen félisten mellett is előtörnének belőle ugyanezek a tulajdonságok!
  • Csilla: Igen, de  egy félisten tudja ezeket kezelni… Iaszón maga a társadalom, a társadalmi elvárás, akinek baromi könnyű dolga lesz azáltal, hogy Médeia túlmegy minden normán, mert onnantól kezdve már a legkönnyebb azt mondania, és azzal felmentenie magát, hogy “anyukám, te nem vagy százas, csodálkozol!?”

Csatádi Gábor

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: