2019. március 17. 13:28

Március második péntekén mutatták be az Estihajnalka című tündérrevüt az Úri Muriban Kárpáti Pál rendezésében. Az előadás egyik szereplőjével, Formán Bálinttal beszélgettünk pincékről, érzelmek útvesztőiről, a színműn kapott munícióról, pályakezdésről, barátságokról és persze az Úri Muriról…

  •  Mire asszociálsz egy pince kapcsán?
  • A föld alatti létnek számomra mindig volt egyfajta romantikája. Vonzanak a bunkerek, az alagútrendszerek, izgalmas dolognak tartom. Ez valószínűleg azért is van, mert mindig megvolt rá az esélyem, hogy kijöhessek onnan. Bezárva lenni már nem lehet ott olyan vidám.
  • Mennyire érzed magad olyannak, aki az érzelmei között el tud veszni, el tud tévedni? 
  • Túlzásba tudok vinni dolgokat, de egy színésznek az is feladata, hogy folyamatosan monitorozza magát, a saját érzéseit. A „folyamatosan” nálam azt jelenti, minden pillanatban. Ezért aztán, ha el is visz a hév, vagy magamba is zuhanok egy időre, mindig van egy része az agyamnak, amely a többi részt figyeli. Így azt is megjegyzem, milyen volt, amikor teljesen önfeledt örömöt, dühöt vagy szomorúságot éreztem, és később igyekszem ezeket felidézni, ha szükséges. Eltévedni az érzések között egyébként sem lehet, hiszen jó esetben azok jelölik ki az utat, amerre tart az ember. Ha nem hallgatunk rájuk, na, az már inkább probléma.

Tulajdonképpen az egész előadás az emberi, szerelmi kapcsolatokról szól. Minden szereplő erről, vagy erről is beszél. Minden szereplőnek van valamilyen viszonya ehhez a kérdéshez, sőt, leginkább ez mozgatja őket. Ezen belül viszont differenciáltan mutatjuk fel ezeket a kapcsolatokat. Van, ahol teljesen absztrakt formát öltenek, van, ahol olyan mondatok hangzanak el, amelyek bármelyik nappaliban elhangozhatnának. Ez a sokféleség a darab egyik fő jellemzője.

  •  Az Úri Murival színműsként hogyan indult a kapcsolatotok?
  • A kezdetektől járunk ide, Kárpáti Palkó, a darab rendezője talált rá, majd ő ajánlotta nekünk is. Az évek során egyre több szállal kezdtünk ide kötődni. Ez köszönhető volt annak is, hogy a tulajdonos, Neumann Alex  jófajta szemlélettel bíró vendéglátós. Szerette, hogy egyre több színész jár a kocsmájába, és mindent megtett, hogy ez így is maradjon. A pultosok sem voltak átlagos figurák, nagyon rugalmasnak tűntek mindig is, ami igen pozitív tulajdonság ebben a körben. Különleges hangulata van a helynek. Egy teljesen átlagos hétfő este is tud meglepetéseket okozni itt. Aztán azon kívül, hogy rendszeres törzshellyé vált előadások, próbák után, kezdtük felfedezni a pincét is. Korábban ez a hely, ahol az Estihajnalka is játszódik, csupán egy koszos, lepukkant pince volt, tele lommal, nem is lehetett lemenni a vendégeknek. Akkoriban a zenekarunkkal, a BEKVART-tal próbahelyet kerestünk, és Alex megengedte, hogy ott próbáljunk, de ahhoz bizony ki kellett takarítanunk. Jó kis csapatmunka volt, és úgy-ahogy ki is takarítottuk, de végül más okokból mégsem tudott állandó próbahelyünkké válni. De valamit legalább mi is hozzátettünk a Pince születéséhez.

©Kállay-Tóth Anett

  • Apropó kapcsolat: ebben az előadásban az emberi, szerelmi kapcsolatok mennyire konkrétak vagy átvitt értelműek?
  • Tulajdonképpen az egész előadás az emberi, szerelmi kapcsolatokról szól. Minden szereplő erről, vagy erről is beszél. Minden szereplőnek van valamilyen viszonya ehhez a kérdéshez, sőt, leginkább ez mozgatja őket. Ezen belül viszont differenciáltan mutatjuk fel ezeket a kapcsolatokat. Van, ahol teljesen absztrakt formát öltenek, van, ahol olyan mondatok hangzanak el, amelyek bármelyik nappaliban elhangozhatnának. Ez a sokféleség a darab egyik fő jellemzője. Nekem személy szerint – fogékonynak tartom magam a nyelvi kérdésekre – a darab nyelvezete a legkülönlegesebb, Zsigó Anna és Kárpáti Pál olyan szövegkönyvet hozott létre, ahol elsőre meghökkentőek lehetnek a szófordulatok, a párbeszédek egy része is különös hatást kelthet, csakhogy ez nem azért van, hogy különös legyen, hanem így tesz hozzá leginkább az előadás hangulatához.
  •  Mennyire tudnak, tudtak megmaradni, továbbélni az egyetem évei alatt született barátságaitok?
  • A barátságok megmaradnak, az ismeretségek legfeljebb csak halványulnak, de nyilván azok is élnek tovább. Képtelenség napi szinten ennyi emberrel tartani a kapcsolatot. A mi osztályunk annyiból szerencsés, hogy sokan tagjai a BEKVART-nak, akik viszont nem, azok is szívesen jönnek a koncertekre, sokszor ott találkozunk. De ez más osztályokkal is így van, örülök, ha látok olyan előadást, amiben régi ismerős van, és én is örülök, ha engem megnéz egy régi ismerős, és váltunk utána pár szót. Van egy furcsa hangulata a dolognak, ha több, mint 10 éves ismeretség után nézel meg valakit, mert jó nézni a fejlődését, a változását, ugyanakkor pedig vannak dolgok, amelyek örökre meghatározó tulajdonságai maradnak egy színésznek, azokat is szívmelengető észrevenni.

Az biztos, hogy a régi trend, miszerint 20-30 frissen végzett diplomás színészt kellene évről évre elhelyezni, még mindig él. Ez nagyjából lehetetlen. Nincs az a mennyiségű kőszínház, ami ennyi embert magába tudna szippantani. De ez még nem lenne feltétlenül olyan nagy baj, nem való mindenkinek a kőszínházi lét. A baj ott kezdődik, hogy a kőszínházon kívüli lehetőségek szűkülnek.

  • Mi az, ami ebbe az előadásba bekerült ezekből a barátságokból, szerelmekből?
  • Az előadás szövetét és a szöveg nagy részét a szerzőpáros alkotta meg,  alakította ki, biztos vagyok benne, hogy javarészben saját élményekből. Vannak mondatok, amelyekről tudom, hogy az életben konkrétan is elhangzottak, és nem is egyszerű mondatokról van szó. Mivel a próbák kezdetekor improvizációs (Palkó nem szereti ezt a kifejezést, inkább azt használja: életszimulációs) gyakorlatok voltak, óhatatlan, hogy a szereplők szavajárása,  viselkedési formája bele ne került volna. Egyszóval személyes a történet. Sokkal jobban, mint az ember elsőre gondolná.
  • Hogy érzed: azt “kaptad” az egyetemtől, amire számítottál?
  • Nem számítottam semmire, de ezt nem úgy kell érteni, hogy azt hittem, semmit sem fogok kapni, hanem úgy, hogy nem igazán tudtam, mit kaphatok. Nem kellett sokszor jelentkeznem, nem folytam bele igazán azokba a körökbe, amelyek fél lábbal már az egyetemen vannak, miközben igazából még nem, és tudják, kik a tanárok, ki hogyan dolgozik. Nekem eléggé új volt minden. Életem egyik legjobb időszaka volt a kaposvári, különösen az utolsó 2-3 év, addigra kicsit helyre tudtam tenni magam, hogy hol is vagyok, és mit is kéne csinálnom. Úgy is mondhatnám, hogy kerestem a saját hangomat, és ezzel nincs is semmi baj, az egyetem ezért van, hogy oltalmat nyújtson néhány évig, ne  egyből a versenyhelyzet bénítsa meg az alkotást. Ott kell megtanulunk hibázni, adott esetben rossznak lenni a színpadon, mert ott még viszonylag büntetlenül megtehetjük. Ha pedig valakinek nehézségei lennének, segítenek a tanárok, hiszen azért vannak. Később több lesz az elvárás, kevesebb a segítség. Az egyetemről kikerülve már jobban magára van utalva az ember. Kudarcok is fogják érni. Ezzel sincs semmi baj, amíg az ember fel tudja dolgozni, le tudja vonni belőle a tanulságot, és menni tud tovább. Szerintem ezen a pályán nem a siker vagy a kudarc a legfontosabb, hanem annak a megélése, feldolgozása.

©Kállay-Tóth Anett

  •  Milyen ma Magyarországon pályakezdő színésznek lenni?
  • Ehhez tudnom kéne, hány frissen végzett színészt tud alkalmazni  jelenleg a szakma. Nem akarok okoskodni, nem tudom. Az biztos, hogy a régi trend, miszerint 20-30 frissen végzett diplomás színészt kellene évről évre elhelyezni, még mindig él. Ez nagyjából lehetetlen. Nincs az a mennyiségű kőszínház, ami ennyi embert magába tudna szippantani. De ez még nem lenne feltétlenül olyan nagy baj, nem való mindenkinek a kőszínházi lét. A baj ott kezdődik, hogy a kőszínházon kívüli lehetőségek szűkülnek. Nem kell különösebben ecsetelnem, hogy a TAO-rendszer jó lehetőséget biztosított független társulatoknak és az ott dolgozó embereknek, akár a friss színészeknek is. A pénzt jogosulatlanul igénylők, ne szépítsük, a csalók, tolvajok miatt azonban ezt a rendszert bedarálták, sok ember egzisztenciáját veszélyeztetve ezzel. És nem úgy tűnik, hogy az új rendszer az apróbb társulatoknak akarna kedvezni.
  • Hogyan tud “segíteni” mindebben az Úri Muri mint közösségi tér, olvasztó tégely?
  • Az Úri Muri nem válogat, Kossuth-díjastól földönfutó színészig megfordul ott mindenki. Fontos hely, mint ahogyan minden olyan hely fontos, ahol találkozni lehet az ismerősökkel, vagy akár ismeretlenekkel is. Igazából nem a helyszín az érdekes, hanem a találkozás, de „történelmileg” úgy alakult, hogy az ilyen találkozásokra a legnagyobb esély a Muriban van.