Nehéz istennel lenni Pótszékfoglaló

2019. március 27. 19:05

Mit tegyünk, ha egy olimposzi isten elcsábítja a feleségünket? A választ ezúttal ne a gyakorikérdések.hu-n, hanem az Ódry Színpadon keressük.
Történt egyszer, hogy az Olimposz ura, Zeusz, aki ezúttal a latin Jupiter név alatt fut, leszállott a földi halandók közé a dicső hadvezér és uralkodó, Amphitryon képében, hogy elcsábítsa és magáévá tegye annak feleségét, Alkménét. Mikor az igazi Amphitryon hazatért, tudomást szerzett a légyottról, melyen saját magával szarvazták fel, és éktelen haragra gerjedt. Aztán újra megjelent Jupiter az ő képében, hogy ezúttal már azt is kétségbe vonja, ő Amphitryon, akinek így immár nemcsak feleségéért és trónjáért, hanem saját személyazonosságáért is küzdenie kell.

@Éder Veronika

A sztorit Molière és Kleist is megírta, Darvasi Áron színészhallgató és Dohy Balázs dramaturghallgató pedig eggyé gyúrta a két darabot, és az előbbi rendezésében feltették az Ódry Színpad Padlására. Mindehhez a Színművészeti harmad- és negyedéves hallgatói, valamint a Nemzeti színésze, Bordás Roland asszisztálnak.
A felszínen könnyed szerelmi komédiát látunk olimposzi istenekkel; látszólag semmi közünk az egészhez, aztán egyre inkább azt érezzük, hogy mégis. Mikor pedig már konkrétan be is vonódunk az előadásba – fel kell állnunk, bemennünk Amphitryon palotájába, majd a darabbeli hadvezérekként döntenünk, hogy melyik az igazi Amphitryon, – már világos, hogy nagyon is nekünk szóló, aktuális kérdésekről van szó.

Például arról, hogy mi a hatalom, és mit tehet meg velünk. Amphitryon gazdag uralkodó, győztes hadvezér gyönyörű feleséggel, aztán egyszer csak megjelenik az isten, és egy pillanat alatt elvesz tőle mindent. Az abszolút uralkodó mellett a nagyúr is csak féreg, melyet az bármikor eltaposhat. Jupitert pedig nem korlátozza semmi, saját maga sem: nem igazságos isten ő, hanem mindenre képes szörnyű zsarnok, akinek önkénye nem ismer határt: bármit megszerez, amit akar. Na, nem mintha Darvasi Áron rendezése túlerőltetné a politikai mondanivalót, pláne nem aktuálpolitizál, de mindez nagyon is ott van a darabban és az előadásban. Amely azért primer szinten mégis egy komédia, és mint ilyen (is), nagyon jól működik.

@Éder Veronika

Köszönhetően mindenekelőtt a kiváló színészgárdának. Mindjárt itt van a kötelező szolga és házsártos felesége, Sosias és Charis, azaz Dino Benjamin és Antóci Dorottya, akik igazi komikus párost alkotnak. Ők azok, akiket nem morális megfontolások, hanem önös érdekeik mozgatnak. A férjével állandóan perelő Charis rögtön példás feleségnek mutatkozik, mikor felsejlik előtte, hogy hites ura testében egy isten, talán maga Apollón rejtőzhet, Sosias pedig csak akkor áll az igazi Amphitryon mellé Jupiter ellenében, mikor Merkur – az ő alakját felvéve – kitúrja a helyéről.

Ertl Zsombor Jupiterje halvérű zsarnok, aki hatalma biztos tudatában járatja bolondját mindenkivel, ugyanakkor férfiúi hiúságát nem tudja palástolni: mindenáron ki akarja csikarni Alkménétől, hogy ő, Jupiter volt jó az ágyban, és nem Amphitryon. Bordás Roland Amphitryonja már jóval hevesebb és indulatosabb, ami érhető is, hiszen ő a megcsalt férj és a letaszítani vágyott uralkodó. Márkus Luca Alkménéje egyszerre kíván hűséges lenni férjéhez, ugyanakkor alig titkoltan örömmel tölti el a gondolat, hogy a legfőbb istennel oszthatta meg az ágyát. Rudolf Szonja Merkurja a nagyurat hűségesen szolgáló isten, akinek szintén nem okoz morális fenntartásokat kibabrálni a szerencsétlen halandókkal.

Bartos Letícia azonos jelmezt tervezett Jupiterre és Amphitryonra, illetve Sosiasra és Merkurra, ezzel érzékeltetve, hogy látszatra ugyanazokról a személyekről van szó. Előbbiek laza bőrkabátos szerelésben járnak, utóbbiak leginkább a keménykalapos chaplini kisemberre emlékeztetnek. A modern ruhákhoz absztrakt díszlet dukál, szintén Bartos Letícia tervei nyomán, amely aztán a végén számunkra is megnyílik.