Home / Megnéztük / “…kissé elferdültek a dolgok mifelénk, és ez már nem egy tiszta közeg”- interjú
“…kissé elferdültek a dolgok mifelénk, és ez már nem egy tiszta közeg”- interjú

“…kissé elferdültek a dolgok mifelénk, és ez már nem egy tiszta közeg”- interjú

2019. április 5. 19:12

Jövő szerdán, április 10-én mutatja be a Neptun Brigád a Benne vagy c. darabot a Jurányi Inkubátorházban Kovács Dániel Ambrus rendezésében. Vele és az egyik szereplővel, Messaoudi Eminával beszélgettünk helyünket nemtalálásról, a mai huszonévesek érvényesülési “nehézségeiről”, az ügyeskedés hazai karrierjéről, a tehetség és rátermettség magyarországi “zsákutcáiról” és az egészséges életrevalóságról…

  • Melyikőtökre mikor tört rá legutóbb a “nem találom a helyemet” érzés?
  • Dani: Számomra szinte minden nap akad néhány olyan perc, amikor azt érzem, hogy most elegem van mindenből. Ami ezt kiváltja, az egyrészt személyes, tehát magamból van elegem,  másrészt sokszor a reggeli újság elolvasása is elég  ahhoz, hogy úgy érezzem, én itt és most nem találom a helyem.
  • Emina: Az egyetem után jött egy időszak az életemben, egyfajta „üres járat”, amikor azt éreztem, hogy sehova sem tartozom, semmihez nem tudok kapcsolódni, munkám sem volt az első hónapokban – akkoriban talán ezektől alakulhatott ki bennem a „nem találom a helyem” érzése. Azt gondoltam, mennem kell innen, persze lusta voltam ahhoz, hogy ezt tettekre váltsam. De minden NAV-os vagy kormányablakos ügyintézés a mai napig is valami hasonlót okoz. Számomra ezek olyan élethelyzetek, amikre nem tudtam, tudok felkészülni. A számlákkal, csekkekkel való foglalkozás, mind ezt váltja ki belőlem.
  • Ez a Benne vagy című darab is valami hasonló életérzést szeretne visszaadni?
  • Emina: Szilvinek – az én karakteremnek – abszolút valami ilyesmit jelent: egy rászakadt problémahalmaz alól való kikecmergést, a felnőtté válást, amivel ő nem tud mit kezdeni.

Nem a piacgazdaságról akartam darabot írni, hanem azokról, akik értik a dolgukat, szeretik is azt és jók is abban, szeretnének is azzal foglalkozni, de nem értenek a nyomuláshoz, a kiskapuk kereséséhez. Miért törvényszerű, hogy olyan közegben kell élnünk, ahol azok az emberek, akik nem tudnak ügyesen helyezkedni, azok inkább elmenekülnek?

  • Dani: Szilvi karakterében fontos, hogy a darab döntő részében foggal-körömmel ragaszkodik valamihez, amiről azt hiszi, hogy azt neki tovább kell vinnie, ezért is érzi azt, hogy ránehezedik valami, amivel nem tud mit kezdeni, és csak a végén ismeri fel ezt a lehetetlen helyzetet. A többi szereplő életében – akik már jobbára negyvenesek – ott következik be a lélektani fordulat, amikor ráébrednek, hogy mostanra hol is kellene tartaniuk az életükben. És persze próbálják aztán ezeket az elképzeléseket, vágyakat, álmokat közelíteni ahhoz, amiben valójában élnek.
  • Ez a “nem találjuk a helyünket” érzés mennyire egyetemleges, vagy inkább csak Kelet-Közép-Európára jellemző?
  • Dani: Most lettem negyven, és azt érzem, ehhez az életkorhoz hozzá tartozik, hogy felteszünk magunknak az életünkkel, jövőnkkel kapcsolatban alapvető kérdéseket. Mindenhol, nem csak itthon, de talán nálunk több a szorongó, frusztrált, napi gondokkal küzdő, önmagát, illetve a világban a helyét nehezen találó ember – de a mostani huszonévesek generációját, küzdelmeiket nem annyira ismerem.

©Gyöngyösi Hunor

  • Ennek a generációnak mindez mennyire a saját hibája, mennyire az őket körbevevő környezeté, okozhatja-e akár az iskolapad felkészítő funkciójának a hiánya?
  • Emina: Szerintem ez alapvetően az egyéntől függ – ki mennyire tud érvényesülni, talán képesség, hozzáállás kérdése, kinek hol vannak a határai. Kár is lenne ezért a környezetet okolni. Az egyetem sem készített fel arra, hogyan menedzseld magad. Ott az a szemlélet érvényes, hogy friss diplomával a kezedben rögtön be is kerülsz egy (kő)színházba, és pont. De ez persze nem így van, és erre nincs is igazán felkészülve a képzés. Szerencsére a mi osztályunkból sokan hamar “elkeltek”. Zsámbéki Gábor jelezte azért elsőben nekünk, hogy mára jelentősen megváltozott a színházi struktúra.

Az érvényesülés azt hiszem sohasem volt kizárólag csak tehetség kérdése:  mindig is kellett hozzá például szerencse, rátermettség,   kapcsolatok. Itt most a „kapcsolat” egyáltalán nem bír semmiféle negatív felhanggal.

  • Dani: Engem korán, már harmadévesen meghívtak a Katonába, felkértek Az élet álom rendezésére. Ettől  olyan mélyvízbe dobva éreztem magam, amire talán akkor még nem is igazán voltam felkészülve. Én a diplomaosztást követő egy-két évben jutottam el odáig, hogy elkezdtem azzal foglalkozni, hogy melyik is az a fajta színház, ami engem érdekel, amiben otthonosan tudok mozogni.
  • Ebben a darabban mennyire sikerül megtalálni a szereplőknek a maguk helyét, felvenni a maguk fordulatszámát?
  • Dani: A darab központi kérdése, hogy mit tesznek azok az emberek, akik keresik a maguk útját, és amikor arra rálelnek, mit, mennyit képesek, illetve hajlandóak változtatni ezért a megtalált útért a saját eddigi életükön. Izgat az is, hogy az útkeresésük közben mennyire idomulnak, torzulnak hozzá ahhoz a környezethez, ami őket körbeveszi – gondolok itt a mi sajátos hazai viszonyainkra. Hisz ha részt kívánunk venni ebben a társadalmi társasjátékban, akkor annak a szabályait nekünk is be kell tartanunk, magunkénak kell vallanunk. Ez a darab egyszerre kérdez rá arra, hogy milyen is ez a világ, ami körbevesz bennünket, és arra, hogy ebben a világban hol van a mi helyünk?

©Gyöngyösi Hunor

  • …és gondolom arra, hogy lehet-e egyáltalán létezni ebben a közegben?
  • Dani: Az előadás négy szereplője négyféle választ ad erre a kérdésre.
  • Emina: Szilvi válasza a darab elején az, hogy tartja magát hűen azokhoz a hagyományokhoz, elvekhez, amelyeket az apjától tanult. Közben minden igyekezetével arra törekszik, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Majd ahogy szembesül a valós erőviszonyokkal, játékszabályokkal, úgy dönt, hogy ő ebben nem vesz részt, elmegy külföldre dolgozni – ahogy most ez a való életben a fiatal generációnak nagyon komoly dilemmája…
  • …ám gondolom, nem a versenyszellemmel, hanem e szellem milyenségével lehet inkább baja, nem?
  • Dani: Nem a piacgazdaságról akartam darabot írni, hanem azokról, akik értik a dolgukat, szeretik is azt és jók is abban, szeretnének is azzal foglalkozni, de nem értenek a nyomuláshoz, a kiskapuk kereséséhez. Miért törvényszerű, hogy olyan közegben kell élnünk, ahol azok az emberek, akik nem tudnak ügyesen helyezkedni, azok inkább elmenekülnek? Mi lesz a jóravaló, jó képességű, mégis elkallódó emberekkel?

..ha sok munkában  veszek részt, sok mindent csinálok, akkor abból én is többet tanulok, és ez majd meghozza az életembe azt, hogy talán engem is jobban észrevesznek. Függetlenként az érvényesülés? Sajnos a pályázatok, amelyekre jelenleg a függetlenek pályázhatnak, legtöbbször nem tudnak elég forrást biztosítani ahhoz, hogy az ember ezekből meg tudjon élni.

  • “Normális” esetben kell érteni az ügyeskedéshez, a nyomuláshoz, ez az életrevalóságunk része?
  • Emina: Ahhoz kellene érteni, hogy hogyan képviseld magad! Az baj, ha úgy menedzseled önmagad, hogy az érvényesülés érdekében félretolsz másokat.
  • A tehetségtelenség szüli az ügyeskedést, a nyomulást?
  • Dani: Ha valakinek tehetsége van a nyomuláshoz, és picit puhább a gerince, ez alkalmasint több előnnyel is járhat, mintha ahhoz a konkrét dologhoz igazán értene. Nyilván vannak tehetségesek, akik valóban felküzdik magukat a nekik járó helyre, szerencséjük van, működő vállalkozást örökölnek – ilyen van, nem is kevés. Én inkább arra szeretnék utalni, hogy kissé elferdültek a dolgok mifelénk, és ez már nem egy tiszta közeg. És ettől összezavarodik, eltorzul az alapvető értékrendünk is. Elég csak megnézni a március 15-i díjakat: vannak szakmabeliek, akiket hagyományosan más szakmabeliek jelölnek a díjakra, aztán mostanában végül mégis egész mások kapják meg ezeket a kitüntetéseket.  Ez elég  pontosan leírja ezt a mai helyzetet.

©Gyöngyösi Hunor

  • Színészként, rendezőként, de pláne függetlenként az érvényesülési lehetőségeket milyennek látjátok?
  • Dani: Az érvényesülés azt hiszem sohasem volt kizárólag csak tehetség kérdése:  mindig is kellett hozzá például szerencse, rátermettség,   kapcsolatok. Itt most a „kapcsolat” egyáltalán nem bír semmiféle negatív felhanggal. Például csupán az arckaraktered izgalmas, elhívnak egy filmbe, ott összebarátkozol valakivel, és ebből adódóan kapsz esetleg egy teljesen más jellegű munkát… aztán hogyan élsz ezekkel a lehetőségekkel, nagyban rajtad múlik már.  Mindenesetre a  független szférában egyre kevesebb a forrás.  Olyan ez, mint egy kiszáradó tó, amiben egyre több a hal, viszont egyre kevesebb a víz.

A darab központi kérdése, hogy mit tesznek azok az emberek, akik keresik a maguk útját, és amikor arra rálelnek, mit, mennyit képesek, illetve hajlandóak változtatni ezért a megtalált útért a saját eddigi életükön. Izgat az is, hogy az útkeresésük közben mennyire idomulnak, torzulnak hozzá ahhoz a környezethez, ami őket körbeveszi – gondolok itt a mi sajátos hazai viszonyainkra.

  • Emina: Ha független alkotóként egyszerre sok helyen vagy ott, és veszed a fáradságot arra, hogy keresd a lehetőségeket, én abban bízom, hogy egy idő után ennek a fajta munkádnak azért beérik a maga gyümölcse. Egyrészt, ha sok munkában  veszek részt, sok mindent csinálok, akkor abból én is többet tanulok, és ez majd meghozza az életembe azt, hogy talán engem is jobban észrevesznek. Függetlenként az érvényesülés? Sajnos a pályázatok, amelyekre jelenleg a függetlenek pályázhatnak, legtöbbször nem tudnak elég forrást biztosítani ahhoz, hogy az ember ezekből meg tudjon élni.

Csatádi Gábor

©Gyöngyösi Hunor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: