Home / Ajánljuk / „Mégis mindig felüti a fejét a mutyizás” – Az eltört korsó a Szkénében
„Mégis mindig felüti a fejét a mutyizás” – Az eltört korsó a Szkénében

„Mégis mindig felüti a fejét a mutyizás” – Az eltört korsó a Szkénében

Április 12-én és 13-án vendégeskedik a Szkénében a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadása. Kleist darabját Tarnóczi Jakab rendezte, a főszerepben Kaszás Gergő.

A még egyetemi hallgató Tarnóczi Jakab már az Ódry Színpadon rendezett A Schroffenstein családdal és a Katona Sufnijában bemutatott Leláncolt Prométheusszal is kivívta a közönség és a szakma elismerését. Ezúttal a Zenthe Ferenc Színházban színpadra vitt Az eltört korsó című Kleist-rendezését láthatja a budapesti közönség a Szkénében.

„A helyszín egy fiktív németalföldi kisváros, Huisum. Az igazságszolgáltatásért Ádám bíró felelős. Az éjszaka valaki eltört egy korsót. Eltölthetünk egy fél napot a fojtogató légkörű tárgyalóteremben. Itt éppen olyan nehezen kap levegőt a felperes, mint az alperes; pont ugyanúgy lapít a sértett, mint az írnok; a bíró homloka pedig egyre jobban izzad. Ott, ahol egyetlen ember kezében összpontosul a hatalom, veszélyes igazat mondani. A nyomozó és a tettes alakja Oidipusz király módjára olvad eggyé. A felelősek azonban többen vannak…” – olvashatjuk az előadás ajánlójában.

Érdekes adalék, hogy Goethe, aki Kleist egyik legnagyobb bírálója volt, elsőként rendezte meg Az eltört korsót. Goethe – ha nem is szándékosan – mindent elkövetett, hogy az előadás megbukjon. Az előadás aztán valóban akkorát bukott, hogy Kleist párbajra akarta hívni a mestert.

A főszereplő, Ádám bíró szerepében Kaszás Gergő látható, aki ezt nyilatkozta az előadásról: „Nálunk nincs semmiféle direkt utalgatás, nem dörgölünk semmit az emberek orra alá. Egy ismert történetet mesélünk el: egy bíró megzsarol egy fiatal lányt, amitől emberek mennek tönkre. Persze ennek azért vannak rétegei, és némelyik erősen rezonál is arra, ami most megy az országban, arra, hogyan élünk mi itt, és miként próbálunk megoldani bizonyos kínos vagy bonyolult helyzeteket. Valószínűleg az a felismerés mozgatta Kleistet is, hogy többnyire nem megoldásokat keresünk, hanem meg akarjuk úszni az életet. Mert ugye lehetne ezt egyenesen is csinálni, de valamiképp mégis mindig felüti a fejét a mutyizás, a félrenézés, az elhallgatás – de ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész világra érvényes.”

Kaszás Gergő mellett az előadásban láthatjuk Mikecz Estillát, Bozó Andreát, Máté Krisztiánt, Rácz Jánost, Krausz Gergőt és Marjai Virágot.

Az eltört korsó két alkalommal, április 12-én és 13-án, 19 órás kezdettel tekinthető meg a Szkéné Színházban.

(Forrás: Szkéné Színház, fotók: Szalkai Péter)

A szerző: B. Kiss Csaba

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: