Home / A függöny mögött / Interjúk / “…imádom Lónyay Erzsébetben azt, ahogy nem méri magát másokhoz!”- interjú
“…imádom Lónyay Erzsébetben azt, ahogy nem méri magát másokhoz!”- interjú

“…imádom Lónyay Erzsébetben azt, ahogy nem méri magát másokhoz!”- interjú

2019. április 12. 17:02

Március utolsó szombatján mutatták  be a Weöres Sándor Psychéjéből készült monodrámát az Ódry Klubban Tárnoki Márk rendezésében. A Lónyay Erzsébetet játszó negyedéves színész szakos Ábel Stellával beszélgettünk a magunk számára is sok személyiségünkről, egy antikváriumi kötet sorsszerűségéről, Weöres Sándor magába szippantó szövegéről és a magunkat vállalni tudás forradalmi erejéről…

  • A néha magamnak is sok vagyok érzése mennyire ismerős számodra?
  • A hangulatváltásaim révén mindenképp – többnyire inkább  túlteng bennem, de van, hogy  úgy kell keresnem magamban az energiát. Az egyetem alatt tapasztaltam meg, hogy néha alig tudom magam fékezni.
  • Milyen technikáid vannak ennek kezelésére?
  • Elmerülni, alámerülni épp abban, amivel foglalkozni akarsz! Mindig épp csak arra az egyre fókuszálni, így rengeteg energiát meg tudsz spórolni azáltal, hogy sok egyéb miatti belső hisztidnek nem adsz párhuzamosan teret, energiát. Hülyeség is egyszerre több mindenen kattogni, mert akkor nem leszel hatékony abban az egyben!

@Gyöngyösi Hunor

Annyira fantasztikus, hogy mindezt egy férfi írta, sokszor érzem én is, hogy mennyire jó lenne valamit férfiként is megcsinálni, kipróbálni! Inspirál Lónyay Erzsébet “pofátlan” határozottsága, amellyel ha elhatároz valamit, akkor azt meg is valósítja, legyen az  zárdából való kikerülés vagy egy kiszemelt férfi szerelmének a megszerzése.

  • Weöres Psyché-szövege is ilyen alámerülés számodra – ahogy az előadásban is egy kádnyi vízben teszed?
  • Ez a szöveg folyamatosan vissza-visszatér az életemben. Tizenhét évesen olvastam először, amikor egy barátnőm ajánlotta, akivel együtt színjátszóztunk Szolnokon: “olvasd el, mert ez neked tetszeni fog!” Amikor elolvastam, azt éreztem, hogy Úristen, de erős! Persze egészen más tizenhét évesen ez az “Úristen”, mint amikor huszonévesen újraolvasod ugyanazt. Aztán egy egyetem előtti színészképzésen előjött mint beszédvizsga, majd ugyanott, mint egy többed magunkkal csinált előadás anyaga. Persze érdekes, hogy azok a versek, szövegek, amiket akkor mondtam a Psychéből, azok most ebbe az előadásba valamiért, talán ösztönösen bele sem kerültek…

@Gyöngyösi Hunor

  • Tizenhét évesen mi volt az, ami először megfogott benne?
  • A Psyché-szöveg grandiózus részei: A Wesselényi Mika-ciklus, a Laczkós visszaemlékezés, illetve a francia, német szövegrészek, amelyeket mind bele is tettem ebbe az előadás-szövegbe. Ezek, valamint a szüzesség elvesztéséről szóló szövegrész, akárcsak Gyulai Líviusz szövegillusztrációi mélyen megmaradtak akkor bennem. Aztán most negyedévesen, amikor a többieknek volt valamilyen felkérésük, nekem viszont valahogy nem nagyon volt munkám… Aztán Veszprémbe kerültem gyakorlatra, ahol Csiky Gergely A nagymama című darabjának olvasópróbája után újfent láttam, hogy olyan hatalmas mennyiségű szövegem lesz, hogy szinte két órányit ülök majd megint a takarásban, a másik három fiatal kollégámmal ellentétben. Illetve mindenki tudta, hogy ez nem az a darab, amire özönleni fognak a budapesti rendezők, hogy fiatal színészekre vadásszanak. Emlékszem, sírtam is hazafelé a vonaton – együtt utaztunk Lukács Danival, és ő mondta: “Stella, akkor csinálj valamit egyedül!” – ez volt az a pont, amikor elhatároztam magamban, hogy jó, akkor legyen! Aztán visszaérve Pestre az első antikvárium, amit megláttam a Weöres Antikvárium volt a Múzeum körúton, az ELTE-vel szemben, bementem, és mondtam, hogy Weöres Sándor Psychéjét keresem. Előtúrták nekem, és azt mondták, hogy ezerötszáz forint. Nálam viszont  csak egy ezres volt. Odaadták egy ezresért, és ez volt a jel, hogy akkor most ezzel a szöveggel valamit kezdenem kell!

Forgács Péter fogalmazott úgy, amikor megnézte az egyik próbát, hogy a Psyché-romantikát irtsuk ki belőle! Azaz: mindazt, amit a kád, a gyümölcs jelenthet – ezek termékenységi szimbólumok. Azért, ahogy fogalmazta, mert túl erős a szöveg, olyan, amit leginkább nyakig felöltözve kellene elmondani!

  • Tudtad, hogy te fogod megrendezni, vagy érezted eleve, hogy ahhoz most neked segítség kell majd?
  • Én vagyok a világon a legtehetségtelenebb rendező, szerintem. Istennek hála, hogy nem vagyok azon a pályán, az embereknek így sokkal jobb! Éreztem, hogy ezt férfinak kell megrendeznie.
  • Merthogy?
  • Mert ha nő csinálja, akkor belecsúszhatunk ebbe az emanci-punci helyzetbe: mégiscsak egy nő, aki ilyen és ilyen életúttal, ilyen és ilyen helyzeteken ment keresztül… Egyszerűen csak azért nem akartam belefutni, mert elegem volt azok után, amelyek a mesteremmel, Marton Lászlóval történtek. Láttam első évesen Tárnoki Márk egy vizsgarendezését, aztán később a Pájinkás Jánost, és nagyon tetszett a humora, és az, ahogy ő egy szöveggel bánik a színpadon. Mondod neki a szöveget, és tudja, hogy hol, melyik pontján milyen instrukciót kell hozzáadni – szerintem erre nagyon kevesen képesek, főleg hallgatóként! Ennél az anyagnál abszolút a szöveg a kotta, nem teheted itt meg, hogy majd “megmented” magad a játékoddal, mert itt tömény Weöres Sándor van! És egy tömény Weöres Sándor szöveghez olyan alázattal kell hozzáállni, mint ahogy azt Weöres Sándor megírta!

@Gyöngyösi Hunor

  • A káddal, a vízzel, a tükröződéssel, visszaverődéssel való játék honnan eredt?
  • Miután megvettem az antikváriumban a Weöres-kötetet, utána  éjt nappallá téve, mindenhol, mint egy megszállott,  olvastam. Akkor persze már sokadjára, de valamiképp most teljesedett ki bennem mindaz, amit már korábban olvastam, és az elmúlt négy-öt évben történt is már velem ahhoz elég sok minden, hogy önállóan is érthessem, elemezzem ezt a szöveget. Elkezdtem magam előtt  látni helyzeteket… Az egyetemben mindig azt szerettem, hogy adott lehetőségeket, hogy kipróbálhass dolgokat. Például egy Szentivánéji álom-vizsgán végig teljes testfestésben játszottam, mert mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen érzés végig testfestésben – “letakarva”, ám mégis látszódva – játszani. Pont ugyanígy jött be a képbe a kád is: eddig még sohasem volt kádas jelenetem. Nagy nehezen szereztem egy gurulós kádat, amit baromi nehéz volt megtölteni – ebben kezdtünk el próbálni. Weöres Psychéje kapcsán előkerül, hogy mennyire látszik az ember, mennyire takarja a ruha a személyiségét. Először kísérleteztem azzal, hogy tök meztelenül ülök a kádban, és csak a fejem és a kezem látszik ki a vízből. Ez aztán túl egysíkúvá vált, mert túl erős az anyag ahhoz, hogy  bármiféle meztelenséget megtűrjön.  Forgács Péter fogalmazott úgy, amikor megnézte az egyik próbát, hogy a Psyché-romantikát irtsuk ki belőle! Azaz: mindazt, amit a kád, a gyümölcs jelenthet – ezek termékenységi szimbólumok. Azért, ahogy fogalmazta, mert túl erős a szöveg, olyan, amit leginkább nyakig felöltözve kellene elmondani! Amikor egy hónapra Márk Salzburgba elutazott, akkor Forgács Péter jött be a próbákra, ő javasolta, hogy miért nem egyszerűsítjük le az egészet egy levetkőzés-fürdés-felöltözésre. Ami alapján könnyen belehelyezhetjük magunkat a jelenbe, melyből aztán könnyebben visszaléphetünk a múltba. Mert a jelen önmagában egy túl egyszerű megmutatás, amin még túl is lehetne ezáltal mutatni. Aztán még tovább bonyolítottam: beemeltem még egy szöveget, egy Toldy Ferencz-levelezést, egy kritikát, ami erre a Weöres Psychére reflektál. Ez volt a “jelen”, és Márk mondta ki, hogy akkor a víz alá való alámerülés legyen egy alászállás is, amivel visszaléphetünk a múltba, elkezdve a vissza- emlékezést. A tanáraink is megnézték a próbát, és Bagossy László tanár úr  javasolta a rondó témát, hisz egy Toldy Ferencz-levelezés kezdésként nem elég erős dramaturgiailag ahhoz, hogy egy egész, Laczkóig tartó – hisz ez volt a szerelem Lónyay Erzsébet életében –  dramaturgiai ívet fel lehessen fűzni rá. Így lett ugyanaz az eleje, mint a vége: a Laczkó miatti gyász. Mert a gyászt nem kell félni megmutatni, a megmutatástól a gyász nem válik giccsé. És tényleg: baromira képes működni, nem lesz giccsé, az a gyertya ott, bár borotvaélen táncol a hatást tekintve, de mégsem válik  azzá. Persze rengeteg szöveget húztunk még ki belőle, volt, mikor három-négy oldal lett egyetlen vonással áthúzva.

Aztán visszaérve Pestre az első antikvárium, amit megláttam a Weöres Antikvárium volt a Múzeum körúton, az ELTE-vel szemben, bementem, és mondtam, hogy Weöres Sándor Psychéjét keresem. Előtúrták nekem, és azt mondták, hogy ezerötszáz forint. Nálam viszont  csak egy ezres volt. Odaadták egy ezresért, és ez volt a jel, hogy akkor most ezzel a szöveggel valamit kezdenem kell!

  • Most ez a szöveg így  mit jelent számodra, mi az, ami a leginkább képes fölvillanyozni benne?
  • A szöveg rengeteg mondatára a játék közben eszmélsz rá: miért úgy, akkor és ott mondja, ahol. Ebben a szövegben leginkább Lónyay Erzsébet személyisége izgat, személyiségében is az, ami bennem nincs meg, de benne igen: eldönti, hogy őt, csak is őt akarja mindenáron, és  egy csettintés frappánsságával meg is szerzi! Annyira fantasztikus, hogy mindezt egy férfi írta, sokszor érzem én is, hogy mennyire jó lenne valamit férfiként is megcsinálni, kipróbálni! Inspirál Lónyay Erzsébet “pofátlan” határozottsága, amellyel ha elhatároz valamit, akkor azt meg is valósítja, legyen az  zárdából való kikerülés vagy egy kiszemelt férfi szerelmének a megszerzése. Bennem is van pofátlanság, határozottság, ám a csírája sem annak, amire ő képes. Valamint imádom Lónyay Erzsébetben azt, ahogy nem méri magát másokhoz – nekem ez olyan hibám, amivel rengeteget küzdök. Lónyay Erzsébet minden helyzetben önazonosan ott tud lenni, megcsinálja azt, amit gondol, nem törődve azzal, hogy másoknak erről mi a véleménye. Meg is csinálja, elképesztő, csodálatos!

Csatádi Gábor

@Gyöngyösi Hunor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: