Ki őrzi az őrzőket?

2019. április 30. 12:11

Quis custodiet ipsos custodes, avagy ki őrzi az őrzőket? – teszi fel a kérdést a római szatíraköltő, Juvenalis. Ugyanezt kérdi Kleist is Az eltört korsó című darabjában. Választ ő sem talál rá.
Véres, bekötött fejű és lábú alak görnyed a színpadon – úgy néz ki, mint akit nem sokkal korábban jól helyben hagytak. Mint hamarosan kiderül, ő Ádám bíró, aki éppen azt igyekszik bemesélni írnokának, Lichtnek, hogy sérüléseit az ágyból kiesve szerezte. Már az első pillanattól nem lehet kétséges számunkra, hogy a tettes nem a sértett kandallója, hanem valami vagy még inkább valaki más lehetett, akinek kilétét azonban Ádám bíró nem kívánja felfedni.

Kleist darabjának fő humorforrása éppen ez: már az elejétől tudjuk, hogy Ádám bíró titkol valamit, és amikor sor kerül az eltört korsó ügyének tárgyalására, nemcsak az derül ki, hogy ki törte el a korsót, hanem az is, ki törte be a bíró fejét. Valaki ugyanis szilánkokra törte Márta asszony értékes korsóját, az asszony gyanúsítottja pedig nem más, mint lányának, Évának a szeretője, Ruprecht, aki viszont váltig állítja, hogy a korsó, az bizony nem az ő lelkén szárad.

Ádám bíró kétségbevonhatatlan tekintély a fiktív németalföldi kisvárosban, Husiumban. A város bírójaként ő ítél minden peres ügyben, az ő feladata igazságot szolgáltatni. De hogyan szolgáltathat igazságot, ha ő maga a bűnös?  Ha nem érkezne éppen a városba Walter törvényszéki tanácsos, a bíró bizonnyal gyorsan eltussolná az ügyet. Így azonban valamivel nehezebb dolga van, a tanácsos ugyanis gyanút fog, és ki akarja deríteni az igazságot.

A sztori primer szinten egy tárgyalótermi drámába oltott krimi: ki kell nyomozni, hogy mi is történt előző este, miközben az események két szereplője – Ádám bíró és a fiatal lány, Éva – különböző okokból, de nem akarja, hogy kiderüljön az igazság. Míg azonban a bíró a túlbeszélés, a célozgatás és gyanúsítgatás taktikáját választja, Éva hallgat – hogy miért, arra csak a végén kapunk választ.

A detektívszál mögött ugyanakkor a korrupt hatalom természetrajza sejlik fel, illetve az a kérdés, hogy mit lehet tenni, ha éppen az igazság kiderítésére hivatott személy kívánja elfedni az igazságot – avagy ki őrzi az őrzőket. A bíró ugyanis a saját kis szemétdombján kialakította a maga sajátos törvényen kívüli törvényességét – fel is teszi a kérdést, hogyan folytassák le a tárgyalást: szabályszerűen, vagy úgy, ahogy Husiumban szokás. És miközben Walter törvényszéki tanácsos a bíró bukásáig az igazság oldalán látszik állni, mikor az általa képviselt állam érdekei sérülnének, közbelép, és maga is az eltussolás útját választja. Hiába ellenőrzi hát egyik hatalmi szerv a másikat – ahogy azt a hatalmi ágak elválasztásának elve megkívánja –, ami papíron működőképesnek tetszik, az a valóságos emberek valóságos világában nagyon is máshogy működik. Mindig lesz ugyanis egy őrző, akit már senki nem őriz.

A még egyetemi hallgató Tarnóczi Jakab az Ódryn játszott A Schroffenstein család után, amit magunk is nagyon szerettünk, újra Kleistet rendezett, ahogy a tavaly a Katona Sufnijában színre vitt Leláncolt Prométheuszt is. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban már jó néhány hónapja bemutatott Az eltört korsó a Szkéné színpadán is kiválóan megtalálta a helyét; néhány színészt – így Kaszás Gergőt és Bozó Andreát – már régi ismerősként üdvözölhettünk itt. Dabóczi Noémi jól eltalált, az egyfelvonásos előadás alatt egyre jobban megnyíló díszletében Tarnóczi tökéletes ütemérzékkel bontja ki a nyomozás szálát, miközben érzékletesen mutatja be Husium urambátyámos világát, amely éppúgy lehetne a XXI. századi Magyarországon, mint a XVII. századi Németalföldön.

Mindebben legfőbb partnere Kaszás Gergő, aki – nem túlzás ezt mondani – lubickol a szerepben, komikusi tehetsége színe-javát megcsillogtatva. Mérges áspiskígyóként tekereg a színpadon, a törvényszéki tanácsos felé szívélyesen, az alávetettjeinek tartott husiumiakba viszont folyamatos belemarva – lehazugozva, bekussoltatva, lehülyézve őket. Még a legszorultabb helyzetekből is fortélyosan vágja ki magát, végül azonban belegabalyodik saját hazugságai hálójába.

Bozó Andrea egybites egyszerűségű Márta asszonyt játszik, aki nem lát tovább eltört korsójánál, és csak az érdekli, hogy Ruprecht megkapja érte példás büntetését. Krausz Gergő Ruprechtje együgyű, de igaz szívű fiatal srác, akit – úgy tetszik – nemcsak megcsaltak, de még el is kívánják ítélni valamiért, amit el se követett. Mikecz Estilla Évája az előadás nagy részében jelentőségteljesen hallgat, hogy a végén annál hosszabb monológban mondja el, mi is állt hallgatása hátterében.

Máté Krisztián Waltere a felsőbb hatalom finom modorú képviselője, szemben az igencsak modortalan Ádám bíróval –, de a jól szabott öltöny mögött úgyszintén a hatalmi taktikázás nagymestere bújik meg. Rácz János írnoka valószínűleg mindennel tisztában van, de az igazság(osság)nál és a törvényességnél jobban érdekli pozíciójának megtartása. Erdélyi Gábor Tuskó Vitusa és Marjai Virág Brigitta asszonya az egyszerű, babonás parasztemberek világát idézik meg, akik azt is elhiszik, hogy maga az ördög jelent meg Husiumban.

A törvényszéki tanácsos elmegy, a bíró visszatér – minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. A kisstílűség korrupt világából nincs szabadulás.
2019. április 12., Szkéné Színház

B. Kiss Csaba