Home / Megnéztük / “…egy színésznek mindig tudnia kell újra kezdeni…” – interjú
“…egy színésznek mindig tudnia kell újra kezdeni…” – interjú

“…egy színésznek mindig tudnia kell újra kezdeni…” – interjú

2019. május 2. 14:23

Május elején a nemrég a Katona József Színházhoz szerződött Bányai Kelemen Barnával beszélgettünk váratlan kihívásokról, türelemről, a most forgatott filmjéről, “gyávaságairól”, a romániai és a magyarországi színházról és az ő szemével látott fővárosi színházi életről…

  • A most készülő Ha elmúlik öt év című Lorca darab kapcsán: mennyit vagy hajlandó várni egy dologra?
  • Elég türelmesnek tartom magam, de vannak helyzetek, amikor a türelmetlenség miatt inkább feladom. Amikor a türelmetlenség győzött, gyakran nem úgy sültek el a dolgok, ahogy vágytam rá. Szóval: újból és újból azt tapasztalom, hogy jobb várni, kivárni… Persze ehhez elengedhetetlen, hogy valami remény ott motoszkáljon bennem. Kell az a bizonyos szikra.
  • …és ha semmiféle szikra sincs, sőt, saját magad számára kell szikrát adnod?
  • …ahhoz gyáva vagyok! Olyankor inkább feladom, és elkezdek másfelé keresgélni – ez igencsak jellemző rám. Ahogy szívességet sem szeretek kérni, mert nem tudom meglépni azt a bizonyos első lépést.

Sokkal gyávább és emberszeretőbb vagyok ennél. Én így nem tudnék átverni senkit, maximum talán néha nőkkel tettem, de azt se gyakran! Egy igazi, a komfortzónámon kívül eső kihívás volt ez a szerep.

  • Ez az eddigi pályádon a válások, változások alkalmával mennyire jelentett gondot?
  • Minden váltást kicsit újrakezdésnek éltem meg. Hiszem azt, hogy egy színésznek mindig tudnia kell újra kezdeni, képesnek kell lennie a változtatásra. Még ha ez ez sokszor félelemmel is töltött el, tulajdonképpen nekem mindegyik jót tett! Néha hajlamos vagyok arra, hogy megelégedjek azzal, amit addig elértem, és az új helyzetek mindig előhozzák belőlem azt, hogy nem elég, amit tudok! A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban sokat foglalkoztatott színész lehettem, majd elszerződtem a szombathelyi Weöres Sándor Színházba, közben az Átriumban is elkezdtem két produkcióban játszani, majd pedig a Katona József Színházba szerződtem – ez mind-mind  újabb kihívás volt, amelyhez mind fel kellett nőni, újra kellett kezdeni bizonyos értelemben.

@Szokodi Bea

  • Az elmúlt két-három évben mi volt számodra a legdrasztikusabb, a téged leginkább igénybe vevő váltás az életedben?
  • Országot váltani. Új otthont teremteni, nem elveszítve a régi otthonomat, ahol a családom, a barátaim élnek. Ami a gyökerem. Aztán bekerülni egy másik típusú színházi struktúrába, sok ismeretlen kolléga közé. Budapesten élni, vidéken dolgozni, 60.000 km-t vezetni évente…. Aztán az első szerepem a budapesti Katonában.
  • Apropó Széljegy: a te karakteredhez közel áll ez a zsebből mindenkit megveszek figura?
  • Nem…! Sokkal gyávább és emberszeretőbb vagyok ennél. Én így nem tudnék átverni senkit, maximum talán néha nőkkel tettem, de azt se gyakran! Egy igazi, a komfortzónámon kívül eső kihívás volt ez a szerep. Persze a környezetemben sok ilyen figurával találkoztam már.
  • Gondolom, Romániában ennek a mentalitásnak korábban már elég nagy lehetett a kultusza, nem?

Azt vettem észre, hogy talán a román rendezők kevésbé “hűek” a szöveghez. Például Bartis Attila Nyugalom című adaptációja kapcsán jóval szabadabban kezelte a rendező a regényt: más, saját szövegeket is tett bele. Ezzel szemben a magyarországi színjátszási hagyományaink nagyon tisztelik az írót ami ugyancsak egy nagyon dicsérendő hagyomány.

  • Ezekkel a simlis, piacozós emberekkel, akik képesek mindent eladni – rengetegszer lehetett találkozni, – a romániai gazdaság most is jórészt erre épül: az “ügyes” emberekre.
  • Jó döntés volt egy budapesti társulathoz szerződni?
  • Remélem. A vidéki bérletrendszer miatt kisebb a színész mozgástere. Mert a bemutatót követően, vasárnap és hétfő kivételével huszonpár alkalommal, estéről estére ugyanazt az előadást ki kell játszani, kb. egy hónap alatt. Az esték tehát foglaltak, és ha délelőtt nem is próbál a színész, az a pár száz kilométer még ott van pluszban. A fővárosban többféle típusú munka találhatja meg az embert.
  • Most is forgatsz épp valamit, A legjobb dolgokon bőgni kell-t, nem?
  • Nagyon szerem azt a forgatókönyvet, amit Grosan Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra írt egy házasságuk előtt álló párról, akik hosszútávú hitelt vesznek föl, látszólag minden szépen alakul, aztán egy nap alatt minden más irányt vesz. Ez a történet, úgy érzem, hogy nagyon mi, nagyon a mostani harmincas korosztály vagyunk.
  • Egy hathetes próbafolyamat vagy egy forgatás tud jobban lekötni?
  • A forgatás talán azért izgalmasabb most, mert új. Eddig nem igazán forgattam még! Valójában semmilyen tapasztalatom sincsen benne, és szeretnék tanulni belőle!
  • Mi az, ami leginkább új, semmi eddigihez nem köthető számodra benne?

@Szokodi Bea

  • A kronológia, ami teljesen más egy forgatáson. Egy próbafolyamatban azt már valamennyire “megszoktam”, hogy ott haladunk jelenetről jelenetre. A színpadon van idő felkészülni bonyolultabb lélektani jelenetekre, építkezni. De a filmnél – ennél is – durr, bele a közepébe: a végével kezdtünk, anélkül, hogy a film korábbi jeleneteit leforgattuk volna. Ilyen értelemben nehéz összekapcsolni, hogy akkor most honnan is haladj merre…

  • …azon majd a vágók törjék a fejüket, nem?!
  • Mindenkinek megvan a saját feladata. Nekem ismernem kell az utat, amit az általam játszott személy közvetít. Miután azt mondják egy jelenetre, hogy a hangnak, az operatőrnek és a rendezőnek is jó volt, és “megveszik” azt az adott jelenetet, onnantól kezdve az marad, az lesz a nyers, amiből dolgoznak. Onnantól nekem nincs ráhatásom. Míg a színházban, ha egyik este nem megy annyira a szereped, van lehetőséged, hogy a következő este javíts, változtass rajta!

…a Katonában, épp hogy csak kigondolom, hogy milyen jó is lenne egy zsebórával játszani, és nem telik el két perc, a kellékes máris a kezedbe adja! Ehhez én addig nem voltam hozzászokva, mindig azt hallottuk csak , hogy oké, majd lesz, vagy lementünk a kelléktárba, és mindenki túrt magának, ami kellett, mint az ócskapiacon.

  • Hallgatva, a deszka élménye az, ami meghatározóbb számodra, nem?
  • Amikor egyáltalán megfogalmazódott bennem, hogy színész leszek, akkor nem a filmen képzeltem el magam! Ez volt az első szerelem!
  • Tényleg: hogyan és mikor fogalmazódott meg benned, hogy színész leszel?
  • Diákszínjátszó voltam, akkor fertőződtem meg. Aztán egyszer csak elkezdtem lázasan színházba járni. Ott is, a Szentgyörgyi István tagozaton van egy Ódryhoz hasonló színpad, ahová folyamatosan jártam végzősöket nézni – ha volt egy szabad estém, nem volt olyan, hogy ne oda mentem volna, a nagyszínház mellett.
  • Hogy látod a két szomszédos ország színjátszását, mennyire hasonlít vagy különbözik?
  • Szerintem a román színjátszás pozitív hatással volt az erdélyi magyar színjátszásra. Azt vettem észre, hogy talán a román rendezők kevésbé “hűek” a szöveghez. Például Bartis Attila Nyugalom című adaptációja kapcsán jóval szabadabban kezelte a rendező a regényt: más, saját szövegeket is tett bele. Ezzel szemben a magyarországi színjátszási hagyományaink nagyon tisztelik az írót ami ugyancsak egy nagyon dicsérendő hagyomány.

@Szokodi Bea

  • Szép hagyomány, de ez óhatatlanul  a kárára is mehet valaminek, nem?
  • Mindkét megközelítésnek lehet előnye és hátránya is. Ahogy az előbb említett rendezőt is megvádolták azzal, hogy az előadásnak már rég nincs semmi köze Bartis Attila könyvéhez, mivel a szerző engedélyével jeleneteket, plusz karaktereket írt még a szöveghez. De a rendező vállalta a rizikót. Aztán amikor a szerző megnézte az előadást, azt mondta: hogy bár kétségekkel ült be, mégis olyan érzések törtek elő belőle az előadás alatt, mint amilyeneket a regény írása közben élt át.
  • A kezdetekben az itteni színházcsinálás miben volt esetleg gyökeresen más, mint amit addig megszoktál?
  • A színházban, ahonnan jövök, nem volt pl. rendező-asszisztens. A színészeket “kiszolgáló” tárak, nem voltak kellőképpen értékelve. Például itt a Katonában, épp hogy csak kigondolom, hogy milyen jó is lenne egy zsebórával játszani, és nem telik el két perc, a kellékes máris a kezedbe adja! Ehhez én addig nem voltam hozzászokva, mindig azt hallottuk csak , hogy oké, majd lesz, vagy lementünk a kelléktárba, és mindenki túrt magának, ami kellett, mint az ócskapiacon. Persze azóta jócskán történtek pozitív változások.
  • Milyennek látod a fővárosi színházi életet?
  • Nehéz összeegyeztetni, hogy próbáljál, játsszál és színházba is járjál előadásokat nézni, miközben néha kicsit élni sem árt! Volt időszak, amikor szinte minden este színházat néztem, faltam, habzsoltam, amit csak tudtam. Radnótit, Örkényt, Nemzetit, k2-öt, Jurányit, Orlait, Rózsvölgyit, stb… Most kicsit le vagyok maradva, de igyekszem pótolni, mert nagy igényem van rá.

Csatádi Gábor

@Szokodi Bea

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: