"…annyiféle impulzus ér minket, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy fekete-fehérben lássuk a világot!" – interjú

2019. május 9. 15:01

Május 18-án lesz a negyvenedik smART! XTRA 4.0, a Wonderlands x AQB Open House-ban, az Art Quarter Budapesten, ahol ott lesz a Trafó Bálnája is. A smART programsorozat szervezőjével, Kovács Andreával beszélgettünk a csodákról, a művészet hibrid műfajairól, az Art&Technology fúziójáról, ennek az iránynak a térhódításáról és az itthoni „hagyományairól”…

• Számodra mit jelent a csoda?

• Számomra a csoda egy különleges állapot megtapasztalása, amikor egyetlen pillanatba képes belesűrűsödni sok jó energia. Bizonyos dolgoknak a beteljesülése  összefügg számomra az idővel, amikor beérnek a dolgok, amikor megtapasztalhatod, hogy valami tényleg működik.

Egy sokszínű dolog egy még sokszínűbbet hoz létre, és párbeszédeket generál – és talán ez a legfontosabb, mert így információkat, új perspektívákat nyitunk meg egymás előtt.

• Annak idején az első smART! XTRA hogyan született meg?

• Az első smART! XTRA hívószava a logika volt, ekkor történt meg először, hogy különböző kortárs művészeti ágak alkotói egymás mellett mutatták be a projektjeiket, megmutatva, hogy igenis van párbeszéd a tánc, a díszlettervezés, a kirakós játék és a vizuális installáció között. Azóta is minden smART! XTRA- nak van egy  fókusztémája, amely nemcsak a közönséget és az alkotókat, hanem a résztvevő művészeket is összeköti egymással. Ezek a találkozások közös gondolkodást tudtak létre hívni a hibrid műfajiság szakmai kérdéseiről, és már az a bizonyos első is ilyen fontos, meghatározó alkalom volt.

• Mi miatt lehet fontos ez a fajta hibrid gondolkodás és az együtt létrehozni tudás, téged mi motivált abban, hogy ennek teret biztosíts?

• Ma már annyi felől és annyiféle impulzus ér minket, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy fekete-fehérben lássuk a világot. Azt hiszem, hogy azt az információ mennyiséget, mely bennünket ér, már nem is lehet másként befogadni, feldolgozni, csak a komplexitásra való nyitottsággal. Különböző szakterületek összeadódó tudása újabb és újabb, eddig még nem ismert kreatív kombinációkat hozhat létre – szerintem ez az a fejlődési irány, amely a jelenünket a jövőnk felé viheti. Mi magunk is úgy élünk, mint valamiféle hiperlinkek, mint a Wikipédia szócikkei, amelyekre egymás után rá klikkelve egyre tovább és tovább jutunk, ám maga a szócikk összeköt minket. Egy sokszínű dolog egy még sokszínűbbet hoz létre, és párbeszédeket generál – és talán ez a legfontosabb, mert így információkat, új perspektívákat nyitunk meg egymás előtt.

• A mostani, negyvenedik smART! XTRA címe, a Wunderlands is egy ilyen hiperlink?

• Így van,  Magyar Dórival, az AQB programszervezőjével és kurátorával közösen a csodavilágok fogalmának esztétikai és fizikai sokszínűségét szerettük volna megmutatni az idei kiadásban. Az AQB terei a pincerendszertől a tetőteraszig, a 4D Sound hangstúdiótól a kiállítóterekig és az ipari épületkomplexum óriási udvaráig  olyan élményt, kirándulást tesznek lehetővé, amely ténylegesen egyfajta utazásra invitál a kis személyes univerzumok között. Mindezt még azzal is megspékeljük, hogy felállítjuk a Trafó Bálnát, ami egy hatalmas átlátszó buborékként egy különleges tér a térben élményt képes adni.

• Ezen az utazáson milyen állomások lesznek, ahol elidőzhetünk?

• Feltérképezheted az AQB műteremstúdióit, részt vehetsz két kiállítás megnyitóján, kirándulhatsz installációk között, a pincerendszerben egy táncelőadásnak lehetsz a részese, a lifttel megközelíthető tetőteraszon pedig a holland Teun Vonk Enfolding Space című installációi szinte fizikálisan “becsomagolnak”majd minket.

…lehet, hogy a Trafó Klubjában születik egy ilyen “hibrid” csoda – ha már a Wonderlands kapcsán ezzel a fogalommal kezdtük, – de az még nem jelenti azt, hogy eleve nagyobb közönséghez is eljut majd. Ez  lassú folyamat, amelyben meg kell próbálni kitaposni azt az ösvényt, azokat a tereket, ahol ezek az alkotók nemcsak piciny buborékokban, hanem egyre látványosabb méretekben is megtalálják a közönségüket.

• Az elmúlt harminckilenc smART! XTRA alkalmain milyen élmények gyűltek fel benned, és miben változott ez alatt az idő alatt ez a programsorozat?

• Fontos ebben a sorozatban, hogy  a technológia és a művészet fúziójában létrejövő alkotásokat mutatja be az interaktív prezentáció műfajában. Az a rengeteg impulzus, ami a sorozat alkalmain ért,  ráébresztett, hogy nem feltétlenül a legújabb, legtrendibb fejlesztések azok, amelyek képesek  új irányt jelenteni, hanem akár olyan analóg és okos megoldások, melyek a kreativitást, az egymással fuzionálni képes gondolkodást erősítik, inspirálják. Akár egy mobiltelefon vagy kamera is képes lehet arra, hogy általa magam is újragondoljak dolgokat.

• A smART-ban tehát nem az “új” és a klasszikus művészeti ágak eltérésén, hanem egyfajta kreatív okosságon van a hangsúly?

• Próbálok új fogalmakat találni, ám erre a művészeti formára nehezebb jó, kifejező szóhasználatot lelni, mint a “klasszikusabb” művészeti megnyilvánulásokra, amikor valami “csak önmagában” tánc, film vagy színház. Valamiféle új “hibrid” szókészletet kell találni ehhez az új megjelenési formához, ám ezek az új kifejezések óhatatlanul a több évezredes, egyetemes művészetet leíró fogalmakból nőnek ki. Ahogy például a performansz-installáció kifejezés is az előadó- és a képzőművészet találkozásából születő újat szeretné körül írni.

• Művészeti menedzserként hogy érzed: egyre inkább az ilyen “hibrid” művészeti kifejezéseké lesz majd a jövő?

• Úgy gondolom, hogy a tánc, a színház, a film műfajában sem „csak“ táncot, színházat és filmet látunk önmagában, hanem  hibrid alkotásokat, hisz ezek is a jelmezek, a látvány és a zene összjátékából születnek meg. Ennek az új hibriditásnak, ahol különböző tudományterületek lépnek be a művészetek párbeszédébe – gondolok itt a fizikára, a kémiára, a biológiára, az elektronikára – már elindultak új típusú fórumai és platformjai külföldön. A legtöbb metropolisnak van már art&technology fesztiválja, amely építi is ezt az új típusú networköt, gondolkodást nemzetközi téren a különböző művészek között. Arra szeretnék törekedni, hogy itthon  is létrejöhessen, működhessen a művészeknek az a közössége, amely egy idő után már annyira természetesnek veszi ezt a fajta “hibriditást” és a talán kicsit bonyolultabbnak tűnő művészeti formát, hogy kialakít egy saját nyelvezetet.

Azt hiszem, hogy azt az információ mennyiséget, mely bennünket ér, már nem is lehet másként befogadni, feldolgozni, csak a komplexitásra való nyitottsággal. Különböző szakterületek összeadódó tudása újabb és újabb, eddig még nem ismert kreatív kombinációkat hozhat létre – szerintem ez az a fejlődési irány, amely a jelenünket a jövőnk felé viheti. Mi magunk is úgy élünk, mint valamiféle hiperlinkek, mint a Wikipédia szócikkei, amelyekre egymás után rá klikkelve egyre tovább és tovább jutunk, ám maga a szócikk összeköt minket.

• Idehaza a smART!, a hibrid művészet mennyire nyert magának ezidáig már teret?

• Azt látom, hogy a projektek léptékétől és a befogadó közösségektől függ, hogy mi az, amit ilyen “hibrid” művészetnek, gondolkodásnak titulálunk. Mert lehet, hogy a Trafó Klubjában születik egy ilyen “hibrid” csoda – ha már a Wonderlands kapcsán ezzel a fogalommal kezdtük, – de az még nem jelenti azt, hogy eleve nagyobb közönséghez is eljut majd. Ez  lassú folyamat, amelyben meg kell próbálni kitaposni azt az ösvényt, azokat a tereket, ahol ezek az alkotók nemcsak piciny buborékokban, hanem egyre látványosabb méretekben is megtalálják a közönségüket.  Egy-egy fesztivál vagy egy nagyobb fesztivál kisebb eseménye már jó lehetőség lehet erre – de azt hiszem, ezt a folyamatosság és a láthatóság fogja majd igazán megteremteni.

• Az alkotóinkban van ennek a hibriditásnak a  megteremtésére igény, készség?

• Akik már eddig is olyan kozmopolita légkörben alkottak, alkothattak, hogy megismerhették a saját szakmájuk nagyobb távlatait, ők mindenképpen elkezdtek, elkezdenek gondolkodni azon, hogy abban a rengeteg impulzusban, ami őket is éri,  hogyan találhatják meg  a legtermékenyebb kombinációkat. Nyilván  az új generációnak, amelyik most még az iskolapadokat koptatja,  ez az új, hibrid művészeti kifejezési forma már nemcsak törekvés, hanem természetes önkifejezési mód lesz majd. Most még csak inkább kísérletezések és személyes hangvételű próbálkozások sora zajlik itthon. Alkalmazkodni próbálunk ahhoz a sokszínűséghez, ami körülvesz minket. De ma már szerintem a művészethez, a világhoz közelíteni másképpen nem is lehet, csak így.

Csatádi Gábor