Home / Megnéztük / Ne csak énekelj, Liliom!
Ne csak énekelj, Liliom!

Ne csak énekelj, Liliom!

2019. május 14. 13:42  

Kultúrtörténeti szempontból fontos adósságot törlesztett a Budapesti Operettszínház azzal, hogy bemutatta az egyik legismertebb magyar színműíró, Molnár Ferenc Liliomja alapján készült Broadway-musicalt. A Carouselt 1945 áprilisában mutatták be New Yorkban (nagyon furcsa érzés belegondolni, hogy 1945 áprilisában musicaleket mutatnak be…), ám Magyarországon eddig nem volt látható a mű. A darabot az a Rogers and Hammerstein páros jegyzi, akik bár az angolszász zenés színházi világban mindmáig nagy reputációnak örvendenek, hazánkban eddig gyakorlatilag csak A muzsika hangja révén voltak jelen.

Lehetetlen a Carouselt a Liliomtól külön kezelni, mert bár a musical helyszíne egy amerikai kikötőváros, továbbá a karakterek is amerikai nevet viselnek, a fordítás mellett dramaturgként is közreműködő Lőrinczy Attila, valamint Béres Attila rendező a keretek között mindent megtett, hogy visszamolnárosítsa-visszaliliomosítsa a darabot. És talán  azért is, hogy kicsit visszaprózásítsa a musicalt, amiben a múlt század közepére jellemző, alapvetően lassú zenei anyag is partnerük volt. Ugyanis még így is volt néhányszor olyan érzésünk az előadás során, hogy ez a csendes, valahol mindennapi „külvárosi legenda” ledobja magáról a zenét.

@Gordon Eszter

Különösen igaz volt ez a fináléban, ahol a musical legismertebb dala, a „You’ll never walk alone” szólalt meg, Nádasi Veronika előadásában gyönyörűen, emlékezetesen – és teljesen oda nem illően. Pusztán azért, mert a műfaji kötöttségek miatt meg kellett szólalnia. Pedig ha van musical, aminek jót tett volna, ha csendben, szinte észrevétlenül ér véget, az pont a Carousel lett volna. Főleg a – Liliomok esetében már megszokott – jelenetcsere miatt, hiszen az előadás nem egy halálból való meseszerű visszatéréssel végződik, hanem magának Liliomnak a halálával, akit egyedül felesége gyászol, ő is nagy szavak (dalok) nélkül, csendesen.

Julikát (itt Julie Jordan) Vágó Zsuzsi jeleníti meg, aki kifejezetten jót tett a szerepnek, és akinek szintén kifejezetten jót tett a szerep. Mer kicsinek, kevésnek lenni (főleg az első felvonásban), egyszerre értetlenkedik azon, hogy mit akar tőle „A Liliom”, és egyszerre próbál a maga csendes dacosságával szembeszállni vele úgy kapcsolatuk elején, mint később, a férfi talán visszafordíthatatlan lecsúszása során. Azt pedig, ahogy rövid idő alatt rengetegféleképpen, megannyi jelentéstartalommal mondja ki azt az egyszerű szót, hogy “nem”, elvisszük magunkkal…

 

Dolhai Attila Billy Bigelow-ja egy nagy gyerek, hatalmas szívvel, ám kevés ésszel. Utóbbit egyébiránt félig-meddig ő is tudja magáról: onnantól kezdve, hogy kikerült a számára biztonságot és különlegességet adó körhintai kikiáltó munkájából, semmije sem maradt, csak a neve – nem véletlenül beszél ő folyamatosan harmadik személyben, pusztán „A Liliomként” hivatkozva önmagára. Hiszen még jó megjelenése is csak mítosz: hamar találnak a helyére száz másik Liliomot a külvárosban, akik aztán ugyanúgy csábítgatják majd a körhintára a lányokat… Terveket sző, álmodozik, ígérget, hogy aztán a kritikus pillanatokban rendre rossz döntéseket hozzon.

@Gordon Eszter

Az Operettszínházban vendégművészként színpadra lépő Nagy-Kálózy Eszter Mrs. Mullinja vonzó, erős özvegyasszonyként jelenik meg, aki maga előtt is szégyelli vonzódását Liliomhoz. Ezt, valamint féltékenységét és esélytelenségét szigorral kompenzálja – próbálja erősen tartani azt a gyeplőt, amit már rég elengedett.

Ebben a „félig mese, félig musical”-ben (igen, talán A padlás műfaji besorolása illik legjobban a Carouselre) a többieknek nem jut elég tér ahhoz, hogy árnyalt karakterré formálják szerepüket. Peller Anna, Julie nagyszívű barátnőjeként és később gazdag sznob feleségként is az operettekből átemelt naiv, ám hangos szubrettkaraktert hozza, partnereként Bálint Ádám ehhez jó kontraszt a maga csendes tudatosságában.

Szabó P. Szilveszter sablonos, ám mégis működő kikötői gazembert hoz, Nádasi Veronika Nettie-je pedig rossz tapasztalataival együtt is igyekszik támogató lenni Julie-val. Jordán Tamás két kis szerepben, földi és égi rendőrtisztként is szigorú – nem tudunk nem rá figyelni, amikor a színpadon van.

Velich Rita jelmezei elsősorban a külvárosiasságot húzzák alá és emelik ki, Cziegler Balázs díszlete és látványvilága a legendát is. Béres Attila rendező egyszerre álmodott színpadra egy a maga hétköznapiságában is mély szerelmi történetet, illetve egy olykor tudatosan túlzásokba hajló mesét, melyek között a váltás olykor éles, olykor nagyon is elmosódott.

@Gordon Eszter

Mindezzel együtt a Carousel – Liliom, részben zenei anyagának stílusa, részben azonban dramaturgiája okán is, időnként túlságosan lassan csordogál, a majd’ háromórás játékidő hosszú, nézőt próbáló. Egy kis további “feszesítés” mindenképp az előadás előnyére vált volna, és talán nem vont volna el semennyit az ábrázolni kívánt hangulatból. A Carousel, melynél zenei és történeti szempontból is kijön a jó értelemben vett köznapiság,  kontrasztba állítva több vállaltan túlzó, nagyon nagy ívet bejárni és mindenáron hatni akaró musicallel, mégis egyedi színfoltja lehet a magyar zenés színházi kínálatnak.

(2019. április 26.)

Dicsuk Dániel

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: