Home / Megnéztük / Pánczéltól Ascherig
Pánczéltól Ascherig

Pánczéltól Ascherig

2019. május 15. 14:12

A 2013-as Drámák után ismét drámakötettel állt elő Pintér Béla, amely nemrég a Libri Irodalmi Díj döntősei közé is bekerült. Az újabb termés a 2012-ben bemutatott Titkainktól a 2017-es Ascher Tamás háromszékenig ível, összesen öt darabot tartalmaz.

Pintér Béla darabjai összetéveszthetetlen stílusúak, még akkor is, ha társulatának 20 éves fennállása során már számtalan műfajba tett kirándulásokat. A drámaíró–rendező–színész–társulatvezető szinte évente rukkol elő új darabbal, és már társulatának határain kívülre, a Katona József Színház felé is terjeszkedik. A sok darab természetesen korántsem azonos színvonalú, de a legjobbak, mint például jelen kötet nyitódarabja, a Titkaink, nemcsak előadásként, drámaként is a kortárs magyar irodalom csúcsteljesítményei közé tartoznak. Nem véletlen, hogy a kötet a legjobb kortárs irodalmi kötet Libri-díjáért is versenyben van.

A Titkaink Pintér Béla drámaírói pályájának a csúcsa: tökéletes szatíra a nyolcvanas évek Magyarországáról, a besúgók világáról, illetve az utolsó jelenetben a mai politikai vezetésről. Állandó és szomorú aktualitását az adja, hogy a magyar politikai osztály a mai napig nem hozta nyilvánosságra az ügynökaktákat, szándékosan homályban hagyva ezzel a magyar közelmúlt egyik igen mocskos fejezetét. Hogy miért hallgatja és tussolja el a témát nemcsak az egykori állampárt hivatalos utódpártja, hanem a bőszen kommunistázó jelenlegi kormánypárt is, arra a dráma utolsó jelenete vet fényt: az egykori ügynökök ugyanúgy vagy még jobban megtelepedtek a jelenlegi politikai vezetésben is. Mindez igen súlyos morális teherként nehezedik a magyar politikára és társadalomra, kivéve azokra, akik a fiókjaik mélyén lapuló MSZMP-párttagkönyvek vagy ügynöki beszervezési papírok birtokában oktatnak ki antikommunizmusból másokat.

Az 1980-ban játszódó történetben a hatalom által megtűrt, de túl jó szemmel nem nézett táncházmozgalom van a középpontban, de szóba kerül a szamizdat lapterjesztés, és megjelenik a Kádár-kor egyik legfontosabb politikai személyisége is: a Titkaink ugyanis Pánczél elvtársban kiváló szatirikus portrét rajzol a Kádár-kor kultúrpápájáról, „a valóság józan fanatikusáról”, Aczél Györgyről. Az előadásban Csákányi Eszter jelenítette meg őt, olyan emlékezetes paródiát nyújtva róla, ahogy tette azt A tanúban Őze Lajos Virág elvtársként Péter Gáborról.

De a többi karakter is rendkívül jól megírt: Szujó Zsolt (az előadásban Thuróczy Szabolcs) az amilyen tehetségtelen, olyan gerinctelen figura prototípusa, aki minden korban a hatalom pribékjeként találja meg a kompenzációt rendkívüli középszerűségére; Zakariás Bea (az előadásban Szamosi Zsófia), a hithű kommunista, aki kritika nélkül bevesz minden dogmát, és akiben így a rendszer ugyanolyan szilárd támaszra lel, mint a semmiben sem hívő Szujóban; Tatár Imre (az előadásban Pintér Béla), a kompromisszumra nem hajlandó ellenzéki értelmiségi, az ellenálló, akin a rendszer példát tud statuálni; Balla Bán István (az előadásban Friedenthal Zoltán) pedig a tehetséges művész, aki azonban súlyos aberrációval küzd, és bár a besúgói nyilatkozat aláírása ellenére próbálja elszabotálni az operatív tevékenységet, szimpátiánkat nem tudja kiváltani. Mellettük még két bravúros karakterről ejtsünk szót: a zenész zsenigyerek, Ferike (az előadásban Stefanovics Angéla emlékezetes játékában), illetve az unott és szemtelen pincér (Thuróczy Szabolcs megformálásában), akihez hasonlóval mindnyájan találkoztunk már.

A Titkaink után Pintér Béla már nem tudta megütni az ily módon rendkívül magasra emelt lécet. Az Átriumban bemutatott BÁRKIBÁRMIKOR nem futott nagy szériát, hamar le is került a műsorról. A Fácántánc egyfajta visszatérés a Kaisers TV, Ungarn nagy sikerű alternatív történelmi fikciójához, jóval kevésbé sikerülten. A fikciós idő és tér a török kiűzése utáni Vas megye (a darabban az 1695-ös év kerül megnevezésre), a helyszín a Simon Ferenc Állami Nevelőintézet és Szakmunkásképző, főszereplőnk pedig az intézetet diktatórikus módszerekkel irányító Erzsi néni. Vas megye a keleti uralom után – igazi kompország módjára – a Nyugathoz evez át, de a külső hatalmon kívül semmi nem változik. Bár a darab hemzseg az abszurd és változóan humoros ötletektől (nőből férfivé vedlő Gabi néni, nyulakat tenyésztő és füvet terjesztő török, vagy épp maga a fácántánc), egyértelmű, túlzottan is egyértelmű, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország allegóriájáról van szó. Pintér Bélának nem sikerült olyan finoman egybefűzni a múltat a jelennel, mint a Kaisers TV, Ungarnban vagy a Titkainkban: itt minden túl direkt, különösen az Iszlám Állam és a migránsprobléma beleerőltetése.

Utóbbi tematika a következő darabban, a Szívszakadtigban is megjelenik, ezúttal még hangsúlyosabban, ami nem véletlen, hiszen 2017-ben került bemutatásra. A Szívszakadtig még eklektikusabb, dramaturgiailag még szétesettebb, mint a Fácántánc; egy kvázi rövidített szappanopera, amelyben váratlan fordulatok sorjáznak egymás után, de egyetlen egészestésnek szánt darabban ez nagyon sok. Pintér Béla beszél ugyan az országban elharapózó idegengyűlöletről, de igazán ütőset vagy lényegit nem tud mondani róla, megreked a szomorúan vicces bemutatásnál.

A Katonában a Katona társulatával bemutatott A bajnok kimaradt a válogatásból, mivel zenés előadásról van szó (az ígéretek szerint majd lemezzel együtt adják ki a szövegkönyvet), a másik bemutató, A bajnokot ért politikai jellegű támadásokra válaszul keletkezett Ascher Tamás háromszéken viszont olvasható a kötetben mindjárt két változatban is: a rövidebb színpadi, illetve a hosszabb szerzői változatban. Ez a megkettőzés ugyanakkor kissé fölöslegesnek tűnik, hiszen a szerzői változat is jelöli, mely részek nem kerültek be a Katona színpadán előadottakba, így aki a színpadi változatra kíváncsi, annak egyszerűen elég lenne átugornia ezeket a sorokat.

Az Ascher Tamás háromszéken több szempontból is visszatérés Pintér Béla korai korszakába: mindenekelőtt a népzene és a néptánc fontos szerepét, a vidéki helyszínt, vagy éppen a verses beszédet tekintve. De ez a visszatérés valójában önironikus, hiszen a fiatal Pintér Béla maga is megjelenik a drámában mint lelkes néptánc- és népdalgyűjtő, aki a Katonavárosi Kaposa Színházban Csehov Három nővérét népdaloperaként viszi színre, és nagyot bukik vele. De saját maga mellett kap fricskát a főszereplő, Máté Gábor és a címszereplő, Ascher Tamás, illetve Tegerdy Áron képében a hatalomhoz törleszkedő, hazafiaskodó, ámde nem túl tehetséges művészek is. Az Ascher Tamás háromszéken igazi alkalmi darab, amelyet a Katona és a Pintér Béla és Társulata törzsközönségén kívül más nem is nagyon érthet; jópofa fricska A bajnokot támadó jobboldali újságírók felé (egyikük ugyanis azt vetette fel Pintér Bélának, miért nem Máté Gábor nőügyeiről készít előadást), de maradandó értéke nem lesz.

Ez az Újabb drámák darabjai közül egyedül a Titkainkról mondható el, amely valószínűleg ötven év múlva is az egyik legjobb kórkép lesz a mindenkori Magyarországról.

Pintér Béla: Újabb drámák. Saxum, Budapest, 2018. 344 oldal, 3950 Ft

B. Kiss Csaba

A szerző: B. Kiss Csaba

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: