Bűnös város

2019 június 3. 14:10

Tar Sándor regényének újabb adaptációjában a rendszerváltás utáni kismagyar valóság idéződik meg.
Tar Sándor az 1990-es évek közepén, a nem olyan régen rendszert váltott Magyarországon írta meg bűnügyi regényét vagy – Bán Zoltán András kifejezésével – bűnregényét a Beszélő pályázatára. A mű előbb folytatásokban látott napvilágot, majd később könyv alakban is megjelent, gyarapítva ezzel a magyar krimikötetek nem oly népes táborát. A szegények világát jól ismerő, novellista Tar persze nem Arthur Conan Doyle vagy Agatha Christie nyomdokain járt: nem annyira egy bűncselekmény kilogikázása érdekelte, inkább érzékletes tablót nyújtott a rendszerváltás utáni Magyarországról egy fiktív magyar városban történt rejtélyes haláleseteken és gyilkosságokon keresztül.

Patkányok helyett itt mérgezett galambok terjesztenek kórt, a hullaházak megtelnek a járvány áldozataival, miközben a rejtélyes Nyúlszájú szaporítja tovább a halottak számát. A rendőrség – élén az Ezredessel – tehetetlen, így kénytelenek visszahívni az ideiglenesen parkolópályára tett, bánatát alkoholba fojtó Molnár ezredest, hogy derítsen fényt a mérgezett galambok és a gyilkos Nyúlszájú rejtélyére. A számos szálból felépülő regény igazi főszereplője azonban a meg nem nevezett város, amely alámerült a Bűnben – Tar egyfajta krasznahorkaisan apokaliptikus hangulatot teremt, az olvasót pedig az izgalmas krimiszál mellett a regény metafizikus világa is magával ragadja.

Gothár Péter mostani rendezése előtt bő két évvel Mikó Csaba és Horváth Csaba már elővette a regényt a Stúdió K számára. Míg az ő változatuk a regény minél átfogóbb, hűséges adaptációját igyekezett adni, Németh Gábor szövegváltozata sok szálat elhagy, és a befejezést is radikálisan megváltoztatja. Gothár Péter a maga tervezte izgalmas, többosztatú díszletben, Tihanyi Ildi korhű jelmezeivel és kamionosbajuszok arzenáljával a 90-es évek Magyarországát idézi meg, mindenekelőtt a fakabátok couleur localját, akik szolgálnak és vétenek, éppúgy megmártózván a bűn fertőjében, mint a város maga.
A sok szál már a regényben is koncentrált figyelemre kényszeríti az olvasót, és bár a Katona Kamrájában látható előadásban jelentősen egyszerűsödik a szövevényes történet, még mindig sokszor nehezen követhető. Ennek egyik oka, hogy míg egyes jelenetek és szálak túlságosan kiemelkednek, kihangsúlyozódnak – például a rendőrök garázdálkodásainak bemutatása a kelleténél hosszabbra látszik nyúlni –, addig más szálak éppen hogy csak felvázolásra kerülnek, de igazi értelmet nem nyernek az előadás egészén belül. Ilyen például a Négernek becézett fiatal fiú és barátnőjének sztorija, amely a Mikó–Horváth-féle változatban nagy hangsúlyt kapott, Némethnél és Gothárnál viszont elsikkad, és fölösleges koloncként lóg.

Ennél is problémásabb viszont az, hogy a főszereplők sem öltenek igazán karakteres arcot. Míg a Stúdió K előadásában Nagypál Gábor emlékezetesen hozta az alkoholizmusba merült, ám jobb pillanataiban kiváló zsarut, addig Fekete Ernő mintha nem találná helyét a szerepben, a figura kissé szétfolyik, és nehéz eldönteni, hogy egy egykor szebb napokat látott, de lezüllött rendőrt látunk, vagy egy tutyimutyi alakot, aki korábban sem volt szakmája gyöngyszeme.

Kocsis Gergely az Ezredes és Pelsőczy Réka Malvin szerepében már jóval karakteresebbek, Mészáros Béla Csiszárja viszont elnagyoltnak tűnik. A regényben a Molnár és Malvin összemelegedésének, illetve Molnár és Csiszár rivalizálásának a története az emberileg legizgalmasabb mozzanatok, az előadásban viszont egyik sem tud markáns körvonalakat venni.

Bezerédi Zoltán gonosz, méregkeverő öregembere izgalmas karakterszereplője a történetnek, Mészáros Blanka több kisebb szerepben is jó komikus jellemrajzokat mutat be, Ujlaki Dénes és bandája pedig humoros, ámde nem túl fontos mellékszál: inkább hangulatfestő elemként, mint a sztorit előmozdító fogaskerékként van jelen.

Az egész előadásra jellemző, hogy a hangulatteremtés, a világábrázolás az inkább erős tényező – bár ez nem a Tar-regény apokaliptikus világa, inkább a kismagyar valóság realista, sőt naturalista ábrázolása –, a történet és a karakterek felületesek, odavetettek maradnak. Gothár színházi rendezéseinél ez ugyanakkor nem szokatlan, a saját rendezői világ megteremtése gyakran megy a kidolgozás rovására. A szürke galambban is ez történik, de az atmoszféra ezúttal kellően érdekfeszítőnek bizonyul ahhoz, hogy végig élvezhető legyen az előadás. Tar Sándor krimije most is jó színházi alapanyagnak bizonyul.
 
(2019. május 17., Katona József Színház, Kamra)

B. Kiss Csaba