Home / Megnéztük / Dosztojevszkij a könyvtárban, Esterházy a padláson
Dosztojevszkij a könyvtárban, Esterházy a padláson

Dosztojevszkij a könyvtárban, Esterházy a padláson

2019. június 18. 14:30

Az Ódry Színpad egy Dosztojevszkij- és egy Esterházy-bemutatóval zárja az évadot. Egy dramaturgként végzett rendező–tanár és egy rendezőként bemutatkozó dramaturghallgató. Egy régi klasszikus a könyvtárban és egy nemrég elhunyt klasszikus a padláson.

Miközben Zsótér Sándor saját osztályával Dosztojevszkij méretében és esztétikai nagyságában is hatalmas utolsó művét, a Karamazov testvéreket vette elő saját osztályával, és állította színre a színművészeti egyetem könyvtárában, a dramaturghallgató Dohy Balázs a padláson Esterházy Péter 2006-ban írt darabját, a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokat keltette életre Pogány Judit és Hajduk Károly főszereplésével. A világirodalom egyik legnagyobb regénye és Esterházy Péter kevéssé dramatikus, velejéig posztmodern – ahogy a szerző definiálta – dramolettje: két anyag, amelyek különböző okokból, de nehezen adják magukat a színpadi megvalósításnak.

©Éder Vera

Dosztojevszkij több száz oldalas műve inkább a méretét tekintve nevezhető kihívásnak, de a hitről és hitetlenségről, a halál utáni lét vagy nemlét és az erkölcs viszonyáról szóló filozófiai elmélkedések is nehezen fejthetők ki és emészthetők meg egy színházi előadás szűkre szabott idejében. Ugyanakkor van egy izgalmas bűnügyi és családtörténet, kiválóan megrajzolt, karakteres figurák, erőteljes párbeszédek és sodró erejű érzelmek, melyek mind színpad után kiáltanak.

A kiáltást meg is hallja a színpad, ezúttal a színmű könyvtárának szűk és jelentősen behatárolt tere, amelyben Zsótér szövegközpontú előadást rendez: a párbeszédek uralnak mindent, na meg a végét egy hosszas monológ. A sztarec szerepében is feltűnő, osztályát a közönség soraiból némán végig instruáló Zsótér most is nagy kihívás elé állítja növendékeit, akiknek jórészt teljesen eszköztelenül kell láthatóvá tenniük a nagyregényt.

Mint közönség inkább látom ezt egy iskolai feladat abszolválásának, mint önálló, valóban a széles publikumnak szóló előadásnak, pedig Zsótér nem egyszer rendezett az Ódryn olyan előadást, amit egy „rendes” színházban is megirigyeltek volna – gondolok itt például az ifjabb Vidnyánszky Attila fémjelezte osztály Hamletjére, vagy az őket követő osztály Sirályára. Ezúttal azonban hiányzik a reveláció, az áttörés, korrekt leckefelmondást látunk, valóban színpadra érdemes fiatal színészekkel.

©Éder Vera

Nem mennék végig az egész színlapon, csak egy-két emlékezetesebb alakítást emelek ki. A brutális apa szerepében Szalay Bencéét, akit ha máshonnan nem, A Viszkis című film címszereplőjeként ismerhetünk; több női szerepben Nagy Katicáét, akire pedig Reisz Gábor Rossz versekjéből emlékezhetünk. De érzékeny alakítást nyújt Koroknai Sándor Alekszejként és Koller Krisztián Szmergyakovként, a legkeményebb feladat ugyanakkor Fehér Andrásé, aki az Iván által megálmodott ördögöt, majd a megőrülő Iván Karamazovot is eljátssza – igencsak erőteljes monológgal zárva az előadást.

Esterházy más, bár korántsem kisebb kihívás elé állít. Darabjában alig történik valami, azt leszámítva, hogy Rubens, a nagy festő átadja lelkét a teremtőjének. Majd elkezdődik a dráma. Merthogy az egész posztumusz: a művész kiterítve fekszik, fia gyászolja, vagy inkább vádolja, ami nincs igazán Rubens ínyére, nyugodna már. „Imádkozzatok / ahogy egy halott jelenlétében / illik / és veszekedjetek az örökségen / ahogy egy halott jelenlétében / szükségszerű” – utasítja rendre fiát.

De feltűnik itt egy angyal, egy festősegéd, Bacchus isten, és hogy még cifrább legyen a társaság, Kurt Gödel osztrák matematikus, aki a nemeuklideszi geometriával hozakodik elő, pedig nem is szakterülete. Az eredeti műben, melyet több, mint tíz éve Szikora János rendezésében mutattak be először a Pesti Színházban, Rubens – ahogy a valóságban is – köszvényébe halt bele, a mostani változatban már – ahogy a szerző, Esterházy Péter – hasnyálmirigyrákba. Komán Attila dramaturg és Dohy Balázs a Hasnyálmirigynaplóból emelt át részeket a most színre vitt változatban, egyfajta hommage-ként a három éve elhunyt írónak.

©Éder Vera

A darabban Rubens jelenítené meg az érzéki élvezetekkel jó viszonyban lévő nagy művészt, aki a kis részleteket tanítványaival festeti meg, de a seggeket – főleg a női seggeket, de a lovakét  is – soha nem adja másnak. Gödel ellenben az elvont matematikus, aki sem enni nem szeret, sem a nőkért nem rajong különösebben – egyszóval, aki az érzéki világ helyett az absztrakt tézisek nemteljességét választja.

Aztán mintha erre rímelődne rá az euklideszi és a nemeuklideszi matematika kettőssége: az euklideszi Rubens világa, ahol egy pontban csak egy párhuzamos húzható, a nemeuklideszi Gödelé, ahol pedig végtelen sok. De ezt a geometriai bölcselkedést nem kell túlságosan komolyan vennünk: a matematikusként végzett Esterházy inkább csak eljátszik az euklideszi–nemeuklideszi világ kettősséggel, a dráma sava-borsa valójában a nyelvvel való játék, illetve a nyelvi és nem nyelvi poénok – sikerültebbek és sikerületlenebbek –, melyek egymást érik ebben a posztmodern komédiában.

©Éder Vera

Pogány Judit igazi karaktert teremt a kissé elvontan megrajzolt Rubensből, ahogy teszi ezt Hajduk Károly is Gödellel – mindketten kiválóan találják meg a színházi kulcsot a posztdramatikus szöveg alakjaihoz. Ők és a fiatalok: Mentes Júlia, Lengyel Benjámin, Kenéz Ágoston a mellékszerepekben, illetve a hárfán kísérő Ferge Elizabet Dohy Balázs instrukciói alapján jól építik föl az Esterházy-dráma sajátos világát, izgalmas, valódi színházat teremtve.

Ha a könyvtár és a padlás között kellene választani, ezúttal utóbbit javasolnám.

2019. május 26 és 31., Ódry Színpad

B. Kiss Csaba

A szerző: B. Kiss Csaba

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: