Home / A függöny mögött / Interjúk / “Fölpezsdítő azt érezni, hogy valamit át tudsz adni!” – interjú
“Fölpezsdítő azt érezni, hogy valamit át tudsz adni!” – interjú

“Fölpezsdítő azt érezni, hogy valamit át tudsz adni!” – interjú

2019. június 27. 17:42

Az évad végén Vass György, a friss Jászai-díjas színésszel beszélgettünk, aki még a Székely Gábor vezette Új Színházban kezdte a gyakorlatát, melyet máig is “otthonának” tekint. Szóba került az elbújásként játszott játék, az átadni tudás öröme, a Világszép Nádszálkisasszony gyermekien felnőtt meséje, a rendezés “komolytalan komolysága”, egy készülő másik gyermekien komoly mese és a színészet eszköztelenül is totális léte…

  • A játékról, játszásról mi jut először az eszedbe?
  • A menekülés a hétköznapiból egy egészen más világba. Terápia, gyógyszer, ahogy  néhány költő is mondja: a vers a legjobb gyógyhatású készítmény. Ilyen a színház is vagy a játék. A gyermek is a játékon keresztül dolgozza fel az élményeit: amikor eljátssza, hogy az ő verseny- autója győz, akkor tulajdonképpen ő maga győz. Vagy akár ha locsol, gyógyít, temet, nevel, akkor is mindig önmagát önmagának játssza, mert szeretné megérteni a körülötte zajló világot.
  • Mikor kezdődhetett nálad a játék, mint elbújás, a játék, mint menekülés?
  • Körülbelül akkortól, mióta az eszemet tudom. Talán akkortól, mikor már járni tudtam, és Újszegeden elmentem a játszótérre. Tisztán emlékszem, hogy mindig várat építettem, vizesárokkal, de nem engedték, hogy vizet vigyek a homokozóba, mert sáros lesz a ruhám. Közben pedig semmit sem ér a vizesárok víz nélkül… Hisz abba a játékrendszerbe, amit kialakítasz magadnak, a lehető legtöbbet szeretnéd beletenni, amit csak tudsz a világról.

…hajlamos vagyok befelé fordulni, akkor is, ha jó szerepeket jól játszom el, jó rendezőkkel – olykor ezekből a hullámvölgyekből a hajamnál fogva kell kirángatnom magamat. Amikor van egy-egy jó, érvényes megszólalásod a színpadon, az elég sokáig képes örömmel eltölteni – pláne, ha azt a megszólalást magam is százszázalékosnak érzem, ami persze elég ritka.

  • A homokvárból, vizesárokból aztán hogyan lett színmű és színház?
  • Sok-sok véletlen útján. Például annak idején írtam egy színdarabot az osztályunkról, amit elő is adtunk, akkor még voltak kulturális seregszemlék, ahol mindenki előadhatta versben, mesében, színdarabban azt, ami a szívét feszítette. Aztán jött Szentes, a középiskola, ahol ott volt László Zoltán, Majtényi András, Keserű Imre, Dózsa Erzsébet, aki egyszer felhívott a konyhájába, ahol mutatott egy József Attila verset, és figyelmeztetett, hogy jó lenne, ha ezt elmondanám. Talán ekkor éreztem, hogy igen, én esetleg ezt a verset át tudnám adni. Fölpezsdítő azt érezni, hogy valamit át tudsz adni!

@Szokodi Bea

  • Elsőre sikerült a felvételid?
  • Nem, egy év kimaradt, de nem volt rossz ez az egy év, mert Békéscsabára mentem, ott akkor volt a színháznak egy stúdiója. Akkor úgy hívták: Regionális Színházért Alapítvány.  Soltis Lajos volt az osztályfőnököm,  nagyon nagy tehetségű színházi ember volt ő, vele együtt aktívan nagyon jó dolgokat csináltunk. Aztán ez után az egy év után jött a főiskola.
  • Aztán hogyan kerültél ’96-ban gyakorlatra az Új Színházhoz?
  • Óriási szerencsém volt: amikor  végzős voltam, akkor végzett a rendező-osztályban Schilling, Rusznyák, Réthly, és mi játszottuk el az ő rendező vizsgáikat  Pelsőczy Rékával, Rába Rolanddal, Elek Ferivel…és Székely Gábor jött, és sorra nézte ezeket. Valahogy nem is merült  más föl olyan nagyon, és én borzasztóan örültem, hogy oda kerülök gyakorlatra. Székely Gábor egy olyan megkerülhetetlen sarokköve a színházi életünknek…
  • Aztán olyan jól sikerült az a két év gyakorlat, hogy te azóta is társulati tag vagy ott. Hogyan alakult, hogy sem az élet, sem te magad nem “forgatódtál ki” erről a helyről? – hisz ma már ritka, hogy valaki a rendszerváltás után pályakezdőként stabilan egy társulatnál maradjon.

Bizonyos helyzetekben nagyon ébernek kell lennie a színésznek, és szóvá kell tennie azt a rendezőnek, ha a próbafolyamatban valamivel nem ért egyet. Vannak pillanatok, amiket nem szabad elszalasztania egyetlen színésznek sem. Ha elszalasztod ezt a pillanatot, akkor lehet, hogy nagyon sokáig kell olyan dolgokat csinálnod, amivel nem feltétlenül értesz egyet.

  • Én azért játszom más színházakban, más színházi egységekben is: a Neptun Brigáddal, az RS Színházban, a Mannával, a Játékszínben, a Tháliában – valahogy az az épület biztonságot ad…
  • …mint ahova mindig vissza tudsz térni?
  • Igen, azt hiszem. Persze Márta Istvánnál sem volt “kvázi” társulat, azaz nem voltak olyan rendezői a színháznak, akik folyamatosan rendeztek volna nálunk. Ez természetesen egyben azt is jelentette, hogy Ács Jánostól, Kiss Csabától  a külföldi rendezőkön át mindig jöttek, jöttek új és új rendezők – olyan ez, mintha mindig más helyre mentem volna.
  • A pályakezdésed óta eltelt huszonegynéhány évben mikor érezted azt, hogy a “helyeden vagy”, és mikor azt, hogy esetleg kevésbé?
  • Ez egy folyamatos hullámvasút. Egyébként is hajlamos vagyok befelé fordulni, akkor is, ha jó szerepeket jól játszom el, jó rendezőkkel – olykor ezekből a hullámvölgyekből a hajamnál fogva kell kirángatnom magamat. Amikor van egy-egy jó, érvényes megszólalásod a színpadon, az elég sokáig képes örömmel eltölteni – pláne, ha azt a megszólalást magam is százszázalékosnak érzem, ami persze elég ritka.

@Szokodi Bea

  • Milyen a jó, befelé forduló színész?
  • Nem hiszem, hogy bárkihez is szerencsés volna hasonlítanom magam, de jó, befelé forduló színésznek gondolom például Őze Lajost, és ehhez nincs is mit nagyon hozzátenni. Ő  olyan egyéniség volt a maga nehézségeivel együtt, aki irigylésre méltó volt és utánozhatatlan, lenyűgöző és taszító  egyszerre, ám megkérdőjelezhetetlen.
  • A saját befelé fordulásod  hátrányt vagy inkább előny jelentett?
  • Csak hátrányt! – azt gondolom. Bizonyos helyzetekben nagyon ébernek kell lennie a színésznek, és szóvá kell tennie azt a rendezőnek, ha a próbafolyamatban valamivel nem ért egyet. Vannak pillanatok, amiket nem szabad elszalasztania egyetlen színésznek sem. Ha elszalasztod ezt a pillanatot, akkor lehet, hogy nagyon sokáig kell olyan dolgokat csinálnod, amivel nem feltétlenül értesz egyet.
  • Sokszor láttad, érezted ennek a következményét?
  • Rengetegszer ott van bennünk, színészekben  a megfelelési kényszer.
  • …és az is lehet, hogy neked van egy sajátos perverziód: téged az visz előre, ha beraknak egy “karámba”, ahonnan ki kell törnöd, nem?
  • Lehet, de biztosan kell, hogy legyen benne valami örömöd, még ha az csak egy félmondatnyi is…

Tisztán emlékszem, hogy mindig várat építettem, vizesárokkal, de nem engedték, hogy vizet vigyek a homokozóba, mert sáros lesz a ruhám. Közben pedig semmit sem ér a vizesárok víz nélkül… Hisz abba a játékrendszerbe, amit kialakítasz magadnak, a lehető legtöbbet szeretnéd beletenni, amit csak tudsz a világról.

  • Félre ne érts: nem gondolom egy pillanatig sem, hogy szolgalelkű lennél…
  • A színészetbe sok minden beleférhet, de a szolgalelkűség hosszútávon biztosan nem.
  • Mik a nyári munkaterveid?
  • A Manna Produkció előadásaként játsszuk már kilenc éve a Világszép Nádszálkisasszonyt, és ennek “második” részeként jönne Az ördög három aranyhajszála – eddig úgy néz ki, hogy nem is játszani kéne benne, hanem rendezni, ami  egészen nagyszerű kihívás! Hisz akkor már nem egyetlen szerepet kéne eljátszani, hanem mindet, legalábbis fejben,és persze összeilleszteni a szálakat. Kigondolni, hogy ez most mennyire szól vagy nem szól gyerekeknek, hisz a Világszép kapcsán láttuk, hogy legalább annyira szól a felnőtteknek, mint a gyerekeknek.

@Szokodi Bea

  • …a mese nem feltétlen korosztály függő.
  • A Világszép Nádszálkisasszony kapcsán annak idején még viccelődtünk is: kis termetű felnőtt nézők. Érzékenyebbek. Közvetlenebbül reagálnak, és semmi nem kerüli el a figyelmüket. Hálás vagyok, hogy játszhatom, részese lehetek ennek, mert hátborzongató érezni azt, ahogy átfut a kis lelkükön. A Világszépe feltölt,  valóságos vérátömlesztés!

Nem hiszem, hogy bárkihez is szerencsés volna hasonlítanom magam, de jó, befelé forduló színésznek gondolom például Őze Lajost, és ehhez nincs is mit nagyon hozzátenni. Ő  olyan egyéniség volt a maga nehézségeivel együtt, aki irigylésre méltó volt és utánozhatatlan, lenyűgöző és taszító  egyszerre, ám megkérdőjelezhetetlen.

  • Ebben a most készülő előadásban inkább játszanál, vagy inkább rendeznéd?
  • Játszanék benne inkább. Nagyon bonyolult dolognak tartom a rendezést… Ne kezdjen senki könnyelműen a húrok pengetésébe…- és itt meg végképp. Annyi kamuval találkozik a színész, hogy miért rendeznek emberek… Ennek a kamunak még a látszatát is szeretném elkerülni.  Rendezhettem A Noszty fiú esetét, és bizton állíthatom, hogy az utolsó szóval, hangsúllyal is el tudok számolni, hogy miért úgy van benne, ahogy.
  • …és hát a színészet, a karakterformálás kevésbé viseli el magán a mellébeszélést, nem?
  • A színészet konkrét, ám ha a rendezésben már túl sok a kompromisszum a konkrét rendezői szándék kárára, akkor ott is azt látom már, hogy az is valamiképp elveszett. Persze, lehet azzal mentegetőzni, hogy ez egy másik iskola, egy másik rendezői metódus…- de valahogyan máshogy még sincs értelme. Vagy legalábbis számomra nincsen értelme. Abban a teremtő erőben hiszek, ami ott van a Mi lett a nővel?-ben – amit az RS 9-ben játszunk, – ahol ott van három színész, három hangvilla, és azzal mindent el lehet játszani, mindent. Mert ha nem szívvel-lélekkel jászunk, rendezünk, akkor inkább maradjunk otthon!

Csatádi Gábor

@Szokodi Bea

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: