Home / Megnéztük / Akiért a harang szól
Akiért a harang szól

Akiért a harang szól

2019. június 28. 12:10

Az előadások közben megszólaló, bosszantó harangszó ezúttal önálló szerepet kapott a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Bezerédi Zoltán rendezte Tótékban. Kár, hogy ez volt az a mozzanat, ami a leginkább emlékezetes marad az előadásban.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon egy dolog biztosan örök: a pontban este 8 órakor megszólaló harang a szomszédban lévő templomban. Mivel a színházi előadások itt rendre fél 8-kor kezdődnek, esélyünk sincs, hogy ne hallgassuk végig az öt percen át tartó, előbb öblös, mély, majd vékony, cincogó hangon megszólaló harangokat. A legtöbb előadás ilyenkor úgy tesz, mintha mi sem történne, bár volt már rá több példa is, hogy pont a harangozás idejére esett egy azzal jól összepasszoló jelenet, amit a színészek ki is használtak.

©Kelemen József

A Szegedi Nemzeti Színház Bezerédi Zoltán rendezte Tótékját azonban egyáltalán nem érte készületlenül a harangszó, ellenkezőleg, a társulat előre számított rá, és beépítette az előadásba. Tehette ezt már csak azért is, mivel komédiáról beszélünk – még ha groteszk tragikomédiáról is –, s ilyen esetben nyilván szélesebb a lehetőségek tárháza, mint egy drámaibb mű esetén. És tehette azért is, mivel a darab egy kis magyar faluban játszódik, ahol hasonlóan nehéz nem hallani a harangszót, mint a Városmajorban.

A szegediek vendégjátékán épp akkor szólal meg a harang, mikor a frontról megérkező őrnagy arcát kezébe temetve, bőröndjén ülve várja a Tót családot, akik aztán a harang hangjára ájtatosan megállnak és maguk elé merednek, miközben a darabban egyébként is szereplő Tomaji plébános sietős léptekkel igyekszik a templomba – késvén a miséről, amit ő van épp celebrálandó.

Némi malíciával azt is mondhatnám, hogy ez a harangozós betét az egyetlen, amit Bezerédi Zoltán rendezése hozzáadott a színházak repertoárján meglehetősen gyakran szereplő Örkény-drámához (illetve kisregényhez, hiszen eredetileg annak íródott, és olykor azt adaptálják színpadra, mint néhány éve Mácsai Pál az Örkény Színházban). Bár, az igazat megvallva, néhány Tóték megnézése után az az érzésem, Örkény klasszikusa nem az a drámai mű, ami nagy rendezői kísérletezésekre teremtene lehetőséget, mivel története meglehetősen egyszerű, szikár és zárt.

©Kelemen József

Bezerédi ugyanakkor mégis próbálkozott egyfajta újraértelmezéssel, méghozzá egy új befejezéssel, ami persze más értelmezést ad a darab egészének, de nem az egyes részeinek. Hogy mi ez a változtatás, azt persze nem spoilerezném el itt, csak annyit jegyeznék meg virágnyelven, hogy az örkényi groteszk a legvégén camus-i abszurdba fordul.

Miközben a rendezőnek nincs tág tere a darab színpadi megvalósítását illetően, a színészek kiválasztása annál fontosabb, különösen Tót és az őrnagy szerepére. Nehéz persze olyan zseniket összeválogatni, mint Fábri Zoltánnak sikerült a Sinkovits Imre és Latinovits Zoltán főszereplésével készült Isten hozta, őrnagy úr!-ra, és ez nem is kérhető számon egyetlen rendezésen sem. Gömöri Krisztián az őrnagyként és Borovics Tamás Tótként derekasan helyt áll a színpadon, de bizonyára nem az ő párosuk lesz az, amelyre emlékezni fogunk a Tóték felidézésekor.

Az előadás egészét is leginkább a jófajta középszer jellemzi: az a fajta előadás ez, amire nyugodtan el lehet vinni a gimnazistákat Örkény István munkásságát megismertetendő, de a sokat látott színházrajongók nem fognak aha-élménnyel távozni. Az inkább a Katona színészeként ismert és kedvelt Bezerédi a budapesti művészszínházi közönség körében jól ismert munkatársakat nyert meg az előadáshoz.

©Kelemen József

Bíró Bence látja el a dramaturgi feladatokat, Khell Csörsz kis dombot formáló díszlete jól szolgálja az előadás céljait, Rozs Tamás zenéje és a színpadon végig jelen lévő zenekara a magyar vidék hangzó kincsét igyekszik megidézni. Bezerédi jól teremti meg a falusi közeget plébánossal (Pálfi Zoltán), félnótás postással (Vicei Zsolt), rossz hírű nővel (Molnár Erika) és együgyű szomszéddal (Tóth Ádám), és persze a Tót családdal, a tűzoltóparancsnok családfő mellett a fiáért a kezét tűzbe tenni is képes Tótnéval (Szilágyi Annamária) és a kislányosan naiv Ágikával (Sziládi Hajna).

Az örkényi tragigroteszk most is hat, mégis azzal az érzéssel távozunk, hogy már jó párszor láttuk ugyanezt.

2019. június 14., Városmajori Szabadtéri Színpad

B. Kiss Csaba

A szerző: B. Kiss Csaba

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: