"Számítsunk egy tipikusan könnyed előadásra, aztán lepődjünk meg: nahát, ezt nem is gondoltuk volna!" – interjú

2019. július  3. 23:55

Most pénteken, július 5-én a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkció közös előadásának, a Becéző szavaknak lesz a premierje Szentendrén Kocsis Gergely rendezésében. A rendezővel és az előadás egyik szereplőjével, Horváth Illéssel beszélgettünk utolsó szavakról, „energia-vámpírságról”, idilli próbafolyamatról, a fojtogató szeretet feszültségéről, a sírnivaló és nevetnivaló jól eltalált, analizálhatatlan elegyéről, a könnyed, nyáresti darabokról és a meglepetést okozni tudásról…

• Melyikőtök mennyire érzi magát olyan embernek, akinek fontos, hogy övé legyen az “utolsó szó”?

• Gergő: Nem érzem magam ilyennek, át is adom a szót Illésnek.

• Illés: ….én meg neked, hisz mégis te ülsz most abban a “székben”, legyen most tiéd az utolsó szó.

Emberspecifikus darab. Nincsen benne semmi forszírozottság, generált feszültség, semmi sallang. Ezért is szerettem ezt a próbafolyamatot, a többiekkel való munkát, mert emberek tudtunk benne maradni – remélem ez majd a színpadon is látható lesz.

• …és ha rendezni kell, vagy ha színészként épp nem értesz egyet egy instrukcióval?

• Illés: Ilyen ebben a próbafolyamatban nem nagyon volt: lásd, tegnap este a próba után valami kapcsán megjegyeztem, hogy én ezzel nem értek egyet, majd két mondattal később kompromisszummal fejeztük be ezt a “vitát” – már-már idillinek mondható állapot.

• Gergő: Békés embernek tartom magam, nem szeretem a feszültséget, kompromisszumra törekszem, nem is igen merült fel a konfliktus lehetősége. De a hátralévő három napban megpróbálhatunk még esetleg valami feszültséget gerjeszteni…

• Illés: …aggasztóan harmonikus volt a próbafolyamat.

©Véner Orsolya

• A feszültség csak pejoratív lehet?

• Gergő: Sok nagyszerű kollégánál tapasztalom, hogy őket a feszültség megtermékenyíti, ihletforrás náluk – ehhez én gyengének tartom magam.

• A Becéző szavakban milyen fajta feszültség kap teret, hogyan válik a feszültség rendezővé benne?

• Gergő: Remélhetőleg folyamatosan feszültség izzik ebben a darabban, ami abból adódik, hogy egyes emberek már-már az aggódó, féltő, fojtogató szeretetig elmenően próbálnak szeretni, gondoskodni a másikról, merő jó szándékból… Lehet fojtogató szeretetnek, energia- vámpírságnak is nevezni ezt, amelynek a feszültsége végig ott vibrál majd az előadásban, azt reméljük.

• Illés: Visszatérve még az előző kérdésre, hogy jó-e vagy sem a feszültség – vannak alkotók, akiket doppingol a feszültség, mint ahogy egy cápa elől is egyre gyorsabban úszik el az ember: képes megugrani tőle saját magát, egyre jobbat, nagyobbat alkotni. Ahogy megvan a veszélye annak is, hogy egy harmonikus, nagy cigizésekkel, beszélgetésekkel tarkított próbafolyamat végén mégis meglepődünk: most akkor miért lett ez ekkora szar? Ez is, az is benne lehet a pakliban: a jó avagy a rossz hangulat egy próbafolyamat alatt nem feltétlenül determinálja a végeredményt! – lehet ez tehát  csapdahelyzet is.

Egy jó darab kiszámíthatatlan: ahol azt gondoljuk, hogy baromi vicces, ott könnyen lehet, hogy nem nevet majd senki, és ahol végtelenül meghatónak érezzük mi, ott egyszer csak felröhög majd valaki a nézőtéren. Ebben az előadásban jó pár ilyen kiszámíthatatlanság rejlik.

• Van személyes érintettségetek ilyen fajta fojtogató szeretet kapcsán?

• Gergő: Egyszerre vagyok gyermek is, szülő is, így mindkét felén ott vagyok ennek a történetnek, sokszor érzem is a személyes  megszólítottságot  a darab során – egy ilyen darabhoz persze mindenki talál valamilyen kapcsolódási pontot.

• Illés: Emberspecifikus darab, amelynek viszonyait már mindenki megtapasztalhatta a saját családi, párkapcsolati életében. Sok kapcsolódási pontot találni benne, és a darab, az előadás nagy érdeme is remélhetőleg az lesz, hogy ezeket kellő hétköznapisággal, amolyan egyszerű, de nagyszerű módon szeretné tálalni majd. Nincsen benne semmi forszírozottság, generált feszültség, semmi sallang. Ezért is szerettem ezt a próbafolyamatot, a többiekkel való munkát, mert emberek tudtunk benne maradni – remélem ez majd a színpadon is látható lesz.

• Akkor maga a darab is mentes lehet a nevelő szándéktól, a tükörtartástól, gondolom…

• Gergő: Abszolút mentes ezektől – ez egy egyszerű történet, egyszerűen előadva – bár mindenki találhat benne tükörcserepeket, vagy azért, mert hasonlókat már maga is átélt, vagy mert  szeretné elkerülni az efféle helyzeteket.

• Hogyan lehet – ha egyáltalán lehet és kell – kezelni ezeket a fojtogató szeretetből származó helyzeteket?

• Gergő: Szerencsére az én életemben nincsenek ezekhez hasonló helyzetek, így nem is tudok jó választ erre.

• Illés: Van egy tragikus fordulat a darabban – spoilerezést elkerülve, – ami aztán sok pozitív változással jár. A néző számára már feloldást jelenthet a rengeteg vicces szituáció is akár – a jó darabok egyszerre tudják: nagyon nagyot kacagtatnak, miközben a torkodra szorítják a levegőt. Egyszerre.

• Hogyan ér össze ebben az amerikai darabban a nevetés és a torokszorítás?

• Gergő: Úgy érhet össze jól, ha erre a kérdésre nem tudunk válaszolni, hisz az igazán jó darabok “hatásmechanizmusát” nem lehet analizálni.

• Illés: Egy jó darab kiszámíthatatlan: ahol azt gondoljuk, hogy baromi vicces, ott könnyen lehet, hogy nem nevet majd senki, és ahol végtelenül meghatónak érezzük mi, ott egyszer csak felröhög majd valaki a nézőtéren. Ebben az előadásban jó pár ilyen kiszámíthatatlanság rejlik.

Remélhetőleg folyamatosan feszültség izzik ebben a darabban, ami abból adódik, hogy egyes emberek már-már az aggódó, féltő, fojtogató szeretetig elmenően próbálnak szeretni, gondoskodni a másikról, merő jó szándékból… Lehet fojtogató szeretetnek, energia-vámpírságnak is nevezni ezt…

• Akkor hát ne számítsunk feltétlen egy könnyed, nyáresti darabra?

• Gergő: Nem áll hatalmamban a nyáresti darabokat minősíteni. Egy színházi előadásra számítok, mely történetesen eljátszásra kerül a szentendrei Városháza udvarán majd. Ennek ellenére különös kihívás egy ilyen előadás számára, hogy a lombok susogása, a madárfütty és a szúnyogcsapkodás közepette mennyire tudja átütni azt a bizonyos negyedik falat – kíváncsian várjuk.

• Illés: Számítsunk egy tipikusan könnyed előadásra szerintem, aztán lepődjünk meg rajta: nahát, nahát, ezt nem is gondoltuk volna!

Csatádi Gábor