Home / Megnéztük / …de profundis, avagy mi egy másik buborékból indulunk… #bánkitó0.nap #képgaléria
…de profundis, avagy mi egy másik buborékból indulunk… #bánkitó0.nap #képgaléria

…de profundis, avagy mi egy másik buborékból indulunk… #bánkitó0.nap #képgaléria

2019. július 11. 15:26   

“Léten túl is, ha szétnyílt a fátyol,/ majd e világmélyi utazástól/ reszketek, tudom.” – írja Weöres Sándor a De profundisban, és mi is ezt éltük tegnap, az idei Bánkitófesztivál első, avagy inkább 0-ik napján. Pár kép és a teljes vers egy hosszadalmas napi beszámoló helyett. …buborékból buborékba, avagy vedd fel a ritmust, a magad belső ritmusát, hogy aztán esélyed legyen mások, más buborékjainak ritmusait magadévá tenni….

“Bárhonnan is lettem, földre-űzve
ruhámból e lenti akol bűze
nem múlik soha.
Itt Istennek barma és virága
tolong egymás elevenét rágva,
szörnyű lakoma.

©Keravin Deraton

Jót aligha vártam, mégse hittem,
hogy ily nyomor zsúfolódik itten;
más csillag fia
ha egy percig kóstolna kínunkba,
mintha olvadt érc-özönbe hullna,
gőzzé omlana.

©Keravin Deraton

Kedvből búba, bánatból örömbe
lódulunk itt föl-le, föl-le, föl-le
óhatatlanul,
mint ki előtt megkínzása végett
váltogatnak, világost-sötétet,
míg megtébolyul.

Az ész itt az Észnek satnya fattya:
csak a dolgok héját tapogatja,
csontig sose jut.
Éber-álom félhomálya rajtunk,
így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,
honnan nincs kiút:

©Keravin Deraton

hisz egymáson élősködve élünk,
más halálán életet cserélünk:
a föld rendje ez.
Testvér itt a kő, fa, állat, ember,
testvért eszem lucskos gyötrelemmel
s testvérem megesz.

Kóbor macska szívja csibe vérét:
ennek halálkínját, annak éhét
egyben szenvedem.
Sziklát zúznak, föld húsába törnek:
nem fáj az a kőnek, sem a földnek,
de fáj énnekem.

©Keravin Deraton

Hogyha bármit ölnek, engem ölnek,
minden kínja, keserve a földnek
rám-csap éhesen.
Lángba légy hull: én vergődöm ottan,
százszor halok minden pillanatban
s vége nincs sosem.

Léten túl is, ha szétnyílt a fátyol,
majd e világmélyi utazástól
reszketek, tudom.
Menny sem adhat már nekem nyugalmat:
Isten fénye közt is e siralmat
mindig jajgatom.

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: