Home / Megnéztük / “Keressetek egy vékony nyakú, nagy fejű embert, és akasszátok fel azt!” #bánkitó1.nap
“Keressetek egy vékony nyakú, nagy fejű embert, és akasszátok fel azt!”  #bánkitó1.nap

“Keressetek egy vékony nyakú, nagy fejű embert, és akasszátok fel azt!” #bánkitó1.nap

2019 július 12. 19:03

…adta utasításba a szolgáinak, mamelukjainak Egger Géza Padi sahja tegnap este a Mítosz Manufaktúra nagyréti előadásán. Hiszen valakin kell, hogy csattanjon az ostor, valakit meg kell büntetni, ha már magunkon uralkodni nem tudunk.

Azonban nem is olyan könnyű az, mármint önmagunkon uralkodni, pláne akkor, ha sahként azt hisszük, hogy rajtunk kívül nem is uralkodhat, autoriter önkényúrként senki a körülöttünk élőkön. Hinni mindent lehet, szabad – elvan a gyerek, ha játszik, csak ránk ne gyújtsa a házat -, mindenki a maga lila ködében, buborékjában, faltól falig addig lehet sah, király, illiberális  despota, ameddig csak akar.

©Keravin Deraton

Ám minden hajnali, tó feletti párának, ködbuboréknak előbb-utóbb vége szakad- itt, az idei Bánkitófeszten legalábbis piszokul erre gyúrnak, gyúrnánk – elvileg. Hiszen senki sem különálló sziget, nem ártana – gondolták a fesztivál szervezők, – ha ezt ebben a négynapos offline-“demokráciában” megéreznénk, megértenénk. Addig, amíg lehet, amíg hagyják – amíg hagyjuk, legfőképp.

Az idei civil-kult programok erre a fonálra, a buborékaink egymással való kontaktálására, kooperálására, egymás buborékainak legalább a megismerésére, tudatosítására lettek felfűzve. A tóparti sétány Makró sátrában például az  LMBTQ révén tegnap délután az aszexuálisokat ismerhette meg az, aki épp két csobbanás, stégen való dinnye majszolás között betévedt a sátorba – játszani. Kérdezz-felelek formában, csapatokra tagozódva lehetett eme ismerkedősdit megejteni.

És csodák csodájára kiderült, hogy az aszexek nem frigid negyvenen túliak, nem is impotens zombik, ám még csak nem is a kasztráltak népes táborára alkalmazott, politikailag korrekt kifejezéssel illetettek. Gondolunk, vagy azt hisszük, hogy gondolunk valamit a másikról, és ennek biztos tudatában jól arrébb is húzódunk tőle. Ne tegyük, kicsi ez a Bánk, a tava is pici, ennek a négy-ötezer embernek muszáj valahogy elférnie, megférnie egymás mellett.

©Keravin Deraton

Jut eszembe buborék: azért ez az első nap igen lájtos volt még ez ügyben, hisz eleddig sem szingli hordák, sem Budaházi mély magyarjai nem néztek egymással a tó jobb és bal partján farkasszemet. Persze ez a tó, a bánki annyira tengerszemnyien kerek, hogy nekem néha úgy tetszik, mintha nem is lenne két oldala – mindig, minden oldala van. Mintha magunkat akarnánk győzködni arról, hogy egymás buborékait meg kellene ismerni: az az érzésem, hogy az egyik buborék soha nem is “ellenséges” a másik buborékkal- azaz kicsit erőltetettnek érzem azt a buborékosdit, avagy nem igazán sikerült megéreznem még a tétjét. Lehet, hogy ez csak azért van így, mert magam is egy hatalmas, atombiztos buborékban pötyögöm e sorokat??! Bökjél meg, lécci!

Bökj meg szóval, tettel, gondolattal! Tegnap este hattól az Itt és Most Társulat improvizációs színháza pont ezt tette a Bánkitógyöngye Panzióban. Mindegyikünknek, akik őket néztük, volt egy története – volt egy buborékja. Mert a történeteink, sérelmeink, az azokra  reagálásaink, viszonyulásaink nem mások,, mint a mi, másiktól elzárt, a másikkal nem mindig szívesen megosztani vágyott, saját, búra alatti világunk. Benedek György, Bernáth Tímea és Borbás Gergő itt és most, azaz: ott – tegnap este- és akkor egészen közel hozta hozzánk saját magunkat. Ekképp automatikusan, szükségképpen és megkerülhetetlenül a közönségben mellettünk ülő buborékjának világát is. Igazi “csata” volt ez, ahol a saját és a mellettünk ülő “jobb és bal” oldalai, lentjei és fentjei, takargatni valóan mindenkivel megosztott mindennapi pillanatai kerültek egymás mellé. Azok, amelyektől te, te, ő, ő és én én vagyunk,  leszünk.

©Keravin Deraton

De a legszebb, a csak hatalmas fáziskéséssel tudatosodó haszna az effajta színháznak, imprózásnak: közösséget teremt. Az egymás mellett élésünk egyéni buborékjainak egymásra ható, egymást e célból mégsem “kiszúrni” akaró buborékok rétje lesz, ahol ez a nincs két “egyformaságunk” mégis a legoptimálisabban, semmilyen más vegykonyhában ki nem modellezhető módon hatni tud egymásra.

Mert a közösség a sokszínűségből születik, és nem a jól moderált, kooperálásnak álcázott masszává gyúrásból. Hajrá Itt és Most! Itt és Most-ot minden családba, társasházba, utcába, kerületbe, de leginkább a sohasem volt parlamentarizmusunkba, oda, be abba a szemet gyönyörködtető és morálisan émelygést, undort keltő épületbe. Mert ha a hal tud a fejétől bűzleni, akkor egy Itt és Most Társulattól tudna illatozni is – ez nem lila ködös buborék fantazmagória, hanem a színház, a buborék-közösségek valóságos itt és most-ja.

Az, amelyből sosem elég, depláne amikor Szenteczky Zita-Hegymegi Máté-Pass Andrea-Kovács D. Dániel, a négy fiatal rendező most induló, alakuló új társulatának első előadását nézheted a cca. tizennégy foktól meg nem ijedve a Bánk melletti Nagyréten. Mítosz Manufaktúra címmel meseszilánkokat láttunk, már ha az ötven nézőnek kiosztott ledes zseblámpánkkal megvilágítottuk azt, akinek játéka érdekelt. És hát persze hogy érdekelt! Mítosz, mese, őstörténet szalmabálák között Egger Géza, Hajduk Károly, Kárpáti Pál, Vilmányi Benett, Terhes Sándor, Barna Lilla, Kurta Niké, Pető Kata, Lengyel Benjamin, Piti Emőke és Tóth Zsófi ezt a bálákkal körbekerített “színpadot” betöltötte meglakoló török császárokkal, akiket kútba lehet dobni, ha visszatartják a te meg az én félkrajcárunkat.

©Keravin Deraton

Gömbölyödött, kerekedett a mese, több, egyre több mese vagy mesedarab, minden mindennel összefércelődött. Hüvelyk Matyi a félős bohóccal, Padi sah az igazságos Mátyásunkkal. Azt gondolnád, hogy négy rendező öt nap alatt összekatyvaszolt konzerv jópofaságát néztem? Felejtsd el a buborék prekoncepciódat bátran. Egyetlen mese született, amibe beleszédülhettünk. Nemcsak azért, hogy eme szédülettel takarózzunk a tizennégy fokos éjszakában, hanem azért, hogy eme szédülettől megtaláljuk magunkban és a másikban a mesebuborékot fújó gyereket. Na de, hol van, volt ennek az eleje, vége, füle, farka? Sehol és mindenhol.

Ott kezdődött, ahol rá tudtál csatlakozni, és ott és úgy folytatódott az ingergazdag, kézzel-lábbal-hanggal, gitárral, bozóttal, falombbal mesélt mese, ahol ő akart. Vitt magával, mi meg mentünk utána a zseblámpáink fényének pásztáival. Sztoriban, mítoszban voltak, voltunk – más meg nincs is, mert a rét füvének, báláinak, csillagos egének és a nekünk, velünk játszókon, mesélőkön kívül megszűnt minden ,– hogy a nagy büdös semmibe kerüljünk.

E négy rendező nagy büdös semmije, meseszilánk őskáoszának nagyon is jól ismert mese darabjai mítosszá álltak össze. Egy közös mítosszá, és ebben a közösben ott lehetett az ő, a te, az én mesém – sőt: csak ezektől az egyes mítoszoktól lesz, lehet összeálló közös történetté ez a Mítosz Manufaktúra.

©Keravin Deraton

Négy fiatal, akik addig gyúrják egymást – ki ki a maga akadémikus “szögletességével” avagy női, gyermeki lágyságával, – amíg az egymást négyféleképpen, négy felől gyúrásból kreálódó masszából, káoszból teremtődik valami, ami a magyar és nemzetközi színházi életben is új, hitetlenkedést, csípőből eleve lehetetlenségnek kikiáltottat hoz létre.

Ők már tudnak valamit, amire mi csak az őseinktől öröklött fintorgással reagálunk most még. Jobban járunk, ha ma este kimegyünk, és megnézzük a ma is még kétszer látható Mítosz Manufaktúrát, mert kár tagadni: a mítosz az igazi buborékot,  közösséget teremtő, új erő! Öltözz melegen, és irány a szénabála ma este!

Utána pedig érdemes kinézni a Tábor koncertjeire, bulijaira – magam is így tettem, teszek – mert bár számos van, számos sátorban, jurtára hajazó buborékban, azért mindenki mindenhova átmegy, átjár. Őskáosz, igazi offline tér, ahol mindig találkozni ezeréves haverokkal, barátokkal. És ha rájuk köszönsz, akkor máris vége az egyszemélyes buborékodnak – legrosszabb esetben is már eggyel több buborék-társad lesz – ne bejelöld, hanem hívd meg  egy italra, hajrá. Csak öltözzetek hozzá kívül-belül melegen :)!

Csatádi Gábor

…de profundis, avagy mi egy másik buborékból indulunk…
“…az ember arra fejlődött ki, arra szocializálódott, hogy emberekre reagáljon és ne képernyőkre, kommentekre…” – interjú 
“Állítsd meg a semmit” #bánkitó1.nap képgaléria 
“Ki megszálló, mind elnyomott!” #bánkitó2-3.nap

©Keravin Deraton

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: