2019. augusztus 1.18:48

…az több is és egészen más is, mint puszta rajongás. Az efféle szerelemben szétszálazhatatlan marad  a gyermeki ragaszkodás, az anyai gondoskodás és a lánglelkű elragadtatás – legyen ez akár a városligeti körhinta körüli vagy épp az egy szoba-konyha lepusztultságában megélt szerelem. Szokol Judit rendezésében a Szentendrei Teátrumban játszott Liliomban is ez a hevülve is táplálni kész, ölelve is emelni, védeni akaró szerelem  kap egész szélesre tárt nyilvánosságot – itt a szerelem egészen mélyen is könnyed, és könnyeden is megbonthatatlan.
Félkörívben rejt el és ölel át a színpad egyetlen, ám hangsúlyos díszleteleme, a revü-függöny (látvány: Jeli Sára Luca). Ezüstös csillogása egyszerre takar el és fog közre itt mindent, mindent, ami eltakarandó, és mindent, ami takargatva is nyilvánvaló. Mintha az élet, a Liget forgataga, nyüzsgő hangyabolya lenne ez a függöny: libben-lobban átengedve a rajta átjáró szereplőket. Körhinta ez is, bár ahhoz képest “statikusabb”. Ez a fajta lelassultság jellemző az előadásra is: nem érezni a szenvedély, a túlfűtöttség iramodását. Ez az összhatás feltehetőleg tudatos rendezői szándék, mégis inkább a pillanatnyi előadás helyét kereső tétovaságaként hat.

©Deim Balázs

Mint ahogy Bakonyi Alexa Muskátnéja is inkább álomittas, elrévedező, szándékát, érzelmi “érdekeit” lomhán, mintegy fáziskéséssel érvényesítő, kommunikáló körhinta tulajdonos.  Bakonyi Alexa  erélyes tűzrőlpattantsága, az életet szerető, ahhoz gyermeki lelkesedéssel kötődő habitusa elveszik Muskátné összezavarodott alakjában – mint aki alól hirtelen kihúzták a talajt, ami után aztán minden határozottnak szánt fellépése csupán  egykedvű elfogadó megnyilvánulás – szomorkás üzletasszonya olyan csalódott, mint akinek nem jutott dinnyeföld.

Egy dinnyeföldnyi körhinta se, amely egyébiránt úgy vonzaná és vonzza is az ölelésre, cirógatásra kiéhezetteket, ahogy Julikát (Rusznák Adrienn) és Marikát (Jókai Ági). Hisz ebben a revü-függönyös, körbe-körbe forgó múltszázadian is mai, és maian is múltszázadi ligetországnyi vurstli üzemünkben pont az emberi gyengédség, a lélektől lélekig tartó kapcsolódás az, ami nincs.

Már vagy még nincs – nem is tudni, talán Molnár Ferenc sem tudta, csak a hiányát írta körbe metszően élesen, szerelmi vágyódásokkal kipárnázottan. Rusznák Adrienn Julikája ebben a nem tudható, nem tapintható érzelmi nincsben, hiányban teremt valami kitörölhetetlenül valósat, érzelmi kötődésből, anyai szeretet-szerelemből épített kézzelfoghatót, az életnek, a szerelemnek biztosat, kimozdíthatatlant adót.

©Deim Balázs

Játékában a szerelem egyszerre apadhatatlan lángolás, parázsló hevület, melyet sem verés, sem közöny, sem érzelmi gyermekdedség nem képes sem csitítani, sem kioltani. Rusznák Adrienn Julikája biztos pont ebben az érzelmi-értelmi, létállapotnyi körhinta valóságban:  az ő szerelme táplál. Táplálja a másikat önmagával, mely táplálás saját magának is értelmet, erőt és célt ad – értelmet, erőt és célt ott és akkor, ahol talán semmi ilyesmi nem volt, és nem is lesz sohasem – mert a látszat hintalovait, a szakadatlan körbeforgást, a  másik  hatalommal való  manipulálását, az érzelmi és gazdasági zsarolást e körhinta vircsaftban balgaság lenne értelemnek, erőnek és célnak hinni, látni.

Hisz itt Géczi Zoltán Liliomja is egykedvűen sodródik. Nem igazán hozza lázba e tápláló szerelem. Inkább csak csapódik hozzá, számára amolyan bolygófény vagy fény bogár jellegű Julika hetykén, öntudattal megvallott ragaszkodó szerelme. Mintha sem Muskátné, sem Julika nem tudná lázba hozni – legfeljebb Ficsúr (Jegercsik Csaba) nem tiszta pénzszerzési, azaz rablásra bazírozó invitálása.

Számára a szerelem olyan esetlegesen megfogható, aztán mégis tovább haladó, mint a körhinta szemünk előtt elsorjázó, körbekeringő hintalovai. Minek egy konkrét kiszemeltre “felülni”, hiszen kisvártatva majd úgyis jön egy következő – vagy nem, de ez mindegy is.

©Deim Balázs

Erre a megfogható ám megfogni mégsem érdemesre játszik rá Szegvári Júlia kísértetiesen is melengető, bizonyosságában folyamatos,  előlünk mégis kitérni,  meglógni akaró zenéje,  mely egységbe olvaszt, mégis mindent és mindenkit szabadon hagy, elenged.

Közben nézzük Rusznák Adrien Julikáját és Jókai Ági Marikáját, amint egymásnak mesélik hódításaikat, és jólesően, felszabadítóan elidőzik ebben a cserfességben a lelkünk. Pont oly felszabadultan, ahogy aztán már csak sodródni tudunk a darab további történéseivel. Sodródni, mert Szokol Judit Molnár Ferenc-olvasatában körbe-körbe forgó, megállni nehezen tudó, akaró sodródás van.

És ebben a sodródásban sajnálatosan csak Rusznák Adrienn játéka tud igazán biztos pontként mentőövet dobni számunkra. A táplálni tudó, akaró játékának,  szerelmi kötődésének mentőöve  ezt az előadást ugyan nem tartja fönn, ám a lelkünk bizonyosságra, ragaszkodásra vágyó érzelmeit, szerelmét hosszú, hosszú időre megmenti, biztonságban lehorgonyozza.
(2019. július 25., Szentendre)

Csatádi Gábor

©Deim Balázs