Home / Megnéztük / “Melózz azért, hogy a saját “valóságodat” fel tudd építeni!” – interjú
“Melózz azért, hogy a saját “valóságodat” fel tudd építeni!” – interjú

“Melózz azért, hogy a saját “valóságodat” fel tudd építeni!” – interjú

2019. augusztus 6. 15:55

Most pénteken, augusztus 9-én mutatják be Balázs Ágnes: Petőfi-játék c. darabját Gáspár András rendezésében a Szentendrei Teátrum Nyári Fesztiválján. A darab rendezőjével, Gáspár Andrással és a főszereplőjével, Hunyadi Mátéval (Petőfi) beszélgettünk bátorságról, a “nem tanított Petőfiről”, a lánglelkű kompromisszumot nem ismerésről, az önmagunknak kiküzdött saját igazságról, a szabadsággal kezdeni mit sem tudó máról, a valamiért kiállni tudás képességének itthoni hiánycikk voltáról és a színházi nyelvnek a színházért rajongani tudást létre hívó esélyéről…

  • Melyikőtöknek mi jut elsőre eszébe, ha azt hallja: bátorság?
  • Máté: Rengeteg minden! A színházban nem lehet bátorság nélkül hozzáállni egy szerephez, hisz vállalni kell a szerep üzenetét – akkor lesz csak jó egy ilyen nagy szerep, ha bátorsággal tudsz abba beleállni, mert csak akkor fog működni. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek az embereknek mekkora bátorságra volt anno szükségük, hogy mindezen  dolgokat  véghez tudják vinni – ehhez a mai “bátorságunk” talán fel sem képes igazán érni.

…a bátorság és a hit az, amit érdemes lenne eltanulni ebből az egész “petőfiségből”. E kettőhöz visszatalálni valahogy ismét ebben a nekünk adatott nagy “szabadságunkban” – ami persze könnyen lehet, hogy nem is olyan nagy, mint amilyennek látszik vagy hisszük.

  • …egész valószínű, hogy ők akkor, ott nem is gondolkodtak azon hipotetikusan, vajon lesz-e bennük elég bátorság megtenni azt, amit megcselekedtek aztán…
  • András: Mi a pályánkat Balázs Ágnessel – aki a Petőfi-játéknak a szerzője – szabadúszóként kezdtük. ’94-ben kezdőként a Nemzeti Színházba szerződhettünk – ami akkor jelentős dolognak számított, – és Ágnessel ketten színpadra szerettük volna állítani ott, a színházban Weöres Sándor Psychéjét. Össze is szedtük ehhez a szükséges anyagiakat, és a színház igazgatója bele is egyezett, ígéretet tett, hogy ’94 decemberében be is tudjuk majd mutatni a darabot. Egyszer csak kapjuk a hírt: mégsem mutathatjuk be, annak ellenére, hogy már a premier időpontja is ki volt tűzve, mert betettek kettőnket Az ember tragédiájába – statisztának. Erre mi Ágival azt mondtuk, hogy szeretnénk itt hagyni a színházat, felbontani a szerződésünket, és inkább szabadúszóként folytatni tovább – mindezt csakis azért, mert annyira fontos volt számunkra ennek a darabnak az ügye. A kollégák akkor mondogatták is, hogy egy ilyen állást így, pályakezdőként itt hagyni, és a pálya elején szabadúszóként folytatni: kész őrület! Aztán pár évvel később ugyanezek a kollégák már azt mondták: András, olyan bátrak voltatok akkor, azt hittük, pályakezdő szabadúszóként tönkremegy, kisiklik az életetek. Egy ügy mellett vakon kiállni, belemenni – ha valami, akkor talán ez bátorság…
  • Máté: …ahogy a sportban is: egy rúdra felmenni, gyakorlatokat végrehajtani, pörögni, forogni…- ha megvan mindehhez a fizikum, akkor is a bátorság az a tűhegynyi csúcs, ami nélkül mindezek mégsem érnének semmit. Lendületet végy, el merd engedni azt a rudat, és tedd meg azt az adott mozdulatot a levegőben, tudva, hogy utána majd újra megtalálod azt a biztos pontot – na, ez sem tud bátorság nélkül működni.

©Gyöngyösi Hunor

  • Mi az a “bátorság-motiváció”, ami miatt most ezt a Petőfi- témát ebben a formában elővettétek, ügyetekké tettétek?
  • András: Balázs Ágnesnek ez a darab  nagy álma, tizenöt évvel ezelőtt beleszeretett Petőfibe – megcsalva engem, a férjét – éjszakákat töltve Petőfivel, feldolgozva az életét, valami miatt azt érezte, hogy neki ezt meg kell csinálnia! Ez a szerelem lehetett talán a legfőbb motiváció. Majdnem kétszáz Petőfiről szóló könyvet olvasott el, majd az elkészült anyagot odaadta Kerényi Ferenc Petőfi-kutatónak, megkérdezve, hogy érvényes, autentikus-e ez így? Persze néhány momentumot dramaturgiai okokból kivett Ági a Petőfi-történetből – amiben természetesen nem biztos, hogy nekünk van “igazunk”, ám ezt mi vállaljuk is. A Petőfi-kutató mégis azt mondta, hogy helye van, fontos ez a megközelítés, hisz Petőfiről nem feltétlen tanítják ezeket a részleteket, vagy legalábbis nem ezekre helyezik a hangsúlyt. Drámatanárként mindig azt tartottam, tartom fontosnak, hogy úgy hozzuk közel ezeket a történeteket, hogy képesek legyenek megszólítani a fiatal nemzedéket. Miért éreztük, éreztem fontosnak, hogy ehhez a Petőfi-anyaghoz ezt a formát válasszuk? Azt látom drámatanárként – és ez egyáltalán nem biztos, hogy jó, – a mai fiatalok nagyon szeretnek “készen” kapni dolgokat. Konzervsűrítményként, instant fogyasztva a kultúrát. Kevés energiát belefektetve  – helyette azt várják, hogy a sült galamb megérkezzen hozzájuk. Holott, akár a sportot is tekintve, iszonyatos energiát kell belefektetni abba, hogy el tud engedni azt az előbb említett rudat, meg tudj csinálni egy gyakorlatot.
  • …amiként Balázs Ági is éveken keresztül rengeteg munkát tett  bele, hogy ez a Petőfi-anyag eggyé álljon – még akkor is, ha látszólag az ilyen gyakorlatoktól nem nő a bicepsz, a vádli kerülete centikkel…
  • András: Így van. Ez az előadás ezt is “üzeni”: rengeteg energiát kell befektedned ahhoz, hogy eredményeket tudj felmutatni, másrészt azt is sugallja, hogy ne fogadd el “késznek” a múltadat, a történelmedet. Ne fogadj el “készen” egy Petőfi-figurát, hanem ismerd meg, küzdj azért, hogy megismerd! Melózz azért, hogy a saját “valóságodat” fel tudd építeni! Ne fogadj el készen kapott, feléd áradó politikai ideológiákat, hanem szűrd át magadon ezeket, hogy felépíthesd a saját, egyéni látásmódodat. Az előadás fizikai-színházi formája egyben ennek is a szimbóluma: dolgozz meg a saját életedért, gondolataidért, szerelmeidért, igazságaidért. Miként Petőfi is megküzdött azért, hogy felépíthesse a saját “világát”.

Ők ott, akkor küzdöttek a szabadságért – mert fontos volt számukra ez a szabadság. A mi generációnk“kézhez kapta” készen a szabadságot, nem is tudunk vele igazán mit kezdeni. Persze nem feltétlenül kell a  kompromisszumok teljes kerülését magunkévá tenni, hiszen ha itt mindenki Petőfi lenne, akkor néhány éven belül megölnénk mindnyájan egymást és magunkat is, nyilván.

  • Szerintetek milyen az a Petőfi, akit szeretnétek, akit jó lenne “átadni” a mai nemzedékeknek – anélkül persze, hogy mindez szájbarágósnak hatna?
  • Máté: Nem is célja az efféle “szájbarágás” ennek az előadásnak. Rengeteg nagy formátumú verse van, amit nem is tanitanak…- fontos, hogy Petőfi kapcsán ne csupán a szabadság, a szerelem, a Pilvax jusson eszünkbe, hanem az is, belelátva az életének hétköznapjaiba, hogy ő is ugyanolyan ember volt, mint mi, ma élők. Amellett, hogy szerelmes volt, tudott szemét is lenni, hirtelen haragú…- annyiban talán döntően különbözik tőlünk, ma élőktől, hogy nem volt hajlandó kompromisszumokat kötni semmiben sem. Ha valamit egyszer a fejébe vett, azt végig is vitte, egészen addig, hogy végül bele is halt.
  • …ha valamit, akkor ezt a hajthatatlan kompromisszumot kötni nem akarást jó lenne újra divatba hozni, nem?
  • András: Petőfi borzasztóan hitt abban, amit csinált – mi pedig, azt érzem sokszor, hogy mintha nem akarnánk, nem tudnánk hinni abban, amit csinálunk! Készen  szeretnénk kapni a dolgokat – és azért, amiben hiszünk, egyre kevésbé vagyunk hajlandóak megküzdeni. Pedig a világot csak így lehet “megváltani”.

©Gyöngyösi Hunor

  • ..ha melózol valamin, legyen az akár fizikai, akár szellemi, akkor ezáltal  élővé is lesz számodra az addig elvont vagy megfoghatatlanul távoli, mert így valamit megértesz belőle, nem?
  • Máté: Ők ott, akkor küzdöttek a szabadságért – mert fontos volt számukra ez a szabadság. A mi generációnk“kézhez kapta” készen a szabadságot, nem is tudunk vele igazán mit kezdeni. Persze nem feltétlenül kell a  kompromisszumok teljes kerülését magunkévá tenni, hiszen ha itt mindenki Petőfi lenne, akkor néhány éven belül megölnénk mindnyájan egymást és magunkat is, nyilván. Petőfi tüzes vehemenciájától azért jó páran megégtek az ő környezetében, emiatt nem egy emberi kapcsolata alaposan sérült is, sajnos. Egy művész személyisége  valamilyen értelemben sohasem teljesen “egészséges”.
  • András: Az akkori és a mai világba azért egyáltalán nem is olyan nehéz belebetegedni…

Szeretném, ha ennek az előadásnak a kapcsán elkezdenének a fiatalok “rajongani” a színházért – és korántsem pusztán azért, mert ez most egy menő előadás kíván lenni, hanem mert az a színházi nyelv szólítaná meg őket, amit mi itt együtt szeretnénk megfogalmazni ezzel a csapattal.

  • Máté: …és milyen fiatalon végére ért az életének…
  • András: …mégis az, hogy mindenféle önérdek nélkül hinni,  akár bele is halni valamibe…- ez mindenféleképpen hiánycikknek számít ma a mai Magyarországon.
  • Miért lehet ma hiánycikk a “Petőfi-jelenség”, és mi az, amit ebből a “petőfiségből” érdemes lenne magunkévá tenni?
  • Máté: Valószínűleg azért, amivel a beszélgetést is kezdtük: a bátorság és a hit az, amit érdemes lenne eltanulni ebből az egész “petőfiségből”. E kettőhöz visszatalálni valahogy ismét ebben a nekünk adatott nagy “szabadságunkban” – ami persze könnyen lehet, hogy nem is olyan nagy, mint amilyennek látszik vagy hisszük.

©Gyöngyösi Hunor

  • …talán azért se nem nagy,  se nem is szabadság, mert nem a sajátunk, nem?
  • Máté: …azzal a bátorsággal megkeresni a mi saját, belső szabadságunkat.

Ez az előadás ezt is “üzeni”: rengeteg energiát kell befektedned ahhoz, hogy eredményeket tudj felmutatni, másrészt azt is sugallja, hogy ne fogadd el “késznek” a múltadat, a történelmedet. Ne fogadj el “készen” egy Petőfi-figurát, hanem ismerd meg, küzdj azért, hogy megismerd! Melózz azért, hogy a saját “valóságodat” fel tudd építeni! Ne fogadj el készen kapott, feléd áradó politikai ideológiákat, hanem szűrd át magadon ezeket, hogy felépíthesd a saját, egyéni látásmódodat.

  • András: Mindezen “filozófiai” síkjai mellett ez a színház férfiakról és nőkről szól, ráadásul, talán mondhatok ilyet: itt nagyon szép férfiak és nők játsszák, mozgatják ezt az előadást. Kár lenne nem említeni azokat a szép színésznőket, akik Petőfi feleségét, Szendrey Júliát, illetve a cigánylány szeretőt alakítják: Staub Viktóriáról és Horváth Csengéről beszélek. Galambos Zoltán az előadás zenei vezetője, amely zenékhez Balázs Ági írt igazán mai szöveget. Próbáltunk ehhez az anyaghoz friss, korszerű színházi nyelvet is találni, amellett, hogy a klasszikus zenés színház alapjaira építjük mindezt fel. Szeretném, ha ennek az előadásnak a kapcsán elkezdenének a fiatalok “rajongani” a színházért – és korántsem pusztán azért, mert ez most egy menő előadás kíván lenni, hanem mert az a színházi nyelv szólítaná meg őket, amit mi itt együtt szeretnénk megfogalmazni ezzel a csapattal.

Csatádi Gábor

©Gyöngyösi Hunor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: