Valami, furcsa, megmagyarázhatatlan – Egy vasárnap a Szigeten

2019. augusztus 15. 14:51

A Sziget Fesztivál Színház- és Táncsátra idén is igazi multikulturális utazást kínált az igencsak multikulturális közönségnek. Mi most mégis három magyar produkciót mutatunk be a Sziget vasárnapi napjáról.
A vasárnap délután a magyar színházi és táncprodukciók jegyében telt az idei Sziget Fesztivál színházi és kortárstáncos programkínálatában. Szabó Veronika szabadtéri Queendomját a Soharóza Az Ügy című produkciója követte a sátorban, majd röviden belenézhettünk a Duda Éva Társulat külön a Szigetre készített Zoom című előadásába, hogy aztán alkonyatkor a Deeperrel zárjuk a magyar (fél)napot.

Szabó Veronika hét női táncossal készítette el a női szerepekről szóló előadását, amelyet eredeti formájában a MU Színházban láthatunk. A Szigetre különkiadással érkeztek, ahol ezúttal a férfiaké volt a főszerep: a női szereplők egy-egy férfi és férfitípus bőrébe bújtak, így létesítve kapcsolatot a közönséggel, mindenekelőtt a női közönséggel, szexre hívó tekintetekkel, erotikus nyelvmozgásokkal, végül imitált „baszással” és önkielégítéssel.
A latin macsó, a magyar néptáncos, a gengszterrapper, a melegítőnadrágban otthon ülő férfi – tipikus férfialakok, akik mind a maguk módján udvarolnak, vagy éppen nem udvarolnak. Az elegánsan öltözött latin macsó átható nézésével akar hódítani, a néptáncos tánctudásával, a gengszterrapper izmozással, a melegítőnadrágos férfi pedig sehogyan: csak pipogyán áll, és bámul maga elé. Előbb mindegyikük megmutatja a maga performanszát, majd kezdetét veszi a „vadászat”: elvegyülnek közöttünk, és teszik magukat a közönségben ülő nők előtt, időnként a testi kontaktustól sem riadva vissza.
Ha mindezt valódi férfiak csinálnák, már erősen a me-too területére tévednénk, de a férfinak öltözött nők mindezt „büntetlenül” megtehetik. Miközben a nőket stírölik, elénk, férfiak elé görbe tükröt tartanak, úgy az egyes férfitípusok szatirikus láttatásával, mint az egyszer ostoba, máskor erőszakos, harmadszor idegesítő csajozási módok parodizálásával.

A Queendom után a sátorban folytatódott a program, ahol Halas Dóra és Nagy Fruzsina tavalyi ősbemutatójának különleges daljáték-divatbemutató-showját, Az Ügyet nézhettük meg. A magyar népdalokat Fekete Ádám költötte át, a magyar bürokrácia mai valóságát bemutatandó. Bár a nemzetközi közönségre tekintettel angol felirat is járt az előadáshoz, igen kíváncsi lennék, egy külföldi mit értett meg belőle. Hiszen bár a bürokráciának vannak minden országra egyaránt jellemző tulajdonságai, a mi kis közép-kelet-európai bürokráciánknak megvannak a maga sajátos jellemzői, melyeket mi oly jól ismerünk, de egy szerencsésebb ország polgára bizonnyal csak kapkodja a fejét.
Akárhogy is, Az Ügy tökéletes betekintést nyújt a bürokrácia útvesztőibe és az abban tébláboló szerencsétlenekre, akik mi magunk vagyunk. Az okmányirodától kezdve az áramszolgáltatón át a vadgazdálkodásig a bürokrácia szinte minden részlege felvonul, ahogy felvonulnak az énekes-táncosok is a legkülönbözőbb ruhakölteményekben, amelyeket ezúttal is Nagy Fruzsina tervezett. A feketeádámosított népdalszövegek, a kodályi Székelyfonó, az extrém ruházatok és a honi bürokrácia szatírájának eme színesen furcsa kavalkádja tökéletes művészi egységbe rendeződik, különleges, izgalmas színházi produkciót eredményezve.

Mindez már nem mondható el egy másik egymásra találásról, Marcio Kannabaro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia és Vass Imre Deeperjéről, amelynek Az Ügyhöz hasonlóan a Trafó a szülőotthona, de amely a Sziget szabadtéri táncszínpadán némileg átalakult formában került a közönség elé. Autó érkezik a színpadhoz, öt bukósisakos ember száll ki belőle. Az egyik (Szabó Bálint) rögtön a zenei pulthoz megy, és sisakját levéve, gitárt fogva nekilát egy egyébként érdekes hangzásvilág megteremtéséhez, ezalatt hárman különböző tárgyakat vesznek elő a kocsiból, majd megindulnak a közönségen keresztül a színpad felé, miközben a negyedik szereplő végig kamerával veszi a többieket.
A Deeper tipikusan olyan előadás, ami miatt sokan lila ködös értelmetlen vonaglásnak látják a kortárstáncot, olykor nem alaptalanul – szerintem. Magából az alapötletből akár még valami érdekes is kisülhetett volna – négy bőrruhás, bukósisakos idegen érkezik valahova, akárha egy lakatlan bolygóra, mi pedig nézzük, mi alakul ki közöttük, és meg akarjuk fejteni, kik ők. (Bár lehet, hogy itt olyan epikus elvárást támasztok, amit nem ildomos egy kortárstánc-előadással szemben.) De csak különböző cselekvések történnek: először filccel rajzolják össze egymást, majd rőzsét gyűjtenek tábortűzhöz, amit áttételesen meg is raknak, söröznek (Drehert, hiszen a fesztiválon csak azt lehet kapni), zászlót lobogtatnak, és a többi.
„Az alkotók az érintésen keresztül kutatják a kapcsolati mintázatokat, a test társadalmi, fizikai és érzelmi rétegei közötti utat próbálják felderíteni. Hogyan lehetünk egy olyan kapcsolatban, amely bizalmas és intim, de elegendő helyet biztosít az interakció szabadságának fenntartásához? Az érintés megtanítja nekünk, hogyan kell mélyebbre ásnunk, a gondolkodás és a látás uralmától mentesen. Átlépi a fizikai rétegeket, és utat tör az ismeretlenhez, a kimondhatatlanhoz. De meddig fokozható az intimitás? Az intimitáshoz közelség kell? Mit jelent megérintve lenni?” – olvasható a Sziget honlapján található ajánlóban, de hogy ez a leírást hogyan hozzam kapcsolatba azzal, amit láttam, nem tudom. Lehet, hogy ez rólam állít ki szegénységi bizonyítványt, de az is lehet, hogy tényleg csak a megmagyarázhatatlant akarják megmagyarázni az alkotók.
Miközben hárman tesznek-vesznek a színpadon és környékén, a negyedik végig videózza őket, de hogy ennek mi értelme is lenne, nem derül ki. Ha még látnánk a felvett képet, oké, de így csak egy fölöslegesnek tűnő szereplővel van dolgunk. Erre is tudnék értelmezéseket mondani, ahogy másra is, de inkább nem teszem, mert az egyik épp annyira értelmetlen lenne, mint a másik. A Deepert mintha az esetlegesség logikája mozgatná, és ha így van, le is dob magáról minden értelmezést.
Mindenesetre lássunk jobb vagy rosszabb színházi és táncprodukciókat, mindenképp örvendetes, hogy a legnagyobb hazai zenei fesztivál küldetésének tekinti, hogy a koncerteken és egyéb, jóval népszerűbb programokon kívül más művészetek kedvelőinek is alternatívát nyújtson, nem mellesleg olyan közönséggel is megismertessen magyar előadásokat, amelyik máskülönben soha nem látná azokat.
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 11.

B. Kiss Csaba