"...minden a családon múlik és az oktatáson"

2019. október 2. 20:12

Holnap, október 3-án láthatjuk a Kutyaportéka c. előadást a Trafó Klubban, amit Gábor Sára írt és Barcsai Bálint rendezett. Vele beszélgettünk a kút mélyéről, az alámerülés meseszerűségéről, egy településkutatás tapasztalatairól, az együttélni nem tudásunkról, a mai színházi életünk „könyvszagúságáról”, a színház „tudósítói” feladatáról és a megszülető előadás közösségélményéről…

Ha meghallod azt: “mély, mint a kút”, mi az, ami elsőre eszedbe jut?

A mélység eltemetettség, kiúttalanság, amiből roppant nehéz kikeveredni, és egy lehetőség is, hogy olyan dolgokat fedezhessek fel, melyeket a felszínen soha nem tapasztalnék meg. Ez az a varázskút, amit felfestünk az előadás vége felé – alámerülés és kaland.

Abból a szempontból univerzális történetről van szó, hogy a szöveg alapján nem lehet majd ráismerni a konkrét településre. Viszont egyben nagyon specifikus is, hiszen Magyarország problémájáról szól – ezt a problémát egy szóval úgy lehetne összefoglalni: együttélés. Ám e specifikussága mellett ott van rögtön még egy: a vidéki települések szegénysége, kilátástalansága.

Miben lehet, kell itt alámerülni, alászállni?

A Kutyaportéka című előadás egy kutatással indult. A produkció teljes csapata elment egy szociológussal négy napra egy borsodi faluba “anyaggyűjtésre”, terepmunkára. A polgármesterrel, a helyi uzsorással, az egyszem élő zsidóval, a lelkésszel vagy éppen a roma közösség tagjaival való kötetlen beszélgetések már magukban is alámerülést jelentettek. Ahogy az előadás két főszereplője is alámerül, egész pontosan alászáll, mert kiutat igyekszik keresni a nyomorúságból.

Milyen szöveg született ebből a négynapnyi kutatásból?

Igazán izgalmas, azt hiszem. Egyszerre tud meseként, utazásként működni, annak ellenére, hogy a a megszólalások nagyrészt valóban el is hangzottak a négy nap során az ott élők szájából. Ez a szöveg azért is lehet érdekes, mert amennyire “dokumentarista”, pont annyira fikciós is.
©Szokodi Bea

E kettőnek, a dokumentaristának és a meseszerűnek az ötvözése szándékotok is volt, nem?

Igen, maximálisan! Gábor Sára először készített egy “első verziót” ebből a négynapos kutatásból, aminek az lett a sorsa, hogy a közös elemzések, átbeszélések után el is dobtuk. Aztán inkább elkezdtünk gondolkozni azon Varga Zsófi dramaturggal és Bazsalya Balázs szociológussal, hogy mi az az egyetlen szál, motívum, amivel tudunk azonosulni és együtt haladni. Az első verzióban sok apró kép volt egymás mellett felsorakoztatva, ez egy szokatlanabb, kevésbé dramatikus szöveg volt, míg az a mostani, megrendezett inkább egy picike család életét szeretné bemutatni – sokkal inkább egy “történetalapú” anyag.

Ez egy bármelyikünkkel megtörténhető sztori, vagy inkább egy specifikus, konkrét, egyedi történet?

Abból a szempontból univerzális történetről van szó, hogy a szöveg alapján nem lehet majd ráismerni a konkrét településre. Viszont egyben nagyon specifikus is, hiszen Magyarország problémájáról szól – ezt a problémát egy szóval úgy lehetne összefoglalni: együttélés. Ám e specifikussága mellett ott van rögtön még egy: a vidéki települések szegénysége, kilátástalansága.

…nem nagyon látunk olyan előadásokat, melyek a jelenünkkel így foglalkoznának, vagy azzal, ami körülvesz minket. És még kevésbé látunk olyan előadásokat, amelyek a vidékről szólnak – vagy csak ritkán. Vannak persze szép számmal dokumentarista jellegű előadások, ennek ellenére még mindig nagy hiány van ebből a műfajból.

Az ott, helyben eltöltött négy nap alapján hogyan látod, látjátok: vajon mi miatt nem megy, mehet nekünk Magyaroszágon az együttélés?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, ami a kutatás alatt minden este, újból és újból bennünk is felmerült. Esténként olyan kérdéseket boncolgattunk például, hogy mi az a rasszizmus. Elsőre válaszolhatnánk erre szinonimaként: előítélet. Az előítéletek miatt nagyon nehéz is bármiféle párbeszédet elkezdeni. A cigányság körében például megfigyelhető, hogy egy részük elköltözik vagy el akar költözni a cigánysorról, mert a gyerekeiket már nem abban a környezetben akarják felnevelni. Beköltöznek a városszéli házakba, amitől pedig az ott élők tartanak, és emiatt a gyerekeiket inkább egy szomszédos település iskolájába iratják be. Az ilyen elhúzódások miatt nagyon nehéz áthidalni ezeket a távolságokat, és rendszerszinten sem születnek jó megoldások erre a helyzetre. Annyira alapvetőnek és súlyosnak találtuk ezt a társadalmi problémát, hogy ez is lett a darab fő fókusza.
©Szokodi Bea

Tapasztaltatok-e ez alatt a négy nap alatt olyat, hogy az előbbiek ellenére azért vannak olyan közös metszéspontok, közös ügyek, programok, amiben közösen, cigány-nem cigány egyaránt részt vesz, kiáll?

A kisebbik cigánysorra egy olyan szociális munkás vitt el például, akinek pont ez az egymás közötti párbeszéd a szívügye, nagy egészében azért mégis azt láttuk, sajnos, hogy rettentő nagy, erős az elhatárolódás. De nem, ez azért mégsem teljesen igaz: volt egy cukrász – vele is személyesen beszélgettünk –, aki majdnem mindenkit ismer ezen a településen. Ő például nem tesz különbséget cigány és nem cigány között. Sőt, ő például pont azt mondja, hogy minden a családon múlik és az oktatáson. Ha jó példát mutatunk, akkor lehet együtt élni, és akkor bárki, bármi lehet mindenkiből.

Mi volt az a szándék, ok, cél, ami megszülte bennetek ezt az előadást?

Egy hiány. Mert nem nagyon látunk olyan előadásokat, melyek a jelenünkkel így foglalkoznának, vagy azzal, ami körülvesz minket. És még kevésbé látunk olyan előadásokat, amelyek a vidékről szólnak – vagy csak ritkán. Vannak persze szép számmal dokumentarista jellegű előadások, ennek ellenére még mindig nagy hiány van ebből a műfajból.

Csináltam már előadást élményanyagból, ám ott nem volt írott szöveg. Számomra azért is volt ez izgalmasan meredek, mert nem tudtam, hogy mit fogok rendezni.(…)Továbbá az is különlegessé tette a próbafolyamatot, hogy a szereplők – a közös, négynapos kutatás miatt – már eleve mélyebb tudással rendelkeztek az anyagról, mint azt általában megszokhattuk egy próbafolyamatnál. Ezért ez egy igazi közösségi munka is volt egyben.

Mi lehet ennek az oka?

Eleve nagyon kevés ősbemutatót látni. Azt nem tudom, hogy miért van annak “hagyománya” a magyar színházakban, hogy újra és újra csak a klasszikusokat veszik elő, tényleg nem tudom. Mindenesetre ez egy tendencia, amely összefüggésben van azzal is, ha születnek is új szövegek, azok rendszerint kitalált, fikció alapú drámák lesznek. A magyar színházi rendszer arra van szocializálódva, hogy leveszünk könyveket a polcról, drámákat olvasunk, és amelyik megtetszik, azt megrendezzük. Nem tudom, miért van ez így.

Mi miatt fontos számotokra ez az előadás?
Leginkább talán azért, hogy tudósítsunk. Azért, hogy fel tudjunk mutatni valamit, ami ma, most történik, hogy “hírt” adjunk arról, ami zajlik körülöttünk. Másrészt a csapat miatt. A kutatás, a jurányis próbafolyamat, a szegedi együttélés és végül a trafós főpróbahét alatt egy sokszínű és összetartó közösség jött létre.
Szerinted fontos, hogy a színház, egy előadás “tudósítson”?

Ez a tudósítás a szembesítés értelmében fontos itt. Létező problémákkal – és ez alatt nem feltétlenül dukumentarizmust értek – foglalkozzon a színház, egy előadás. Választhatok én egy ötszáz éves drámát is – csak akkor legyen köze a mához, a mostani valóságunkhoz. A Kutyaportékában egyben az új dráma “csinálása” is fűtött minket: színpadra állítani valami újat, még nem létezőt.

…nem tudom, hogy miért van annak “hagyománya” a magyar színházakban, hogy újra és újra csak a klasszikusokat veszik elő, tényleg nem tudom. Mindenesetre ez egy tendencia, amely összefüggésben van azzal is, ha születnek is új szövegek, azok rendszerint kitalált, fikció alapú drámák lesznek. A magyar színházi rendszer arra van szocializálódva, hogy leveszünk könyveket a polcról, drámákat olvasunk, és amelyik megtetszik, azt megrendezzük. Nem tudom, miért van ez így.

Mennyiben hasonlít a Kutyaportéka megszületésének folyamata Kárpáti Péter módszeréhez?

Amennyiben a Kárpáti-féle improvizációs módszerre gondolsz, semennyire. Ez sokkal inkább nevezhető adaptációnak, a kutatás során felgyűlt interjúk, élményanyag alapján megírt dráma.

Rendeztél már korábban is hasonló anyagot?

Csináltam már előadást élményanyagból, ám ott nem volt írott szöveg. Számomra azért is volt ez izgalmasan meredek, mert nem tudtam, hogy mit fogok rendezni. Úgy vállaltam el egy előadás rendezését, hogy nem tudtam, mi lesz majd a szöveg – de Sáriban maximálisan megbíztam! Ezért aztán nem is tudsz előre felkészülni rá, mint egy már megírt szöveg esetében, amit rendezőként hónapokig elemezhetsz előtte. Továbbá az is különlegessé tette a próbafolyamatot, hogy a szereplők – a közös, négynapos kutatás miatt – már eleve mélyebb tudással rendelkeztek az anyagról, mint azt általában megszokhattuk egy próbafolyamatnál. Ezért ez egy igazi közösségi munka is volt egyben. Egy olyan pótolhatatlan valami, amit igyekezzek bármilyen módon is, de sem instrukciókkal, sem tréningekkel nem tudnék elérni.