"...milyen csodálatos lehet ebbe majd négy színésznek és nekem beleugrani!

2019. október 24. 00:43

Október elején mutatták be a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében Edward Albee: Nem félünk a farkastól c. darabját Székely Kriszta rendezésében. Vele és a darab Martha-jával, Nádasy Erikával és Honey-jával, Czakó Juliannával beszélgettünk játszmázásról, jó tízszer újra olvasott darabokról, megrendezendő szövegek bakancs listájáról, bizalmatlanságról és egymásra utaltságról, a részegség józanságáról, a próbafolyamat egyetemi képzéssel felérő, revelatív erejéről és a sörözéseket is kiszorító, maratoni intenzitásról…

Melyikötöknek mi jut elsőre eszébe arról: játszmázás?

Erika: A teljes életünk! Mindenféle játszmázások tömkelege…

Juli: Ha példul észre veszed egy párkapcsolatban: játszmázás zajlik…- az olyankor igencsak kiábrándítólag tud hatni.

Kriszta: Ahogy idősödöm egyre inkább arra törekszem, hogy ilyesmi ne legyen többet az életemben! Ez persze nyilván lehetetlen, mert folyamatosan hatással akarunk lenni a másikra. Egy hosszú kapcsolatban pedig rengeteg olyan közös és egyéni kudarc van, melyek mentén kialakulnak erőviszonyok. A játszma: manipuláció. Személy szerint nem szeretem rajtakapni magam ilyenen.

Ez a munka, ezzel a négy színészel most, itt egészen különleges helyzetet teremtett: bármit kipóbálhattam, bármilyen írányban elindulhattam velük…- egy ilyen típusú próbafolyamatba egészen különleges dolgokra bukkanhat az ember, olyanokra, amelyeket más körülmények között talán nehezebben találna meg.

Milyen érzés volt most, a próbák kapcsán ismét találkozni ezzel a darabbal?

Juli: Győrben láttam ezt az előadást először, tizenöt éves lehettem akkor, és emlékszem, hogy utána vagy jó tízszer újra olvastam a darabot.

Kriszta: Komolyan? Ezt eddig nem is mondtad!

…és gondolom nem azért, mert a szövegértéssel lett volna gondod.

Juli: Nem! Szerintem ez egy annyira nagyszerűen megírt történet… Mégis most egészen új volt megint a találkozás, nem éreztem azt, hogy ráismernék valamire, amit már ismertem korábban – egy teljesen új dolog jött velem szembe!

Kriszta: Érthető módon én egészen más helyzetben vagyok, mint a színészek: ők “rá vannak kényszerülve”, hogy valamiben részt vegyenek, míg én választhatok a darabok közül. Mégis a rendező esetében is sok összetevője van egy ilyen “találkozásnak”: igyekszel, hogy úgy rendezd meg, hogy közben ne másold a darab már meglévő játszási hagyományait. Ez az anyag már csak azért is kihívást jelentett, mert rajta volt azon a huszas listán, amelyeket szerettem volna valamikor megrendezni. Aztán jött az örömteli felkérés: jöjjek Miskolcra! Ez egy remekül megírt szöveg, többszörösen, önmaga rétegeiben, egyre sűrűbb és mélyebb örvénybe hajlik, és azt éreztem, hogy milyen csodálatos lehet ebbe majd négy színésznek és nekem beleugrani! Éreztem, hogy ez mindenképpen egy különleges élmény lesz!
©Papp Endre

Éreztétek esetleg, hogy képes ez a darab ebből a négy színészből olyan “kincseket” előhozni, amelyek bár ott voltak, vannak bennük, mégis ritkán tudnak előtörni belőlük?

Kriszta: Ez a munka, ezzel a négy színészel most, itt egészen különleges helyzetet teremtett: bármit kipóbálhattam, bármilyen írányban elindulhattam velük…- egy ilyen típusú próbafolyamatba egészen különleges dolgokra bukkanhat az ember, olyanokra, amelyeket más körülmények között talán nehezebben találna meg. Nagyon sokat próbáltunk és mondhatom, hogy kemény időszak volt ez jó értelemben. Kegyetlen, vegytiszta – művészileg.

Erika: Működött köztünk valami feltétlen bizalom! Olyan mértékben lehetett, szabadott “szarnak” lenni egy próbán… és mindent, de mindent ki lehetett, szabadott próbálni!! Nem kellett felmutatni! – nem is volt bennem, bennünk egyáltalán semmilyen teljesítmény kényszer. Nem volt bennem félsz, hogy “mi lesz most, ha ezt itt piszok rosszul fogom majd megoldani? Mit fog mondani arra a Kriszta?”

Kriszta: Néha már bíztattalak is, hogy nem baj, ha rossz lesz, csak nézzük már meg, hogy mi is az, amire gondoltál!

Juli: … és ez nem azt jelentette, hogy lazázhattál végig… itt égni kellet ezerrel, folyamatosan! Ha jött egy éles helyzet, abba bele kellett menni, mert addig nem hagyott minket békén.

Kriszta: Egy pici térben, ahol négy színész összejön, olyan intim légkör teremtődik… és egyszerűen néha csak arról van szó, hogy jól stimmelnek a dolgok, emberek… és ebben a műfajban, ahol, a testünkkel, a szellemünkkel, a lelkünkkel dolgozunk, ott ez rendkívűl sokat számít, visz előre, és hátráltat is, persze. És ez a mű pont erre is van, lett kitalálva, depláne, hogy itt aztán lehet színészkedni!

Mintha ez a négy szereplő valami zsigeri, ősbizalma hiányban szenvedne, és mégis ordít, hogy el sem tudnák képzelni az életüket egymás nélkül, nem?

Erika: Zseniális finomság az, ahogy bele van írva a darabba az, hogy ha valaki épp kimegy a szobából, akkor a másik rögtön ordítozva elkezdi szólítgatni, hogy hol, merre van.

Juli: … a Martha-ról és a Honey-ról például egyfolytában szó esik, amikor ők éppen nincsenek a színen…

Kriszta: Muszáj Honey “védelmére”kelnem: az egy létező sors, amikor az ember feje fölött zajlanak történések, amelyekből nem feltétlen érzékel tudatosan talán semmit, és csak annyit érez, hogy fizikailag egyre rosszabbul lesz. Mégis az igazság hozzá is tökéletesen beszivárog, még ha nem is kontrollálja tudatosan ezt.

Nekem most ez a munka egy nagy összefoglalás! Időnként olyan szerencsés helyzetbe kerülhetsz, amelybe több eszközre van szükséged, mint amennyit használnod kellett az azt megelőző két, három előadásban. Mert ebbe aztán minden eszközt, lehetőséget, ami csak létezhet, bele kellett tenni

Nem lehet, hogy Honey azzal a húsvéti spirituálé énekléssel mégis egy pillanatra, de be tud kapcsolódni a másik három világába?

Kriszta: Inkább azt érzem, hogy a Beethoven-szimfónia alatt tud igazán robbanni, és e csatlakozása után aztán már öles léptekkel száguld is előre.

Bizalom, bizalmatlanság, egymásra utaltság, őszinteség: ezekben az egyre nagyobb mennyiségben elfogyasztott alkoholnak fontos szerep jut vagy ez csak a hajnali “after party” kelléke csupán?

Erika: Ez az elengethetetlen része az ő életüknek. George-nak talán kevésbé, de az biztos, hogy Martha-nak alkotó eleme! Volt olyan színházi ismerősöm, akinél végig kellett néznem, hogy a feszültséget, az egyedüllétet nem tudta mással feloldani – szétitta magát, meghalt.
©Papp Endre

Érdekes, hogy bár mennyiségileg egyre több italt fogyasztanak ők négyen, mégis mintha ettől egyre józanabbá, végiggondoltabbá, tudatosabbá válnának, nem? – ez egy tudatos rendezői szándék, avagy csupán, mint oly sok minden más is: az életünk része?

Erika: Ahogy mondja is a szöveg: “már olyan szintet ért el ez a mérgező házasság…” – hogy egymást érik a több napig tartó krízishelyzetek. És ha ebből, párosan huszonkilenc évnyi már a hátunk mögött van, akkor az tényleg elmepusztító lehet, amihez már erősen kell az „üzemanyag”, hogy egyáltalán képes legyél fizikálisan elviselni ezt az egészet. Mert amúgy csak húzunk, húzunk, húzunk…

Kriszta: Sokat töprengtem a próbák folyamán, hogy a részegséggel mit csináljunk, mennyit érzékeltessünk. Néha kértem őket, hogy éppen ki, mennyire legyen épp akkor, ott részeg, mennyire legyen ez épp kontúros, éles vagy elmosottabb. Hogy épp mi mit lassít le? Mert ha egy színész elkezd részeget játszani, akkor óhatatlan, hogy elkezd lassabban is beszélni. De abban biztos vagyok, hogy ehhez a darabhoz kell alkohol, ezt nem lehetne hekkezés közben a Balaton parton eljátszani!

Juli: Nagyon nehéz színpadon részeget játszani, hogy az ne legyen unalmas azért, hogy ne csak arra figyeljen “megigézve” a néző.

Ekkor jött az – isten bocsássa meg, de jól esett -, hogy még egy pálinka, még egy pálinka és még egy…- addig, addig, hogy már egészen ölre mentünk: „…azt kellett volna ott, hogy! …de nem, mert akkor meg az lesz abból, hogy…!” Aztán másnap, teljesen másnaposan – gondolhatod…- elkezdtünk próbálni, és végre egyszer csak megszületett valami!!! Valami, ami addig ott szunnyadt a jég alatt…- mint egy viaszba burkolt pillangó,és egyszer csak elkezdett repdesni, szárnyalni…

Melyikőtöknek mit jelent ez a darab, ez az előadás?

Erika: Nekem most ez a munka egy nagy összefoglalás! Időnként olyan szerencsés helyzetbe kerülhetsz, amelybe több eszközre van szükséged, mint amennyit használnod kellett az azt megelőző két, három előadásban. Mert ebbe aztán minden eszközt, lehetőséget, ami csak létezhet, bele kellett tenni – azt persze nem tudhatom, hogy mindebből kívűlről mennyi látszik. Jóleső érzés, hogy talán van, volt annyi a fegyvertáramban ahhoz, hogy ezt le tudjam bonyolítani, remélhetőleg. Egy nagyon nagy szerepálmom is volt ez a Martha. Sőt: nem is Martha, hanem George !- csak mivel így adódott, hogy nem Georgnak születtem… Lényeg, hogy élővé változhattak ezek a “papírmasé” szereplők, akik egészen kegyetlenné változtatják maguk körül a világot… Döbbenetes egy darab!

Én például végig elhittem, hogy tényleg, kézzelfogható realitásában is van közös gyerekük…

Juli: Olyan volt számomra ez a próbafolyamat, mintha kijártam volna újból egy színművészettel foglalkozó egyetemet! Nagyon sokat lehetett taulni mindenkitől, és egészen fantasztikus volt megtapasztalni: néha tényleg olyan ez a játékszínnyi kis tér, mintha szét akarna robbani!

Kriszta: Ha az ember úgy jön ki egy próbafolyamatról, hogy azt érzi, több lett, olyankor mindig azt érzem, hogy igen, ezt van értelme csinálni! A mi színházi életünknek csak akkor van értelme, ha ilyen próbafolyamatokból áll össze, mint amilyen ez is volt. Csak akkor van értelme, ha ezek szakmailag, művészileg komoly dolgok lesznek! – mindig rettegek, hogy ez egyszer már majd nem így lesz… És nagyon boldog vagyok, hogy most ez is egy olyan időszak volt, lehetett, amiért érdemes volt felkelni reggel, ahelyett, hogy kirándulni mentél volna vagy megnézni egy kiállítást vagy akár csak bármilyen értelemben az élettel foglalkozni! Nagyszerű az is, hogy új, szakmai és emberi barátságok köttettek.
©Papp Endre

Élő, józan-részeg emberek… mert talán csak az a színjózan, aki tök részeg.

Erika: Ebben pont az talán a legviccesebb, hogy én, aki a próbák után szeretek leülni ücsörögni, sörözgetni, most erre nem volt alkalmam.

Juli: Nem volt idő inni, egyszerűen!

Erika: Az egész próbafolyamat alatt talán ha kétszer ültünk le iszogatni, beszélgetni. Mert haza kellett menni pihenni, tanulni, tanulni, pihenni és megint tanulni. Mert egyszerűen nem lehetett volna másképp bírni!

Olyan volt számomra ez a próbafolyamat, mintha kijártam volna újból egy színművészettel foglalkozó egyetemet! Nagyon sokat lehetett taulni mindenkitől, és egészen fantasztikus volt megtapasztalni: néha tényleg olyan ez a játékszínnyi kis tér, mintha szét akarna robbani!

Mit jelent nektek a “hosszú próba”? – és természetesen nem a főpróbahéten.

Erika: Délelőtt tíztől délután tizennyolcig.Egyik délután mentünk ki épp egy nem túl jól sikerült próbáról, hulla fáradtan, arról kezdünk beszélni – és a színházban ez óhatatlan -, hogy már három hete próbálunk, de még mindig nem történik semmi! „Olyanok vagyunk, mint a halak, az akvárium alján!” „Gyerekek, nem tűnt fel még nektek, hogy az óceán alján nincsen színház?!” Mert úgy érezted magad, mint aki halként vergődik a színpadon… Ekkor jött az – isten bocsássa meg, de jól esett -, hogy még egy pálinka, még egy pálinka és még egy…- addig, addig, hogy már egészen ölre mentünk: „…azt kellett volna ott, hogy! …de nem, mert akkor meg az lesz abból, hogy…!” Aztán másnap, teljesen másnaposan – gondolhatod…- elkezdtünk próbálni, és végre egyszer csak megszületett valami!!! Valami, ami addig ott szunnyadt a jég alatt…- mint egy viaszba burkolt pillangó,és egyszer csak elkezdett repdesni, szárnyalni… Az, ami addig csak dermedten létezett! És attól kezdve egészen más lett a viszony, a közlekedés színész és színész, színész és rendező között! A Kriszta valószínűleg nem is gondolta volna rólam, hogy elhajítom az agyam, ha arról van szó. Valószínű, mert én olyan „tisztességesen teljesít kategória”-nak tűnhetek kívülről. Aztán egyszer csak bele csapsz a lecsóba, és akkor derül ki, hogy „jaaa…ez is benned van?! Ok, akkor erre is mehetünk!”